A természet lázad ellenünk, vagy csak rossz lelkiismeretünket vetítjük vissza a sűrűn előforduló katasztrófákra. Valójában mindegy is, hiszen a legutóbbi tragikus földmozgások, ritkán látott borzalmakat okoztak Venezuelában. Hasonló nagyságú rengésekre több mint száz esztendeje nem volt példa. A Richter skála szerint 7.2 és 7.5 közötti természeti csapás legalább 900 ember életét követelte, és hihetetlen – 51 ezer – személy eltűnését okozta. Venezuela korábban sem tartozott a stabil és biztonságos országok közé, ezért az infrastruktúra sérülése hatalmas károkat okozott. A lakosság menedék, ivóvíz, élelem és alapvető szolgáltatásokat kielégítő tárgyak nélkül maradtak. A legnagyobb károk az ország északi partjait érték. A múlt hét szerda óta a hatóságok néhány száz embert menekítettek ki a romok alól. Az Egyesült Államokból pénteken érkeztek mentőegységek a helyszínre, főként Virginia, Kalifornia, Florida államokból.

Az emberek magukra számíthatnak
A Trump-féle kormányzat 150 millió dollárt ajánlott fel eddig, és hajókat küldött a térségbe. A legfelkészültebbek a Los Angelesből érkező katasztrófa elhárítók, akik komoly gépezetek felett rendelkeznek a romok elmozdítására. Bár egyre több mentőegység jelentkezett a világ minden részéről, a helyi kormány sokak szerint messze van attól, hogy illetékes módon kezelje a helyzetet. Péntek este a helyi hatóságok lezárták a legkomolyabb rombolások helyszínét, a La Guaira állam felé vezető utakat, hogy a mentőalakulatok civil kíváncsiskodók nélkül végezhessék dolgukat. Belépés csupán engedéllyel történhet, megfelelő indokkal. Sok helyen a helyi lakosok maguk kezdtek mentési munkálatokba, minek eredményeként napokkal később is sikerült élőket menteni a romok alól. A kormány, Delcy Rodriguez vezetésével élelmiszert osztott ugyan, de a helybéliek szerint ez nagyon kevés. A helyzet pikantériája, hogy Maduro elnök, amerikai egységek által való elrablását követően, Rodriguez kényszerhelyzetben találta magát: az USA kegyelméből maradt a kormány élén, ugyanakkor a néptől nem kapott felhatalmazást.

A napok múlásával egyre rosszabb a helyzet
Szombatra a helyzet rosszabbá vált. A romok alá rekedtek közül egyre többeknek már csupán holttestét találták meg. A halálesetek száma másfél ezerre nőtt. A hivatásos mentőszervezetek szerint az első három nap kritikus: ezek során még lehet reménykedni, ezt a határt átlépve azonban egyre kisebb az esélye, hogy valakit élve hozzanak felszínre. A hivatalos kormányzat hangulatkeltése szerint komoly erőket mozgósítanak az érintettek előkerítésére és megsegítésére, a tapasztalat ezzel szemben egészen más. Sokan várják a külföldiek segítségét. Nagyon sok polgárnak nyoma veszett: róluk nem tudni, hogy valóban bajba kerültek, vagy egyszerűen csak képtelenek használni kommunikációs eszközeiket. Az elvándorlásért felelős nemzetközi szervezetek szerint, a venezuelai természeti csapás majdnem hét millió embert kényszeríthet útra – kétmillió csupán a fővárosból, Caracasból.

Zűrzavar
Az országot érő két hatalmas földrengés rövid szünetet követően végezte pusztítását. Ennek következtében az emberek csapdába estek, hiszen fel sem ocsúdtak az első csapásból, máris újabb következett. A rengések központja a felszínhez viszonylag közel volt, ezért annak erejét nem tudta elegendő földréteg csillapítani. S ahol a tragédia valóban lecsap, ott a baj csőstül jön: a két fő rengést több utórengés követte, melyek ereje 4.5 nagyságú volt a megfelelő skálán. Az országban több helyen szívszorító és zavarba ejtő jelenetek játszódtak le. Miquetia városában például a zárt boltok és gyógyszerészetek előtt gyülekező tömegben, egy asszony testével védelmezte a gyermekei számára megszerzett, egyetlen csomag pelenkát… A katonák minduntalan felszólítják a motorosokat és autósokat, hogy hagyják abba a céltalan jövés-menést, mert a zajban nem hallani a túlélők esetleges jelzéseit – mindhiába! Szinte minden városban, településen van valaki, aki kétségbeesetten kereng valamikori háza, iskolája, munkahelye romjai körül, melyek egész családokat temettek el. A leghasznosabb mentési tevékenységet az adott esetben a külföldi csapatok végzik, Mexikóból, Kolumbiából, Svájcból, vagy El Salvadorból.
fotó: unsplash, youtube
