2025. 05. 08. csütörtök - Mihály, Ingrida
Keresés
FRISS

Szombatra rendkívüli kormányülést hív össze Fico a száj- és körömfájás miatt

Szombatra (március 22.) rendkívüli kormányülést hív össze Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a Richard Takáč (Smer-SD) mezőgazdasági miniszter és a főállatorvos által a fertőző száj- és körömfájás terjedéséről közölt információk miatt – tájékoztatott a miniszterelnök a közösségi hálón.

Az ülésen kiértékelik az eddig megtett lépéseket, az illetékesek együttműködését, a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, és meghatározzák a további lépéseket.

„Felszólítom az ellenzéket, hogy tartózkodjon a pánikkeltő kommentektől ebben az egész ország számára nehéz helyzetben, amelyért nem lehet a kormányt hibáztatni, és ne használja ki politikai célokra ezt a súlyos válságot. Közlöm, hogy a kormány egy percig sem fog foglalkozni az ellenzék értelmetlen vádaskodásaival ebben a súlyos állategészségügyi krízisben”

- tette hozzá a kormányfő.

A mezőgazdasági miniszter a pénteki kormányülés előtt közölte, hogy a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban három szarvasmarhatelepen igazolták a járványos száj- és körömfájást.

Az ellenzék vezetői azt kérik, a miniszterelnök hívja meg a képviselőiket a szombati ülésre.

„Arra kérjük, hívja meg a tárgyalásra az ezzel a problémával foglalkozó ellenzéki szakértőket”

- mondta Alojz Hlina (SaS).

TASR

fotó: TASR

hirdetes
hirdetes