Anyának lenni a legnemesebb, legszebb, legáldottabb hivatás. Ez a gondolat a legősibb mítoszok egyik visszatérő eleme, melynek nyomait már a barlangrajzokon is megtaláljuk. A gyermekhordozás, a szülés a legmágikusabb mozzanata az életnek, mely szinte már a profán szentség szintjére emelkedett. Tisztességes helyeken nem is szokás ezt megkérdőjelezni, annak ellenére, hogy a méh börtönében szenvedő magzat ma már büntetlenül megölhető. Ahogy az amerikai rapzenész szövege felveti a kérdést: a baktérium miért élet a Marson, míg a szívverés nem az a Földön? De mostani történetünk nem az abortuszról szól…
A lélek sötét mélye, melynek kútjába nem akarunk belenézni
Ha őszintén szeretnénk beszélni, férfi szemmel a születés folyamata nem csupán a nő életadó képességének csodálatát kelti fel. Amit koponyánk legsötétebb zugaiba száműzünk, az időnként a biológiai esemény mechanizmusa által kiváltott iszonyat és a kilenc hónapos szimbiózis ijesztően egyedülálló és bennsőséges kapcsolata, mely a táplálón és a hordozotton kívül mindenkit kizár. Valaki azt mondja, az asszony legerősebb ösztöne a magzat megőrzése, vagy életének kioltása. A végletek drámájának első változatát John Wyndham brit sci-fi szerző „Túlélés” című novellája szemlélteti, melynek alapvetően gyenge és jelentéktelen női főszerplője, végül társai testének emésztésével menti meg saját és frissen született gyermekének életét – egyedüliként egy kriptává változó űrhajó belsejében. Érdekes módon, a pápua bennszülöttek hiedelme a holtak maradványainak elfogyasztását követelték, hogy a lélek szabadulhasson. Mivel úgy vélték, a terhesség és szülés folyamatának köszönhetően a női test erősebb, elsősorban a feleségek dolga volt a megboldogult „nyugalomra helyezése.” Ennek köszönhetően főként ők és gyermekeik szenvedtek a rendkívül ritkán előforduló, elsősorban az emberi agyvelővel szervezetbe kerülő kórokozók, a prionok által okozott Kurutól, melyet végső tünetei alapján „nevető betegségnek” is neveztek. Korunk és kultúránk átka természetesen éppen az ellenkező: az ipari méretű magzatgyilkosság. Ennek ünnepe és népszerűsége ugyan kevésbé látványosan, de annál hatékonyabban és biztosabban járul hozzá a nemzetek halálához.
De miért e többek számára bizonyára sokkhatású filozófiai bevezető? Mert az amerikai Lindsay Clancy esete egy bizarr közeli jövő képét festi elénk, melyről kénytelenek vagyunk elgondolkodni.
Munkahelyén gyermekeket segített világra, otthon a sajátjait küldte a másikra
Három esztendővel ezelőtt, az egyébként szülésznővérként dolgozó háziasszony gyógyszertárba küldte férjét. Mélabúban szenvedett, melynek kiváltó oka éppen a nyolc hónappal korábbi világrahozatal volt. Míg az apa orvosságot vásárolt, a bipoláris lelki kórságban szenvedő asszony (a bírósági jegyzőkönyvek szerint) hangot hallott: „Öld meg őket, hogy magadat is megölhesd!” Ha így volt, sajnos engedelmeskedett: mindhárom gyermekét – egy öt és egy három éveset, valamint a legkisebbet – gondos hatékonysággal megfojtotta. Ezt követően kiugrott az ablakon, de hazatérő társa életben és eszméleténél találta. Az élettelen testeket ezt követően lelte meg a földszinten.
Beszámítható volt-e, vagy sem?
Nehéz ítéletet mondani – nincs könnyű dolga a perben résztvevőknek sem, akiknek el kell dönteniük Lindsay további sorsát. A szülést követő szorongást csupán pszichiáter értheti, és az érezheti át, akinek része volt már benne. A halott gyermekek azonban ettől valósak maradnak: a folyó ügyben most azt próbálják eldönteni az érinettek, vajon valóban ennyire súlyos volt-e a nő állapota? Ügyvédei ezt kívánják igazolni. A szülés utáni pszichózist vádolják, mely az alváshiányból és hormonális változások által alakult ki. Az előírt antidepresszánsok sem hatottak – sőt, csak rontottak a helyzeten. Férje, akit azóta először látott, megbocsátott az asszonynak. Ő maga is inkább a szenvedés áltozatának tartja őt, semmint démoni gonosztevőnek. Tanúsága szerint, hitvese már hónapokkal korábban panaszkodott kedélyállapotáról és kényszerű gondolatairól. Még kórházban is volt – az elbocsátását követő tizenkilencedik napon követte el tettét. Az apa a szakértőket vádolta, akik félrediagnosztizálták feleségét és rosszul állították be gyógszereit. Ugyanerre hivatkozik Lindsasy Clancy ügyvédje is, aki szerint minderre a massachusettsi nő naplója ad igazolást.
Ellentmondások
A vád azonban másként gondolja. Nézőpontját Kirk Heilbrun lélekgyógyász véleményére alapozza, mely szerint a nő állítása, miszerint csupán az adott helyzetben volt érzékcsalódása – sem előtte, sem utána – nem felel meg a szokásos tünetegyütteseknek. Az ügyészek ráadásul a tényt, hogy elküldte otthonról a családfőt annak tanújele, hogy tettét megtervezte. Voltak olyan szakmabéliek, akik szerint paciensük egyáltalán nem beszélt öngyilkossági szándékairól, mások arról adtak számot, hogy a vádlott önkényesen hagyott fel bizonyos tabletták szedésével. Amennyiben védőinek sikerül meggyőzniük az esküdteket, az asszony intézetbe kerül. Ha a vádlónak, életét rácsok mögött tölti majd. A 36 éves nő (aki az esetet követően tolószékbe kényszerült) egyébként nem vallotta magát bűnösnek.
Több figyelmet az asszonyi sorsnak…
Eddig a pontig nem beszélünk többről, csupán egy nagyon tragikus asszonyi sorsról, három gyermek értelmetlen haláláról. A felelősség megállapítása alapvetően a szakértőkre és a bíróságon történő folyamatokra tartozik. Véleménye mindenkinek van, a tények azonban ettől nem változnak: a kicsik borzalmas módon haltak meg, semmiről sem tudva, semmiben sem vétkezve. Bizonyára annak is helye van, hogy a közvélemény foglalkozzék a szülő nők gondjaival, melyekre eddig a társadalom nem fektetett elegendő hangsúlyt. Az USA-ban világot látott kutatások szerint hét nőből egy szülést követő levertségben szenved, s minden ezredik szülés után az anya nagyon komoly pszichózison megy át. Ezt téveszmék és tévképzetek egyaránt kísérik. Akár erre is felhívhatná a figyelmet azon (főként nők) tömege, akik szinte mozgalmat indítottak Lindsay Clancy iránti szimpátiájukból. Ennél azonban tovább mennek: bűnösnek tartják a férjet, kárhoztatják az egészségügyet. Ezzel együtt azonban szabadságot követelnek a gyermekeit gumikötéllel megfojtó anyának…
…de egy gyermekgyilkos anya ünneplésével!
A valóság és az erkölcsileg teljesem megvakult lelket és gyűlölettől elsötétült elmék most hisztérikus kitörésben válnak el egymástól. A peret követő, rózsaszínt viselő asszonyok, karon ülő csecsemőket lóbáló anyák oltárra emelik Clancyt, miközben ismét a mérgező férfiuralmat okolják mindenért. Fotel-nyomozók tudni vélik, hogy bár a nő bevallotta tettét, összeesküvés történik – a tettes, maga a férj. Egy támogató azért fulldokolt a sírástól a kamerák elől, mert Patrick Clancy, a férfi elvette – most már volt feleségétől – a gyerekek plüssjátékait. Így „szegény” emlékek nélkül marad… Az elmebaj azonban akkor válik teljessé, amikor többen is halálos komolysággal állítják, hogy Patrick bűnösségére a legfőbb bizonyíték a tény, hogy az ikrek havában született! Lindsay viszont oroszlán – azok pedig nem ölik meg kölykeiket!
Vértanúként hordozzák körül a vádlottat, mint akit a rendszer ok nélkül meghurcol. Arra hivatkoznak: akár ők is lehetnének a helyében, hiszen senki sem hajlandó szenvedésükkel együttérezni. Ismét előkerültek a jelszavak: „Higgyetek a nőnek!”, „Mentsétek fel!” Gyűjtést szerveznek a minden esetben hosszú szabadságvesztés elé néző asszonynak – a cél nem kevesebb, mint két millió dollár! A gyilkos anya mellett tüntetők nem megértést követelnek a gyermeknevelés gondolatával megbírkózni nehezen tudó szülőkkel, hanem hőssé, vezéralakká, szimbólummá emelik. Óhatatlanul eszébe jut az embernek: a szülő nők érzelmileg olyan ingataggá váltak, hogy most már akár saját gyermekeik életének kioltásával is állandóan számolnunk kell? Talán lesznek olyanok, akik a feminizmus zászlaja alatt akár szándékosan tüntetnek majd csemetéik egészségének veszélyeztetésével? A szociális hálókon máris több tucatnyi fiatal anya tette közzé önnön őrjöngését, jeget zúdítva önmagára, vagy ruháit marcangolva – sokan piciny gyerekkel karjukon. Mások arról értekeznek, hogy megszakítanak minden kapcsolatot azokkal az ismerősökkel, romantikus partnerekkel, akik úgy vélik: a szóban forgó ügy főszereplőnek mindenképpen felelnie kell tettéért!
A feminizmus egyszerűen sátáni eszme! A nyugati embereknek meg elment az eszük.
fotó: facebook, unsplash