Vasárnap este Bazin és Pozsony között két személyszállító vonat ütközött, és a helyszínről több tucat sérültet jelentenek, a baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
A legfrissebb információk szerint mintegy 100 utas tartózkodott a helyszínen, közülük előzetesen 20 könnyebb, négy súlyosabb sérülést szenvedett, és 11 személyt szállítottak kórházba, a Pozsonyi Egyetemi Kórházba könnyebben, közepesen és súlyosan sérült utasokat is vittek. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a baleset okai egyelőre nem ismertek, de a korábbi hírekkel ellentétben az ütközés nem frontálisan történt, miután mindkét vonat azonos irányba haladt.
Robert Fico miniszterelnök a baleset miatt hétfő reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze, és Facebook-oldalán tájékoztatott.
A helyszínre hőkamerás drónokat és evakuáló buszokat küldtek, a rendőrség mindenkit a helyi futballstadionba evakuál. A Pozsonyi Egyetemi Kórház traumatervet léptetett életbe. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter a baleset helyszínére tart, Robert Fico miniszterelnök pedig mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek, és hangsúlyozta, hogy az eset alapos kivizsgálást igényel annak megállapítására, technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.
A rendőrség tájékoztatása szerint 19:31 órakor érkezett bejelentés a 158-as segélyhívó vonalon a két vonat ütközéséről a bazini vonatállomás és a fővárosi főpályaudvar közötti vasúti szakaszon.
A hatóságok közölték, hogy további információkat a helyzet tisztázódása után adnak. A ZSSK közlése szerint a REX 1814-es, Pozsonyból Nyitrára közlekedő regionális expressz a bazini állomásról való kihaladása után ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó Ex 620-as gyorsvonattal. A vasúti forgalom az érintett szakaszon megbénult, és a társaság jelentős késésekkel és esetleges vonatkimaradásokkal számol.
kép: közösségi média

