Sorozatunkban többnyire azokról a főpapokról írunk, akik a magyar történelem egy-egy veszélyekkel teli időszakában egyházfői és zászlósúri hatalmukat latba vetve megvédték, vagy igyekeztek megvédeni az országot. Voltak, aki maguk is kardot ragadva adták életüket hazájukért a csatatereken, voltak, akik a politika boszorkánykonyháján próbáltak egy boldogabb jövőt biztosítani nemzetünknek.
Scitovszky János 1785. november 1-jén született az Abaúj megyei Bélán, ahol édesapja falusi tanító volt. Jolsván tanult, majd később támogatók segítségével Rozsnyóra került, ahol 1804-től az egyházmegye növendékei közé nyert felvételt. Innen küldték Nagyszombatba, és 1808-ban bölcseleti, 1813-ban pedig a pesti egyetemen teológiai doktorává avatták. Rozsnyón szentelték pappá 1809-ben, egyúttal kinevezést kapott a helyi püspöki líceumban a bölcseleti és a matematikai tanulmányok vezetésére. Gyorsan haladt előre az egyházi pályán, 1821-re a teológia tanári címet is magáénak tudhatta. Néhány évvel később, 1824-től rozsnyói kanonokká s a papnevelő-intézet igazgatójává nevezték ki. Az első nagy lépést az egyházi hierarchiában rozsnyói püspökké való kinevezés jelentette 1827-ben, 11 év után, 1838. november 19-től pedig a pécsi egyházmegye élére került. A reformkorban és a szabadságharc idején is elzárkózott a radikális eszméktől, ezért sokan tartották őt a nemzeti ügy ellenségének. A pécsi püspök azonban szívvel-lélekkel magyar volt, ahogyan azt később tetteivel, ellenállásával bizonyította a megtorlás időszakában. Ferenc József császár javaslatára IX.Pius pápa 1849. július 21-én esztergomi érsekké, Magyarország hercegprímásává nevezte ki. A szabadságharc bukása után minden tőle telhetőt megtett az üldözöttek védelmében, ahol lehetett, igyekezett megakadályozni az erőszakos újoncozást is, hogy a magyar fiatalokat ne vigyék hosszú évekre idegen földre harcolni. Amikor 1857-ben megtudta, hogy Ferenc József császár Magyarországra jön, levelet intézett hozzá a nemzet sérelmeinek orvoslása ügyében.
Többek között ezt írta: ,, Felséged bölcsessége csak e rövid előterjesztésünkből is legkegyelmesebben felismerendő, mily természetes, s mily tökéletesen igazolt fájdalmunk, s mily sürgős az orvoslás, melyet állapotaink igényelnek. Az ország századokon át fennállott intézményei közül még csak a vármegyéknek neve él; a hon területi integritásából kiegészítő részek vannak kiszaggatva, s hazánk közigazgatási egységét öt (hét) helytartósági osztály megsemmisítette. Mind a politikai közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás terén megszokott egyszerű és olcsó formák helyébe szokatlanok és költségesek léptek. E tereken a magyar nyelv nagy részben már majdnem minden ágakból ki van, mindinkább ki lesz küszöbölve. A közigazgatás terén ugyanazon irány vehető észre. A felsőbb iskolákból a magyar nyelv teljesen száműzetett, a többiben 1861-től kezdve már csak néhány tárgyra akar szoríttatni, és a német, mint tannyelv itt is túlnyomólag behozatni…” Mindvégig azon munkálkodott, hogy az uralkodót kibékítse a nemzettel, és a magyarság jogait senki ne csorbíthassa. Azt tervezte, hogy a kiegyezés nyomában fellépő békesség jeleként, majd ő teheti a Szent Koronát Ferenc József fejére, elismerve ezzel a magyar trónhoz való jogát. Ezt azonban már nem érhette meg, mert 1866. október 19-én elhunyt. Bár a koronázást már Simor János érsek végezte, Scitovszky János felemelt pásztorbotja nagyot lendített az országon a ,,boldog békeidők” felé.
Fotó: arcanum
