Michael Jordan egy híres amerikai kosárlabdázó, sokan minden idők legjobb játékosának tartják. 1963. február 17-én született New Yorkban. Az üzleti világban is sikeres. Nagy szerepe volt abban, hogy az NBA az 1980-as és 1990-es években világszerte népszerű lett.
Michael családja Brooklynban élt, majd Észak-Karolinába költöztek, amikor Michael hét éves volt. Édesapja egy elektronikai gyárban dolgozott, édesanyja egy bankban. Michael több sportágat is kipróbált, például amerikai futballt és baseballt. Végül a kosárlabdába szeretett bele. Középiskolás évei elején nem volt kiemelkedő játékos, alacsonyabb volt társainál. Egyik nyáron hirtelen nőtt 10 centimétert. Ezután már országosan elismerték, több egyetem figyelmét is felkeltette.
1982-ben csapata megnyerte az egyetemi bajnokságot. 1984-ben úgy döntött, hogy profi játékos lesz, jelentkezett az NBA draftjára.

A Chicago Bulls választotta ki őt a harmadik helyen. Hamar kiderült, hogy Jordan óriási tehetség. Már az első szezonjában kiemelkedett, megnyerte az Év Újonca címet. Szupersztár lett, címlapokra került, mindenki róla beszélt. Jordan vezetésével a Bulls 1991-ben megszerezte első bajnoki címét, miután legyőzték a Los Angeles Lakers csapatát. Sorozatban háromszor nyerték meg az NBA bajnokságát.

1992-ben az amerikai válogatottal részt vett a barcelonai olimpián, ahol a legendás Dream Team tagjaként aranyérmet szerzett.
1993-ban Michael édesapját meggyilkolták. Úgy döntött, hogy visszavonul a kosárlabdától, és kipróbálja magát baseballban, mert gyerekkorában is szerette. Végül úgy érezte, hogy ez nem neki való.

1995-ben visszatért az NBA-be, egy évvel később újra bajnoki címet szerzett a Bullsszal. Ismét három egymást követő éven nyerték meg a bajnokságot. 1998-ban, amikor a Bulls több kulcsjátékosa és edzője is távozott, Michael ismét bejelentette visszavonulását.

2001-ben ismét visszatért, ezúttal a Washington Wizards csapatába. Már nem volt annyira jó formában, de ő volt a csapat legjobb játékosa. 2003-ban végleg visszavonult. Ő volt az első sportoló, akinek saját cipőmárkája lett, az Air Jordan.
fotó: Wikipédia, Flickr