Végy egy marék levendulát, és keverd bele a fagylaltba. Kell hozzá ételszínezék is, hogy a vendégek elhiggyék, hogy tényleg abból van, amiből. Hogy milyen lesz tőle az alap tejszínes, tejfölös vagy vaníliafagyi? Lila, tejszínes, tejfölös vagy vaníliás, némi – rendkívül halvány – levendulaízzel, ami egyáltalán nem passzol bele. Aztán végy még egy marék levendulát, és tedd a rétes töltelékébe, aztán a ginbe, amitől utóbbi olyan illóolajos lesz. Aztán a tonikba – ez ettől rózsaszín meg a limonádéba, ami meg a levendulától válik Békanővé. Na most! Újabb marék, és mehet a sörbe, a borba meg a pálinkába. Utóbbi emiatt már csak párlat vagy szeszes ital lehet, előbbi kettőnek pedig rohamosan megnő az eladási ára. Tihanyban kemény gasztronómiai (is) marketinget építenek a levendulára. S bár az ezzel elegyített sör nem lett tőle se jobb, se különlegesebb, valahol mégis örülök, hogy a balatoni félsziget híres növénye mégsem az alga vagy a zellerszál. Furcsa lenne azokat elnyalogatni a tölcsérből!
Ennyit a levenduláról. Mert bár az illata és a kultusza valóban körüllengi Tihanyt, illetve a környező Balaton-parti településeket is, szerencsére azért az éttermi- és bisztroforradalom a lehető legkisebb arányban használja és kínálja, így aztán, ha az ember megéhezik, és nem feltétlenül ragaszkodna az otthon tűzhelyének megszokott ízeihez, vágyik valami újra, felfedezésre, nem feltétlenül és mindenáron igyekeznek a helyi vendéglátósok lenyomni orrán-torkán a nyugtató gyógynövényt újragondolva, ételbe csomagolva. A most következő írás – a badacsonyi gasztrotúra sikerén felbuzdulva – elsősorban a tihanyi jóllakás neves helyeit hivatott bemutatni, kis kitekintéssel Balatonfüredre, illetve Balatonszepezdre. Hogy érdemes-e éhesen is nekiállni az olvasásnak? Hát hogyne: olyan árakat is közölni fogok, ami biztos elnémítja a korgó gyomrokat.
Régi Idők favoritja
Ha az ember nem járt még Tihanyban, vagy járt ott, de nem ebédelt, vagy ebédelt, de csak úgy futtában, vagy ha nem csak úgy futtában, de nem volt maradéktalanul elégedett, érdemes megkeresnie a Google-n a félsziget legjobb éttermeit soroló listákat. Ezeken az első helyen (némelyiken ugyan nem aranyérmes, de mindenképp az első háromba sorolják) a Régi Idők Udvara szerepel, ami egy rendkívül különleges étterem, lévén a gyomron túl jóllakatják a szemet, a lelket és nem egyszer a tudásvágyat is. A falu temetőjétől az apátságig kígyózó, árusokkal gazdagon zsúfolt sétálóutcának körülbelül a közepén helyezkedik el, ha jól számoltam, három bejárattal rendelkezik, és déli tizenkettőkor tárja szélesre hatalmas fakapuját. Lehetőség van az épületen belül is helyet foglalni, ám odabent igencsak meleg van, és a régi használati tárgyakkal, kovácsműhellyel, pék- és fazekastermékekkel, burjánzó cserepes növényekkel telerakott terasz, melynek saját látványkutacskája is van, kifejezetten kinti ücsörgésre csábítja a betévedőket. Adnak a dizájnra is: az italokat (legyen hideg vagy forró, alkoholos vagy mentes) saját tervek alapján égetett agyagpoharakban, korsókban szolgálják fel. Sörük saját főzés, limonádéjuk szintén helyi ízkreáció. Adagjaik nem kákabélűeknek készültek, bár – amennyire vissza tudok emlékezni 2013-ra, amikor először ettem ott – az infláció ezeken is érződik valamelyest. Ott jártunkkor süllő úszott az egyik tányérra, remek, nem elváló, nem zsírtól tocsogó bundában, lazán-faszán salátával, amit rizlingből spriccantott fröccs kísért, aztán meg a házi sör, mert ami jó, azt nem szabad kihagyni.
Száll a Rege...
Tekeresvölgyi sajtok (borsos, füstölt bazsalikomos, kakukkfüves, faszenes lágysajt), serrano sonka, olívabogyó, dió, házi kenyérrel, Lavender Gin zselével – most puskáztam az Apátsági Rege Cukrászda étlapjáról az egyik étket, melyet a pompázatos balatoni panorámával megáldott teraszon szolgált fel nekünk Windisch Laura, az idei, 201. Anna-bál szépe. Bizony-bizony, nem csalás, nem ámítás, a legendás balatonfüredi, szépségkirálynő-választással egybekötött látványtáncos mulatság legszebb hölgye ennek a cukrászdának a csapatát erősíti (illetve találkoztunk még vele a füredi LOOM kávézóban is, rendelésünk leadása közben). A fentebb említett sajttál, ami az Ízelítő a szerzetesek kamrájából fantázianevet viseli, 6490 forintba kerül, ami máshol bizony már egy komolyabb főétel árának felel meg. Másik választott ételünk az avokádós rukkola saláta királyrákkal volt, 6290-ért, hozzá limonádék, kávék és Az atyák kedvencének titulált fagyidesszert, ami állt csoki- és vaníliafagylaltból, brownieból, banánból, karamell kockákból, csoki- és karamellöntetből, tejszínhabból, rolettiből és mini fánkból. E csodával 5890 forintért ajándékozták meg az édesszájúakat.
Ugyan teljesen egyértelmű volt, hogy az árakba beépítették a kilátást és a cukrászda dicső múltját is, mégis visszatértünk, mert az ízek és a hangulatok harmóniája mágnesként vonzza az embert. Egy biztos: aki úgy tervezi megkérni választottja kezét, hogy utána mennyei lakomában is része legyen, vegye a fáradtságot, vezessen el Tihanyba, és kérjen egy menő asztalt a Regében!
Szabóollós pizza a Piskyben, hideg zellerleves a Nyusziban
Az apátságtól a Tihanyi Visszhang kiáltó-kövéig vezető sétányt Pisky István tihanyi várkapitányról nevezték el, aki az 1500-as évek végén szolgált a falu erődjében. Az ő nevét vette fel a szintén pazar kilátással és vidékies terítéssel teraszára csábító Pisky Villa étterem is. Konyhájuk egyik leglátványosabb része a terasz tőszomszédságában álló, iglura emlékeztető, mozaikkövekkel kirakott kemence volt, amiben kövön sütött, olaszos stílusú pizzákat készítettek, a vendégek nagy örömére. S ha már a kemence ilyen különleges volt, hát a tészta felszeletelése is kuriózumszámba ment: méretes, a szabóságokban használt ollóhoz hasonlító vágóeszközök „jöttek-mentek” a pincérek jóvoltából. Ezen fogás kifejezetten ajánlott a kézműveskedésben járatosoknak, illetve képzőművészeti foglalkozásokat tartó pedagógusoknak, hogy ki ne jöjjenek a gyakorlatból.
Asztalunkon landolt még egy adag bazsalikomos rizottó sült fokhagymával és fenyőmaggal meg tiramisu, olyan gazdagon szórva kakaóval, hogy az alatta terpeszkedő falatok abszolút takarásba kerültek. Az árak? Mint már mondtam: a kilátás pazar volt a naplementében fürdő Balatonra, és a túlparti, siófoki fényekre, középütt az óriáskerékkel. Gondolhatják...
Kirándulásunk utolsó vacsoráját a fancy bisztróként számon tartott Nyusziban fogyasztottuk. Kivételes ízek: a zeller nemcsak a hideg levesben, hanem a limonádéban is megjelent. A grillezett csirkekockák fűszerezése pedig fenomenális volt.
Futottak még...
Ha Balaton, akkor hal. Ha hal, akkor halászlé. Kockás abroszos terasszal csábított a Stég. Első ránézésre klassznak tűnt, de csalódás lett a vége. Balatoni halászlevet és garnélás spagettit rendeltünk. Képzeljék: a rendelésfelvételt követő 7. percben már minden az asztalunkon volt! Szuperszónikus szakácsok dolgozhattak a helyen, szuperszónikus konyhában! A halászlé úszott a zsírban, íztelen volt és kegyetlenül lisztes. A garnéla elkészítésének egyetlen titka van: 20 másodpercig kell irtó forró serpenyőben pirítani. Ha ennél tovább marad benne, rágós és élvezhetetlen lesz. Mint a mi esetünkben. De legalább nem kértek a rosszért arany árat.
A másik hatalmas csalódás azonban Tihany egyik legtöbbet reklámozott helye, az Echo (visszhang) Étterem volt. Pedig annyira jól indult, amikor az étkeket megkaptuk! Beef wok – marhahúscsíkok tésztával és tarjából készített cigánypecsenye sült fokhagymával, kakastaréj szalonnával, parázs krumplival és paprikás jussal. Előbbinél a marhahús állagában pontosan megegyezett az Orbit rágóval. Utóbbi szintén megtornáztatta a rágóizmokat, ezenkívül odaégett, ami élvezhetetlenül keserűvé tette a paprikás mártást. Sajnos az étel legjobb része a köretként hozzá tálalt pár szem gyöngyhagyma volt. Valamiben mégis listavezető az Echo: a magyarországi nagyüzemi sörgyártás egyik zászlós termékét, a Dreher Gold sört átszámítva közel 9 eurós áron kínálták!
Füredi dokkolás óriás szenyával
A chatGPT ajánlotta a balatonfüredi Dock Bisztrót, így amikor Tihanyból áthajóztunk, ott álltunk meg ebédelni. És milyen jól tettük! Már az első falatok után csillagok százait szórtuk képzeletben a hely neve mellé. Megkóstoltuk a marhapofát, a BBQ oldalast és a sertésszeletet is. A hiba nélküli felszolgálás és vendéglátás mintája ez az étterem: a vendégeknek egy-egy limoncellóval és Raffaelloval köszönik meg, hogy éppen rájuk esett a választás.
Gasztrokíváncsiságunk másik állomása az egykor Muskátli Borozóként elhíresült, ma Hatlépcsősként emlegetett, rusztikus, vidékies faloda volt. Egy online nyomozós játék hívta fel rá a figyelmünket, beharangozván, hogy nagyon finom a bor és kihagyhatatlan a Balatonfüreden kultuszételnek választott velős pirítós (a másik füredi kultuszétek a francia krémes). Életemben ekkora kenyeret még sosem ettem! Nem tudtak olyan tányért biztosítani, amiről ne lógott volna le! Nagyon finom volt, kegyetlenül laktató, mindez pedig nem egész 10 euró értékben.
A reggelit megvárja a vonat?
Jattként teszem hozzá a cikkhez a balatonszepezdi Bakterház – Reggeliző-Kávézó-Éléstárt. Ugyan Tihanytól kb. 18 km-re nyugatra fekszik, ám erre jártunkban szeretettel keressük fel, mivel a hétköznapoktól elrugaszkodva, fenséges, izgalmas és kreatív reggeliket (akár ebédeket is) készítenek.
Közvetlenül a sínek mellett, a régi bakterházban és annak teraszán rendezkedtek be. A finom fogásokon kívül friss zöldséget, gyümölcsöket, palackos borokat és szörpöket kínálnak eladásra, helyi termelők portékáiból állítva össze a kosarak tartalmát.
Természetesen, ha már Balaton, voltunk strandon is, kóstoltunk ottani kajákat. A lángos – ha strandon kéri az ember – átszámítva 5-7 euróba kerül. Vigyázat: a són kívül minden feláras, még a fokhagyma is! A hekk 10 dekáját 4-5000 forintért vesztegetik, a palacsintának pedig szintén nem csak a mérete óriási. De legalább finomak. A tihanyi városi strandon például jókora, vastag tésztából sütött lángost kaptam: legalább negyven perces mozdulatlanságra kárhoztatva magam a befalása után. Tihany és környéke tehát, ha drága is, egyszer mindenképpen megéri. Az ember néha ráharap a borsra, és keserű szájízzel távozik egy-egy étteremből, de szerencsére ez csak a kisebbik hányad. Sokkal gyakoribb, hogy megköpdös egy ötforintost, és a feje mellett visszadobja, megfogadva, hogy némi spórolás után visszatér kényeztetni az ízlelőbimbóit.
fotó: Kalmár Csaba, Kovács Maja