Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke bemutatta pártja árnyékkormányát, melynek célja a "változás csapatának" felkészítése a kormányzásra, hangsúlyozva, hogy Szlovákia megérett a változásra.
Šimečka szerint "Robert Fico kormányainak immár tizenötödik évét éljük, és a negyedik kormánya még az alapvető biztonságot és jólétet sem tudja garantálni", és az egész ország változást sürget, és azt, hogy a következő parlamenti választáson leváltsák a jelenlegi garnitúrát. A PS tisztában van azzal, hogy még ha meg is nyerné a választást, további ellenzéki pártok nélkül nem tudna kormányt alakítani, ezért az utóbbi hetekben erősítették az együttműködést az SaS-szel, a KDH-val és a Demokratákkal.
Šimečka szerint a pártok közötti különbségek nem akadályozhatják meg őket a tisztességes párbeszédben, és "kölcsönös tiszteletet és együttműködést" ajánlott leendő koalíciós partnereinek.
A fő kihívásoknak a gazdaságot és a külpolitikát jelölték meg, és Šimečka kijelentette, hogy "Helyre kell állítanunk a gazdasági növekedést, és vissza kell vezetnünk Szlovákiát Európába. Mindkét terület alapos, minisztériumok közötti összehangolást igényel, és én személy szerint, valamint a PS és a leendő kormány is Ódor Lajos és Ivan Korčok szakértelmére és tapasztalataira fogunk támaszkodni". Ódor Lajos a gazdasági restartért felel majd, Ivan Korčok pedig a külpolitikáért.
Ódor Lajos volt kormányfő és a PS jelenlegi EP-képviselője szerint a Fico-kormányok gazdaságpolitikája gyenge teljesítményt nyújt, és Szlovákia már a szomszédaihoz képest is lemaradásban van, mert nincs világos jövőképe, és nem mutat be olyan programot, amely valódi javulást hozna az emberek életében.
Ivan Korčok, a PS árnyék-külügyminisztere elmondta, ha a választók bizalmat szavaznak a jelenlegi ellenzéknek, az új kormány nem fogja a külpolitikát félelemkeltésre, az Európai Unió elleni hergelésre és a hazai közvélemény megosztására használni, hanem "visszaszerzi Szlovákia külföldi partnereinek bizalmát, akik szerinte jelenleg úgy tekintenek az országra, mint Moszkva trójai falovára".
A PS árnyékkormánya a "változás csapatának" tagjaiból áll, akik figyelemmel kísérik a kormány lépéseit, felhívják a figyelmet a hibákra, és a változásért dolgoznak az egyes területeken.
A PS árnyékkormánya
A PS elnöke, a „Változás csapatának” vezetője – Michal Šimečka
gazdaság teljes újraindítása – Ódor Lajos
külpolitika és európai ügyek – Ivan Korčok
kultúra és média – Zora Jaurová
munkaügyek, szociális ügyek, család – Simona Petrík
gazdaság és energetika – Ivan Štefunko
beruházások – Michal Truban
honvédelem – Tomáš Valášek
környezetvédelem – Tamara Stohlová
pénzügyek – Štefan Kišš
közlekedés és digitalizáció – Ján Hargaš
oktatás – Tina Gažovičová
egészségügy – Oskar Dvořák
igazságszolgáltatás – Zuzana Števulová
belügy és rendőrség – Jaroslav Spišiak
mezőgazdaság – Peter Horný
titkosszolgálatok – Peter Bátor
kép: közösségi média

