„Ferikém, sütsz nekünk egy lángost?” – kérdezem, és mosolygok már messziről a fehér köpenyes hentes-szakácsra. Közvetlenségem nem véletlen: együtt végeztük el a karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola szakács-felnőttképzési tanfolyamát. Tréfásan megjegyzem, hogy lángost sütni még nem láttam őt, nem úgy kecskehúst csontozni pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, mert úgy járt a kése a kezében, hogy azt öröm volt nézni! A szalkai Góra Farm alkalmazottja, ott mangalicákkal, angus marhákkal foglalkoznak. Standjuk asztalán – roskadozik az ínycsiklandó finomságoktól – meglátom az áfonyás pástétomot, amit még annak idején Feri ajánlott jó szívvel, s tett sokunkat rajongóvá. „Sütök én szívesen, ha kivárod, míg annak a kisasszonynak elkészítem a kilenc darabos megrendelését!” – jön a válasz, és én már-már próbálnám rábeszélni, egyet időközben dobjon már ide nekem, de csak állnánk tanácstalanul: Melyiket a kilenc közül? - stílusosan a Jókai 200 emlékévben.
Karvai Slow Food Piac. A magyar nyelvet nem beszelő, és talán angolul sem sokat sejtő külföldinek ez a négy szó lehetne akár még egy étel neve is. Hát, nem is állna olyan távol a valóságtól! A slow food – az internetes szócikk szerint – pontosan ellentéte a fast foodnak, ami a gyors étkezést jelenti. A slow tehát a lassitás jegyében jött létre, jelentése a hagyományokhoz való visszatérés. Az a lényege, hogy az ember képes legyen kicsit megállni, lerázni magáról a kelleket meg a muszájokat, a gyorsanokat meg az azonnalokat, és ki tudja élvezni a pillanat kínálta örömöket, szépségeket. S mivel gasztronómiáról beszélünk, természetesen arról szól, hogy adjunk magunkat időt, teret és lehetőséget, hogy megfigyelhessük, megtapasztaljuk az ételek valódi ízét, illatát, hogy rácsodálkozhassunk a textúrára, hogy élménnyé váljon a kóstolás, a táplálkozás. De a slow food még ennél is több! Magába foglalja az egészséges életmódot, a helyi, háztáji élelmiszereket, azok környezetbarát, kifogástalan elkészítését. Ilyen irányvonalak mellett szerveződött közösséggé a karvai slow food piac, ahol helyi és környékbeli termelők és kézművesek adnak egymásnak, és a termékeiket vásárlóknak havonta randevút.
„Gyertek, ezt kóstoljátok meg! Különlegesség, csak így, pult alól kínálom, mivel most csak ezt az egy üvegecskét hoztam magammal. Kíváncsi vagyok, másoknak is annyira bejön-e, mint saját magamnak”
– Sedliak Pál neve nem lehet ismeretlen a Szabad Újság olvasói előtt, hiszen nyomtatott magazinunkban annak idején négy teljes oldalon át foglalkoztunk a martosi méhész (mindemellett kitűnő fotós) munkásságával. Egy újabb saját kreálmányát löttyinti papír poharakba, épp csak annyit, amennyit szörpökből szokás. Nem engedi meginni, csak szagolhatjuk, és a nyelvünk hegyét dughatjuk bele. Felönti vízzel, kívánja kedves egészségünkre, majd első kortyaink után feszülten várja a reakciónkat. (Megjegyzem, mennyei, de piacon csak pókerarccal lehet baráti árakra alkudni!)
„Helyi almaecet és a saját repcemézem keveréke. Igazi csodaszer, hatalmas irodalma van a keveréknek! Gyomorproblémákra, ízületi gondokra, torokfájásra, magas koleszterinszint és -vérnyomás ellen használják, de az sem elhanyagolható, hogy tele lesz tőle az ember energiával. A kettő együtt ráadásul még nyugtatólag is hat, és bizony nagyon finom!”
– teszi hozzá a méhész, miközben már újabb kóstolóra biztat: CBD mézzel csábít. Azt mondja, olyan álmai vannak tőle, hogy gyakran kimondottan dühös az ébresztőórára. A kíváncsiság nagy úr: gyorsan vándorol az üvegcse az asztalról a bevásárlótáskába.
Pém Janától, a Balázsy-kerámiák nézegetése közben megtudom, hogy nagy terveik vannak a piaccal a jövőre nézve. Még barátságosabb, még közvetlenebb lesz, igazi közösségi élménnyé növi majd ki magát. A rendkívül közeli jövő zenéje. Ott leszünk, amikor felcsendül.
Húsz palacknyi házi, természetes erjedésű almaecettel meg tökmagtermékkel gazdagabban tértünk haza. Voltak még palánták, karvai gondos nevelésűek, erős gyökérzettel, zöld-pompában. Voltak öklömnyi hónapos retkek, illatozó újhagymák (hátha maradt még valakinek a húsvéti sódarból, ahhoz igazán tökéletesek). Teák és szirupok, diólikőr és mákos finomságok. Lehetett kapni pihe-puha párnákat és fonott kosarakat, a megéhezetteket pedig gulyásleves várta, barna kenyérrel.
Lelassultunk, a varázslatos Duna-parti sétányon élveztük az életet. Lehetne ez akár egy mese is. De nem az, hanem a valóság. Még ha meseszép is.
fotó: Kalmár Csaba
