A belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok személyesen kereste fel a komáromi járási hivatal ügyfölközpontját, ahol szerdán délelőtt egy előtető leomlása egy ember halálát és két másik személy sérülését okozta.
A miniszter részvétét fejezte ki az áldozat családjának, és megerősítette, hogy a sérültek a hivatalba érkeztek ügyintézésre a tragédia bekövetkezésekor. Šutaj Eštok kiemelte, hogy az épület felújítása 2018 és 2019 között történt, és szerinte minden törvényesen és átláthatóan zajlott. Az előtető az eredeti épület része volt, és a felújítás során bár leszigetelték, statikailag nem bolygatták.
„Semmilyen panasz vagy jel nem érkezett arra nézve, hogy lett volna valamilyen oka az előtető leomlásának”
– hangsúlyozta a miniszter.
A belügyminiszter elmondta, hogy a tragédia kapcsán már elindították a büntetőeljárást. A vizsgálat során át fogják tekinteni a felújítás projektdokumentációját is. Šutaj Eštok nem zárta ki, hogy a hétvégi csallóközi földrengés hozzájárulhatott az épület statikai károsodásához. Emiatt a szeizmikus tevékenység által érintett terület egészén ellenőrizni fogják a belügyminisztérium kezelésében álló épületeket.
kép: közösségi média

