Egyesben Marozsán Fábián és Bondár Anna, párosban pedig Babos Tímea és Stollár Fanny lesz érdekelt magyar részről az év első tenisz Grand Slam-tornáján, a vasárnap kezdődő Australian Openen.
A friss magyar bajnok Marozsán - aki jelenleg 57. a világranglistán - a nála egy évvel fiatalabb, 24 esztendős Thiago Seyboth Wilddal kezd (76.).
Tavaly, Indian Wellsben már találkozott egymással a két játékos, akkor 6:2, 6:2-re Marozsán nyert. Mellette szól az is, hogy a brazil teniszező az októberi, bécsi torna óta nem indult egyetlen versenyen sem. A legjobb magyar játékos Hongkongban kezdte az évet, ahol a nyolcaddöntőben legyőzte a címvédő és top 10-es orosz Andrej Rubljovot, majd a negyeddöntőben megállította őt a kínai Sang Csün-cseng.
Az ázsiai metropolisz után eredetileg az aucklandi viadal következett volna Marozsán számára, de a körülményes utazás miatt úgy döntött edzőjével, Hajdusik Romannal, hogy inkább rögtön Melbourne-be utaznak, és edzéssel töltik el az időt a rajtig.
Sikeres rajt esetén a 17. kiemelt amerikai Frances Tiafoe vagy a francia Arthur Rinderknech (60.) lehet a magyar játékos ellenfele a 64 között.
A WTA rangsorában 97. Bondár Anna a kínai Vang Ja-fan (64.) ellen mutatkozik be. A decemberi, balatonfüredi magyar bajnokságon döntős játékos a canberrai challenger-tornán már a nyitókörben kiesett, majd Hobartban két győzelemmel feljutott a selejtezőből a főtáblára, ahol egy sikert követően, a nyolcaddöntőben megállította őt meg az amerikai Amanda Anisimova. Amennyiben továbbjut az AO-n, a második fordulóban a kilencedikként rangsorolt orosz Darja Kaszatkina vagy a bolgár Viktorija Tomova (56.) lesz az ellenfele.
Párosban Babos Tímea az amerikai Nicole Melichar-Martinezzel indul, akivel negyeddöntőztek a héten Adelaide-ben, míg a vasárnap Hobartban a román Monica Niculescu oldalán finálét vívó Stollár Fanny az Australian Openen az indonéz Aldila Sutjiadival lép pályára.
Ami a nemzetközi elitmezőnyt illeti, a férfiaknál és a nőknél is a címvédők a favoritok, akik egyben világelsők is. Jannik Sinner egy évvel ezelőtt emlékezetes csatában fordított kétszettes hátrányból a döntőben az orosz Danyiil Medvegyev ellen, majd augusztusban begyűjtötte második Grand Slam-serlegét is a US Openen. Az évzáró ATP-világbajnokságot is megnyerő olasz klasszis - akit szemmel láthatóan nem befolyásol a hónapok óta húzódó doppingügye - az első fordulóban a chilei Nicolas Jarryval csap majd össze.
Első számú kihívója ezúttal is a 2024-es szezon másik két Grand Slamét megnyerő Carlos Alcaraz lesz, aki melbourne-i sikerével a legfiatalabb teniszező lehet, aki megcsinálja a karrier GS-t, azaz mind a négy szupertornán diadalmaskodik.
A sportágban "aranykornak" hívott elmúlt néhány évtizedből a 24 GS-trófeájával rekorder Novak Djokovic maradt hírmondónak, akit 37 évesen is az esélyesek között tartanak számon. A tízszeres AO-bajnok és Párizsban olimpiai aranyérmes szerb klasszis legutóbb csak a negyeddöntőig jutott Brisbane-ben, ám Melbourne-ben már ott van mellette régi harcostársa, a tavaly visszavonult Andy Murray, aki november óta tagja az edzői stábjának, és akit négy Australian Open-döntőben is legyőzött. Djokovicra a nyitókörben a 19 éves amerikai Nishesh Basavareddy vár.
A nőknél a fehérorosz Szabalenka sorozatban harmadik AO-diadalára készül. A 26 éves világelső - aki vasárnap Brisbane-ben megszerezte 18. WTA-serlegét - tavaly nemcsak Ausztráliában, hanem New Yorkban is Grand Slam-győztes lett.
Első számú vetélytársai a közvélekedés szerint az ötszörös GS-bajnok lengyel Iga Swiatek, aki nemrég egy hónapos doppingeltiltást töltött le, valamint a 2023-ban US Open-győztes Coco Gauff. A húszéves amerikai novemberben úgy nyerte meg a WTA-világbajnokságot, hogy Rijádban Szabalenkát és Swiateket is megverte.
MTI
fotó: freepik