Soko Kawata a legifjabb női polgármester Japánban. Yawata város vezetője, mely a szigetország nyugati részén fekszik, és mintegy 69 ezren tartják otthonuknak. A 36 esztendős hölgy azonban nem ezért lett híres: a Felkelő Nap országának lakossága onnan ismerte meg nevét, hogy olyan személyes döntést hozott, mely megosztotta a társadalmat. Először fordul ugyanis elő a történelemben, hogy egy hivatalban lévő településvezető, szülőszabadságra menjen!

Ilyen sem volt még a Felkelő Nap országában!
„Forradalmi” döntését, május 21-én jelentette be a Japan Times oldalain. Annak ellenére, hogy az önkormányzat női dolgozói számára a törvény megadja a 16 hetes szabadságot, a polgármester számára e lehetőség valahogy kimaradt a munkaszabályzatból. Ezért Soko Kawata módosította a szabályokat – később maga is meglepve vette tudomásul, hogy Japán történetében ő az első, aki nem irodájában kíván felkészülni a gyermekszülésre. Nyilvánvaló, hogy e törvényi hiány azt jelenti: mostanáig nem túl sok fiatal nő került hasonló posztra. Döntése ellenére megnyugtatta az aggodalmaskodókat, hiszen kijelentette, hogy a világháló segítségével mindvégig jelen lesz a fontos döntések meghozatalában. Elvonulása előtti utolsó hivatalos teendőjeként részt vett a hagyományos Taiko (jellegzetes japán dob) fesztiválon. A szokásokkal ellentétben azonban nem a hordozható sintó szentélyen utazott, hanem amellett sétált.

A rendszer nehezen változik, pedig sürgős reformokra van szükség
Az ázsiai ország politikai életének vezetői tradicionálisan férfiak. Sokan kiemelkedő tényként nyugtázták Szanae Takaicsi miniszterelnökségét, Japánban azonban a politikai és gazdasági szerepek túlnyomó többsége még sokáig az „erősebb nem” markában marad. A Kawatát érintő fura elégtelenségek azonban nem csupán a nemek közötti egyenlőtlenség rovására írandó, hiszen a szóban forgó kultúrában rendkívül szigorú munkaelvek élnek. Vakációzni, szabadságra menni egyszerűen nem szokás – még ilyen esetben sem! Úgy tűnik azonban apró repedések jelentek meg a képzeletbeli vaskos jégen. Japán népessége aggasztó gyorsasággal idősödik. A világon az egyik legalacsonyabb születési arányával rendelkezik. Elképzelhető, hogy a gyermekvállalás iránti nagyobb kedv felkeltése érdekében a nőknek a munkahelyen is több lehetőséget teremtenek majd az emberségesebb életritmus kialakítására. Kawata szerint azonban nem elég csupán munkahelyi reformokat végrehajtani, hanem a társadalom teljes átalakítására van szükség. Az újdonságoknak minden foglalkozást, ágazatot és posztot érintenie kell.

Megoszlanak a vélemények
Soko Kawata gazdasági tanulmányokat végzett, majd Kiotó városának dolgozott szociális és iskolai ügyeken. 2022-ben, a japán felsőház körébe tartozó hivatal titkára lett. Független jelöltként, 2023-ban választották meg Yawata polgármesterének, majd 2025-ben megházasodott. A polgármester asszony gyermeke az előrejelzések szerint szeptemberben születik majd. Sokan támogatják ugyan, ám az emberek véleménye megosztott. Egyesek szerint hivatali idejében gyermeket vállalni felelőtlenség volt, mások adópazarlásnak vélik az ideiglenes eltávozást. Ugyanakkor, ahogy azt már korábban leszögeztük, ez a szemléletmód hosszú távon nem tartható, ha Japán lassítani kívánja népességének fogyását. Az ország törvényhozása korábban már bevezette az anyasági szabadságot a másik szülő számára is. Az első férfi politikus, aki ilyet igényelt, Kensuke Miyazaki liberális-demokrata képviselő volt, 2016-ban. (Később mégsem élt vele, mert időközben kiderült, hogy megcsalta várandós feleségét.)
fotó: unsplash, facebook
