2024. 10. 04. péntek - Ferenc, František
Keresés
FRISS

Grendel a biztonsági és az SIS-t ellenőrző bizottság összehívását kéri Žigától

Peter Žiga (Hlas-SD) megbízott házelnök, a parlament alelnöke hívjon össze együttes ülést a parlament biztonsági és védelmi bizottsága, valamint a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) ellenőrző bizottság tagjai részvételével – javasolta Grendel Gábor képviselő (Slovensko, Za ľudí, KÚ).

Az ok, hogy a parlament jelenleg nem tudja ellenőrizni az SIS tevékenységét, ugyanis ezt az ellenőrző bizottságot nem lehet összehívni, mivel nincs elnöke. Grendel nem ért egyet azzal, hogy a képviselők nem hivatalos megbeszélésen találkozzanak az SIS vezetésével, ahogy azt Pavol Gašpar, az SIS igazgatója javasolta.

Grendel rámutatott, hogy Žiga összehívhatja a két bizottság együttes ülését, ehhez megvannak a jogkörei. „Ez ideiglenes megoldás lenne, amíg a kormánypártok újra működőképessé teszik az SIS-t ellenőrző bizottságot” – mondta Grendel pénteki sajtótájékoztatóján. Az együttes bizottsági ülést titkosíthatnák, és megvitathatnák a sorozatos bombariadókkal, valamint a szaporodó bolti lopásokkal kapcsolatos helyzetet, továbbá „a biztonsági szervek számára vásárolt vitatott kémprogrammal” kapcsolatos gyanút.

Grendel hangsúlyozta, hogy a parlament ellenőrző szerv is, de az SIS-t felügyelő bizottságot nem tudják összehívni, amióta a kormánypártok június végén leváltották annak elnökét, Mária Kolíkovát. „A parlament ellenőrző bizottságainak működésképtelensége a házelnök szegénységi bizonyítványa” – tette hozzá azzal, hogy Žiga megbízott házelnökként a mai napig nem tájékoztatta a képviselőket, hogyan akarja megoldani a helyzetet.

Grendel szerint Pavol Gašpar, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója csupán az ellenőrzés látszatát akarja fenntartani azzal, hogy nem hivatalos találkozóra hívta az SIS-t felügyelő parlamenti különbizottság tagjait. Ilyen megoldást nem ismer sem a házszabály, sem az SIS-ről szóló törvény. „Nem szabad, hogy az ellenzék bedőljön ennek, ragaszkodni kell a bizottság működőképessé tételéhez” – szögezte le.

A PS hajlandó részt venni a találkozón, azzal a feltétellel, hogy az első pont a titkosszolgálati igazgató lehetséges beavatkozásának megvizsgálása lesz a belpolitikába. „A találkozónak csak akkor lesz értelme, ha konkrét bizonyítékokat mutat be és eloszlatja ezt a gyanút” – jelentette ki Martin Dubéci, a PS frakcióvezetője. Hozzátette, ha Gašpar nem tud bemutatni ilyen bizonyítékokat, akkor le kell mondania.

TASR

fotó: TASR

hirdetes
hirdetes