Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadóval beszélgettünk nemzetpolitikai elköteleződéséről, a határon túli magyarság helyzetéről és a közösségi megmaradás kulcskérdéseiről. Szó esett a kulturális szervezetek szerepéről, a politikai képviselet kihívásairól, valamint a megbékélés lehetőségeiről is. Szili Katalin szerint a Kárpát-medencei magyar közösségek jövője a nemzeti összefogáson és a hiteles képviseleten múlik. Meggyőződése, hogy értékeink megtartásával és a béke melletti kiállással az évtized nyertesei lehetünk.
Miről olvashatnak?
Nemzetpolitikai elkötelezettség és szolgálat
Közösségi identitás megőrzésének fontossága
Politikai képviselet kihívásai
Együttműködés és megbékélés lehetősége
Önnek személyesen mit jelent a határon túli magyarok között teljesítendő küldetése?
Minden túlzás mellőzésével mondhatom: az életem! Nem csupán egy feladat, amit ellátok, hanem a mindennapjaim, amiben volt két kiemelt pont, ami talán jól jelzi az elköteleződést. Az egyik 2004. december 5-höz köthető, a másik pedig a tíz évvel ezelőtti elszegődésem miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes úr mellé nemzetpolitikai ügyek szolgálatára. Leköszönő parlamenti elnöki beszédem is azzal fejeztem be, hogy mindig a nemzetemet fogom szolgálni, tehát az akkori, rendkívül megtisztelő felkérés elfogadásával az életem meghatározó részévé vált e szolgálat.
Milyen általános tapasztalatokat szerzett az Anyaországon túl élőkkel, azok helyzetével kapcsolatban?
Óriási küzdelmet folytatnak megmaradásuk, identitásuk megőrzése érdekében. A 2010-től megvalósuló nemzetpolitika eredményeként az állampolgárság megadásával, azzal, hogy az EU integrációs folyamat eredményeként a határok légiessé válásával, a kormányzati támogatásokkal egy teljesen új együttműködés részeseivé váltak. A helyzetük más-más képet mutat az egyes környező országokban megvalósuló kisebbségpolitikát tekintve. Nyilván ma a legnehezebb helyzetben a Kárpátalján élő közösségünk van, részben a háború, részben a jogszűkítések miatt. Ugyanakkor a vajdasági magyar közösségünk az erős parlamenti és kormányzati szerepvállaláson túl a Magyar Nemzeti Tanács kifejezetten erős jogköreivel egy széleskörű kulturális autonómiával rendelkezik.
Mit gondol, mi a szerepe az anyanyelvű sajtónak és a CSEMADOKhoz hasonló kulturális szervezeteknek a nemzeti megmaradásban?
Közösségeink megmaradásának kulcsa az önazonosság megőrzése és átadása az utódoknak. Ebben a legfontosabb szerepet az oktatás, kultúra, tájékoztatás intézményrendszere biztosítja. A nemrég hetvenötéves CSEMADOKnak elévülhetetlen és hosszú távú érdemei vannak, de ugyanilyen szerepet töltenek be a kulturális egyesületek, művelődési körök és csak a teljesség igénye nélkül olyan szervezetek, mint a Pedagógus Szövetség, a Szövetség a Közös Célokért, vagy a Szülők Szövetsége szervezetei. Az elektronikus és nyomtatott média ugyancsak fontos szerepet toöt be a hiteles tájékoztatással a közösség identitása megőrzésében. Szeretném innen is köszönhetem kifejezni azért a felbecsülhetetlen értékű önkéntes munkáért, amit tettek és tesznek.
Ön hogy látja, mivel küzd leginkább a felvidéki magyarság? Mennyiben tér el helyzete a többi elszakított területétől?
A legnagyobb problémát abban látom, hogy a fent említett erős civil hálózatot nem sikerült erős politikai jelenlétté transzformálni. Másként fogalmazva a társadalmi beágyazottságot, a nyolc és fél százalékos jelenlétet parlamenti erővé is változtatni. A helyi választási eredmények sikerét sorozatos parlamenti választási kudarcok követték. Reményeim szerint a Szövetség új vezetése és a mozgósító erejű konkrét üzenetek jelentős változást eredményeznek a közösség politikai képviseletében is.
Mi a véleménye az Európai népeinek közösségébe való illeszkedésünkről? Mik az előnyei és hátrányai? Nagyobb esélye van-e így a magyarság újraegyesítésének?
Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság térben is és időben is egy sajátos helyzetben él. Geopolitikai helyzete – Nyugat és Kelet találkozása – okos vezetéssel, mint ahogy ezt a mostani kormány is teszi, helyzeti előnnyé formálható. A XX. századi megpróbáltatásokat, mint például a trianoni büntetést, a 2010 után megfogalmazott nemzetpolitikai stratégia és akarat teljes nemzetegyesítéssé változtatta. Ennek köszönhetően mára már jogszabályi alapjait megteremtve, intézmény- és támogatási rendszerében a nemzet teljes egysége jött létre. Szerintem ez már teljes politikai támogatottságot élvez, ami az európai és nemzetközi küzdőtéren való erőnket is sokszorozza, például olyan kérdésben, mint a szuverenitásunk megőrzése. Most június elején volt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése, ahol az egyes politikai szervezetek megnyilatkozásai is visszaigazolták ezt.
Van-e lehetőségünk arra, hogy valóban megbékéljünk a többségi nemzetekkel (a trianoni utódállamok országaiban?) Kitörhetünk-e az örökös bűnbak, másodrendű állampolgár szerepéből?
Erre a megbékélésre van jó példa. Az elmúlt években a szerb kapcsolataink alakulása ezt jól példázza. Ez mindösszesen politikai akarat kérdése, ami utóbbi viszont a politikai aktorok jövőt formáló előrelátásától függ. A vajdasági magyarság ott társadalomformáló partneri erővé válhatott a megbékélésnek is köszönhetően, de jó összekötő kapocs is a két ország együttműködésében. De ehhez az is kell, hogy Szerbiában az ott élő nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőként ismerik el. Ez a valódi partneritás alapja, ezt kell példaként állítanunk a többi környező ország elé is. De ehhez kell az a felismerés is részükről, hogy a térségi, a megbékélésekkel megalapozott együttműködésnek sokkal nagyobb hozadéka lehet társadalmaink számára, mint a XX. század sérelmeinek továbbcipelése.
Milyennek látja jövőnket a jelen háborús és gazdasági válságainak tükrében?
Ha megőrizzük szuverenitásunkat, nemzeti összefogásunkat, benne értékvilágunkat, a béke és biztonság melletti kiállásunkat – lehet, hogy ma egy kicsit nehezebb is – de távlatosan az évtized nyerteseivé válhatunk.
fotó: Dr. Szili Katalin FB oldala
