Hogy mi az az árokcsata? A válaszhoz vissza kell mennünk némileg az időben. Akkorra, amikor az utakat kétfelől még tényleg mélyebb árkok szegélyezték. Azért voltak mélyebbek (azért voltak árkok!), mert a házakban lakók vagy a település vezetése odafigyeltek azok tisztán tartására, esetleg alakítására, hogy az esetlegesen hirtelen lezúduló nagyobb csapadékot is gond nélkül elvezethessék. És most már akkor ott vagyunk abban az időben, amikor voltak árkok, mert esett, sőt sokat esett az eső. Már ezen kevéske információból is látszik, hogy bizony néhány évtizedet muszáj lesz hátrafelé tekintenünk. Ott voltak tehát az árkok, az eső okozta sár, és a sárban kedvtelve játszó gyerekek, akik sárlabdákat gyúrtak, fapálcák végéhez nyomták, majd a pálcát hajítófaként alkalmazva, lövedékeikkel célba vették az túlsó oldal árkában ugyanúgy serénykedő pajtásaikat. Ha valaki azt hinné, ez a fajta játék csak a falvakra volt jellemző, nagyon téved: Gúta városa éppúgy része volt e trónok harcának! És az egyik árokban, a Polná (Mező) utcában ott guggolt és dagasztotta a sarat Drahu Dobrovicsová, akit manapság már Somorjától Párkányig alig van, aki ne ismerne, a JOJ TV ezerarcú riportere. Persze gyerekként. Akkor még egyáltalán nem sejtette, hogy egyszer a média szippantja majd be. Bár, ki tudja: már akkor is keményen megvívta a maga csatáit!
Miről olvashatnak a cikkben?
Drahu Dobrovicsová, az újságíró
Száguldó riporter
A Vadaš és a Kuciak-ügy
Drahu Dobrovicsová, az újságíró
A Napunk hírportál igazán kellemes és tanulságos beszélgetős délutánra, estre invitálta mindazokat, akik akarva-akaratlanul napi követői a térségünkben zajló eseményeknek, akik akár a tévéből, akár az internetről, a közösségi médiákból értesülnek a hírekről. Az elmúlt évek, évtizedek nagyon sok médiában dolgozó szakembert neveltek ki, akik írnak vagy rádióznak, podcasteket készítenek vagy reels-videókat, esetleg komoly technikával felszerelkezve járják a régiót, hogy kiváló minőségben forgassanak a legaktuálisabb eseményekről. Ha elvégeznénk egy gyors közvélemény-kutatást, hogy ki jelenleg a legismertebb név e téren a nézők-hallgatók-olvasók körében, egészen biztos vagyok benne, hogy a JOJ TV mikrofonját szorongató Drahu Dobrovicsová benne lenne az első háromban! A Gútán gyermekkorát megélő, majd Komáromba felkerülő, ott a szakma által „megfertőződött” média-munkás örömmel tett eleget a Napunk portál meghívásának, ezáltal megtöltve a gútai Rustic Garden Coffee Bar teraszát és árnyas udvarát rajongóival. És a beszélgetés úgy indult, ahogyan egy „helyi sztár” esetében – aki napról napra, estéről estére – kijár: közös fényképeszkedéssel, pár mosolygós emlékkel a családi fotóalbumba.
„Sokan, sokféleképpen hívják a munkám, de én leginkább és elsősorban újságírónak tartom magam. Ez a kifejezés, fogalom áll hozzám a legközelebb”
– kezdi mondókáját Drahu, elárulva, hogy alapiskolás volt, mikor megírta legelső cikkét, melyet az akkori „Kamarát” című újság közölt, sőt honoráriumban részesítette a szerzőt: egy könyvet küldtek a jó írásért cserébe.
„Bár gyerekként ez akkor még nagyon megérintett, és már akkor kezdtem érezni, hogy én ebben a szakmában szeretnék dolgozni és sikereket elérni, a gimnáziumban valahogy mégis háttérbe szorult. Olyan sok minden más volt, amit bandázva lehetett csinálni! Például a színjátszás – azt nagyon szeretettem! Hogy mégis hogyan találtunk egymásra az újságírással ismét? Ez már egyetem után volt. Legelső médiás munkahelyem a Komáromi Lapok volt. Emlékszem, nagyon izgulós voltam: egy-egy interjúra legalább három napon át készültem, de még úgy is féltem, hogy nem jutnak eszembe a kérdések, esetleg, hogy rosszat találok kérdezni, mondani. Aztán egyszer csak ott találtam magam szemben egy nevesebb politikussal, akinek csupán egyetlen kérdést tettem fel. Nem azt nézte, hogy fiatal vagyok, talán sejthette is, hogy még tapasztalatlan. Ellenkezőleg: látszott rajta, hogy mint újságírót, komolyan vesz, komoly választ adott. Akkor döbbentem rá, miről is szól az újságírás egyik alapköve: mindig tiszteletben kell tartanunk a beszélgetőpartnerünket, de nem szabad és nem is kell félni tőle, bármilyen pozíciót töltsön is be.”
Szóba került a gyermekkor is. Gútán nőtt fel, büszke is ottani gyökereire. Sok-sok emléket felidézett a Napunk szerkesztője, Finta Márk kérésére. Mint amolyan szokványos gyermek: ott tanult biciklizni, szánkózni járt meg árokcsatába a fiúkkal. Megemlített egyetlen példát a „lányos jelenlétből” is: táncra járt, amit nagyon szeretett. Rengeteget olvasott, kedvenc regénysorozata A három nyomozó volt.
Száguldó riporter
„Az írás után aztán gyorsan bekerültem a komáromi városi tévéhez is – lévén egy cégen belül volt. Megtetszett olyannyira, hogy egy idő után már csak a tévézéssel foglalkoztam. Aztán amikor elindult a JOJ, és meghirdették – akkor egyedüli tévécsatornaként –, hogy minden járásban lesznek újságíróik, elküldtem nekik egy anyagomat. A fogadtatás? Nos, eleinte nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében érkeztek vissza azzal az utasítással, hogy át kell őket dolgozni. Idővel azonban már rutinná vált az általuk támasztott elvárás. Régebben 80 másodpercben voltak maximalizálva az anyagok, ez manapság már kétpercesre bővült”
– Drahu elárulja azt is, hogy a hírek mellett már régóta tombol benne egy nagy szerelem, hatalmas vágy, hogy egy nagyobb lélegzetvételű dokumentumfilmet készíthessen. Volt lehetősége belekóstolni, mikor egy magyar stábbal a „Hradológovia” című sorozatban a szlovákiai várak titkait tárták fel. Elmondta, hogy a feldolgozandó témák ötlete, terve csupán 30%-ban érkezik a szerkesztőségből, a többi a már alaposan kiépített ismeretségi köréből.
„Ez a régió az én teritóriumom. Sokszor, sokan keresnek különféle témajavaslatokkal, és ilyenkor mindig észnél kell lenni: felelősséggel hozzáállni, és pontosan tudni, mit érdemes és mit kell kibontani. Legnagyobb előnyömnek a kétnyelvűségemet tartom: a magyar határhoz közeli területeken ez elengedhetetlen! Sokszor kerültem már olyan szituációba, mikor az interjúalany nyilatkozott volna, de nem volt biztos a szlovák kiejtésében, fogalmazási készségében, emiatt visszakozott. Magyarul viszont szívesen adott interjút, a JOJ TV pedig abszolút partner ebben.”
A Vadaš és a Kuciak-ügy
Drahu nem árul el titkot azzal, hogy a napi politikai történéseken kívül a krimi érdekli legjobban a mai médiafogyasztókat. Némileg ijesztőnek is tartja, hogy bár szóban sokan kifejezik, mennyire éheznek már a jó hírekre, az érdeklődésüket sokkal inkább felkeltik a baleseti beszámolók meg a véres jelenetek. Azt is megtanulta már, hogy ilyen helyzetekben viszont – az emberi természet sajnos természetes velejárójaként – mit sem számít, hogy ő csupán tudósító szerepben van jelen: feldolgozza mindazt, ami történt, nem ítélkezik, nem formál különvéleményt, mégis képes a harag akár ellene is fordulni.
„A párkányi Vadaš termálfürdő jelenét talán senkinek sem kell bemutatnom. Adott az eset: egy kisfiú meghalt, mert a szervezetébe került az agyevő baktérium. Hogy pontosan honnan, nem tudni. Az biztos, hogy halála előtt a párkányi strandon is volt. A létesítményt bezárták, azonnal elkezdték keresni a baktériumot, közben pedig teljes körű fertőtlenítést végeznek. Mind ez idáig a halált okozó baktériumot nem találták meg! A termálfürdő nagyon sok helyi lakosnak nyújt megélhetési forrást, ami most nagy veszélybe került. A nyári meleg, amit az emberek a strandokon töltenek, jó esetben két, maximum két és fél hónapig tart, úgyhogy ez a mostani bezárás valóban komoly egzisztenciális problémákat vet fel. Kaptam egy telefont a párkányiaktól, hogy szerveznek egy tüntetéssel egybekötött gyűlést, kértek, jelenjek meg, és tudósítsak róla, hogy a hangjuk messzire jusson. A helyszínen feltűnt, hogy a szónokok retorikája eléggé agresszív volt, majd a tömegben egy jelenlévő elkezdte kántálni, hogy a média a minden baj forrása, mert a média félretájékoztat, és negatívan befolyásolja az emberek gondolkodását. Szinte pillanatok alatt vált számomra veszélyessé a helyzet: a tömeg haragja és csalódottsága, félelmei ellenem fordultak. Ebben az esetben semmilyen észérv nem segített, és igen, bevallom, akkor, ott nagyon féltem”
– meséli, s látszik rajta, még mindig az akkor átéltek hatása alá kerül, ha csak gondolatban is felidézi. Határozottan úgy gondolja, a fő probléma abban van, hogy az emberek valamiért elfeledték, hogy a tájékozódás egyik alapja, hogy utánanézzenek minden információnak, hogy ne higgyenek el mindent azonnal, hogy meghallgassák a másikat, hogy kikérjék hozzáértők véleményét. A covid óta sajnos a „fotel-szakik” száma rohamosan megnőtt, és növekszik a negatív hozzáállások száma is.
„Két-három héttel a hírhedt gútai bevetési akció előtt Tomi (Szabó Tamás, a Kuciak-gyilkosság elsőrendű vádlottja, gyilkosságért 25 év szabadságvesztésre ítélték – a szerk.) felhívott, és mediális segítséget kért, vagy mondjuk úgy, témát ajánlott. Elmondta, hogy Gútán, a piactér tőszomszédságában van boltja, és nap mint nap szemtanúja, hogy engedéllyel nem rendelkező árusok kseftelnek a környéken, nehéz helyzetbe hozva ezáltal a munkájukat a törvények betartásával végzőket. Meg is beszéltük, hogy készítek ebből anyagot, de tolódott egyéb sürgős ügyek miatt. Aztán egyszer csak megkaptuk a riasztást, autóba ugrottunk, rohantunk Gútára, és jelen voltunk, mikor a rendőrök letartóztatták Miroslav Marčeket és Szabó Tamást! Tátott szájjal álltam a történtek előtt, egyszerűen nem akartam elhinni. A 30 éves Szlovákia egyik legsötétebb foltja ez. De muszáj volt megemberelnem magam, és tenni a dolgom: tudósítani a legjobb tudásom szerint, hiszen ez a dolgom!”
S hogy munkája (s egyben szenvedélye) során mi volt az, amit megtanult, amit magába szívott, ami táplálja, erőt ad?
„Minden nap belefutok valami újdonságba. Ezernyi új információ, új embereket ismerek meg, új történeteket, új életeket, akár új drámákat. Minden nap tanulok valamit, s általuk naponta több leszek jómagam is. Okosodom, tágulnak az ismereteim. És minden egyes nap új és még újabb élményeket élek át. Ezért csinálom, ezt szeretem benne a legjobban!"
fotó: Kalmár Csaba
