2025. 10. 01. szerda - Malvin, Arnold
Keresés
FRISS

Botrány Brüsszelben: Terrorizmussal vádolt EP-képviselő kapott védelmet!

Kovács Zoltán államtitkár szerint "felfoghatatlan és felháborító", hogy az Európai Parlament jogi bizottsága nem vonta meg Ilaria Salis mentelmi jogát, ezzel "legitimálva a szélsőbaloldali terrorizmust".

Az Európai Parlament Jogi Bizottsága ugyanis nem járult hozzá a terrorcselekményekkel vádolt Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztéséhez, ezzel megakadályozva, hogy a magyar hatóságok eljárást indítsanak a szélsőbaloldali EP-képviselő ellen. Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: "Az antifasiszta Ilaria Salis és elvtársai Magyarországra utaztak, azzal az előre eltervezett céllal, hogy embereket verjenek össze találomra a nyílt utcán, pusztán politikai meggyőződésből. Ez nem politikai ügy, hanem terrorizmus".

Salis jelenleg is parlamenti képviselő, így mentelmi jog illeti meg. A vád szerint azonban korábban részt vett Budapesten elkövetett erőszakos cselekményekben, melynek során ártatlan járókelőkre támadtak, és brutálisan összeverték őket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Parlament ezzel "egy nyílt utcai embervadászaton részt vevő antifa terrorista oldalára állt, és azt mentegeti". Hangsúlyozta: "az Antifát igenis terrorszervezetté kell nyilvánítani, mert az", és ebben az esetben az Európai Parlament egy terrorszervezetet menteget, ami elfogadhatatlan.

A Bizottság döntése ismételten rávilágít arra, hogy az Európai Parlamentben a szélsőséges ideológiák és a terrorizmus is védelmet élvezhetnek, ha azok a "megfelelő" politikai oldalon állnak.

kép: közösségi média