Szlovákia helye az Európai Unióban (EU) és a NATO-ban van - fogalmazott Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a koalíciós Hlas-SD elnöke a keddi tanácskozás után az elnöki palotában. A megbeszélésen az ország külpolitikai irányultságáról volt szó. A belügyminiszter szerint Szlovákiának készen kell állnia arra, hogy aktívan részt vegyen az uniós politikában, és nyíltan beszéljen a külpolitikai kihívásokról.
„Az Európai Unióban van a helyünk, a biztonságunkat pedig az Észak-atlanti Szövetség garantálja. Minden más alaptalan hazugság, az is, amit ebben a témában azok állítanak, akik tüntetésen akarják kifejezni a véleményüket” - mondta Šutaj Eštok.
A belügyminiszter elmondta, a kormány nevében garantálja, hogy Szlovákia
„nem lesz passzív szemlélő, és Brüsszel parancsainak teljesítője”,
elsősorban az ország lakosságának jóléte érdekli.
A Hlas elnöke azt mondta, sajnálja, hogy a PS és az SaS képviselői nem vettek részt a kerekasztal-beszélgetésen. Szerinte nyilvánvaló, hogy ezek a pártok nem érdekeltek az összefogásban és a konstruktív vitában. Szlovákia külpolitikai orientációját tekintve szerinte a tényekre kell támaszkodni. Rámutatott például a koalíciós szerződésre, vagy a három legfőbb közjogi méltóság memorandumára.
Peter Pellegrini a kormánypárti Smer-SD, Hlas-SD és SNS, valamint az ellenzéki KDH találkozóját követően leszögezte: senki sem akarja Szlovákia EU- és NATO-tagságának megszüntetését. A PS és az SaS elnöke nem vett részt a kerekasztalon.
TASR
fotó: TASR