2024. 12. 17. kedd - Olimpia, Kornélia
Keresés
FRISS

NBA: Másodjára sem borult a papírforma

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjének második összecsapása kiélezettebbre sikerült, mint az első, de a hazai Boston most is diadalmaskodott, így 2-0-ra vezet az egyik fél négy győzelméig tartó párharcban.

Szorosabb mérkőzés, azonos végkimenet

A hazai Boston Celtics ismét jól kezdte a mérkőzést, viszont ma este a Dallas Mavericks sem maradt az öltözőben, így a félidőig még ki-ki mérkőzésről beszélhettünk, ahol mindkét csapat győzhetett volna. A félidő után viszont a Boston köszönhetően a remek mérkőzést játszó Jrue Holiday-nek el tudott szakadni riválisától, és innét már nem volt visszaút.

Gyenge triplázás mindkét oldalon

A hazaiak a szezon során 37%-kal céloztak a triplavonal mögül, ezt eddig mindkét meccsen alulmúlták, ma este mindössze 25%-kal zártak (39-ből 10 sikeres). Vendég oldalon sem javult a helyzet, ma is Luka Dončić volt az egyetlen, aki értékelhető teljesítményt nyújtott. (9 kísérletből 4 sikeres – 44%). A vendégeknél Irving, míg a hazaiaktól Tatum nem találta a kinti dobását, hozzátéve, hogy utóbbi legalább kiosztott 12 gólpasszt társainak. Irving a döntő alatt még nem tudta megmutatni, hogy igazi sztár, a 3. mérkőzésen Dallasban már muszáj lesz neki.

Mindent eldöntő mérkőzés lehet a 3.

A rajongók tudják, hogy az NBA történelmében még egy csapat sem állt fel 3-0-s hátrányból. (154 ilyen alkalomból egyszer sem nyert a hátrányban lévő csapat) Amennyiben a Dallas elveszíti a 3. mérkőzést saját otthonában, akkor csak az idő kérdése lesz, mikor koronázzák bajnokká a Bostont. Joe Mazzulla ismételten jobban irányította a kispadról a csapatát, mint Jason Kidd. Az edzőcsatát, úgy mint a párharcot, egyelőre a Boston vezeti.

A 3. mérkőzésre Dallasban kerül sor, csütörtök hajnalban 2:30-kor. A Dallasnak akkor lesz reális esélye a végső sikerre, amennyiben megnyerik a 3. illetve a 4. meccset is. A Celtics viszont egy remekül működő csapat, ahol minden kezdő tud kiemelkedőt nyújtani. Dallasban szükség lesz arra, hogy Kyrie Irving felébredjen, és könnyítsen Dončić feladatán, aki ma este is hátára vette csapatát.

fotó: TASR