Robert Fico (Smer-SD) kormányfő levélben tett javaslatot a kormánypártok elnökeinek a koalíciós helyzet megoldására – jelentette ki Andrej Danko, az SNS elnöke. Bízik benne, hogy a kormányfő tartja magát a koalíciós szerződéshez a helyzet megoldása során, vagyis nem nevez meg miniszterjelölteket az anyapártok beleegyezése nélkül. Danko nem hiszi, hogy Fico becsapná őt.
„Értékelem a kormányfő eljárását, eddig betartotta a koalíciós szerződést. Annak ellenére amit a média hangoztat, a kormányfő nem cserélhet le önkényesen bármilyen minisztert, ha nem akarja, hogy érvényét veszítse a koalíciós szerződés. A Smer, a Hlas és az SNS politikai megállapodása az, hogy 79 képviselőnk legyen” - mondta.
Danko szerint ha a kormányfő önkényesen cserélne le valamilyen minisztert, fennállna a veszély, hogy az utódját nem támogatnák a koalíciós partnerek.
„Egy ilyen minisztert kormánypárti segítséggel leválthatna az ellenzék. Vagyis senki sem akarhat miniszter lenni ebben a kormányban, ha erről nem állapodik meg a Smer, a Hlas és az SNS” – tette hozzá.
Azt is elmondta, Robert Fico biztosította, hogy addig nem lép, amíg nem lesz biztos a 79 képviselő támogatása.
„Szerintem annyira nem szorít az idő, hogy hibát kövessünk el” – jegyezte meg.
Megismételte, hogy a nemzeti párt kész tárgyalni az összes hozzá tartozó minisztériumról.
„A koalíciós tanácson felajánlottam az összes minisztériumunkat. De ez nem jelenti azt, hogy lemondtam arról a jogomról, hogy beleszóljak, ki legyen az új miniszter” – szögezte le.
Danko azt is leszögezte, az SNS felajánlotta egy kisebbségi kormány támogatását is, de elsődlegesen a megállapodásra törekszik. Közölte, hogy beszélt a Hlas-SD-ből távozókkal, és felhívta Rudolf Huliakot is.
A napokban a koalíció problémáinak megoldásáról tárgyalnak a kormánypártok. Hétfőn (február 17.) lejárt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő Hlas-SD-nek és SNS-nek adott ultimátuma a pártjukon belüli viszonyok rendezésére és a parlamenti kormánytöbbség visszaállítására. Ellenkező esetben Fico a saját kormányátalakítási tervét nyújtja át az államfőnek.
TASR
fotó: TASR