Hú, de szürreális volt: csak tapostuk a vizet, mintha legalábbis délen lennénk, métereken keresztül csupán a térdünket nyaldosták a kifejezetten meleg hullámok. A szavak embere vagyok, tehát ha valamit kijelentek, az nem azért van, mert hiányos lenne a szókincsem, és gyűjtőfogalmakat használnék pontos meghatározás helyett, hanem azért, mert a valami az pont az. Jelen esetben a meleg. A víz meleg volt. A Balaton meleg volt. És hosszú métereken át csak térdig vagy addig sem érő. Az északi parton, egészen pontosan Tihanyban, az Akasztó-domb alatti szabadstrandon.
Sajnos bizony ez a helyzet. Nem légből kapott hír és nem vészmadárkodás: a Balaton, ahogyan a Kárpát-medence többi vízfelülete is, rohamosan csökken. Évek óta megfigyelhető már ez a jelenség, csak éppen az idei, látványosan és fenyegetően csapadékmentes időjárás, a nem mindennapi forróságok és hőkupolák még inkább napvilágra hozták a jelenséget. Szó, mi szó, a magyar tenger fogyását nem csak az időjárás kedvezőtlen alakulása fenyegeti, hanem a mérhetetlen és meggondolatlan emberi beavatkozás is: a szinte minden négyzetméternyi területen kialakított strand-részek, a nádasok, természetes élővilágok pusztulása és pusztítása sokban hozzájárul, hogy jóval kisebbnek tudhatjuk ma a Balatont, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Úgyhogy mindazok, akik szívükben szép és kedves emléket őriznek a tóról, jobb, ha felkerekednek – évszaktól függetlenül –, és eltöltenek a partján hosszabb-rövidebb időszakokat, kiélvezve mindazt az élményt és ajándékot, amivel szolgálhat. Ki tudja, meddig tehetjük meg még!
Ugyan most még javában tombol a nyár, sőt olyannyira, hogy a mindennapok legfényesebb óráiban tömegek húzódnak inkább a légkondicionált szobák, éttermek, intézmények mélyére, mert szabadon szinte bírhatatlan a negyven fok környéki hőmérséklet, mégis egy őszi rendezvényről szólnék, ami Tihany leglátogatottabb, a Balaton-felvidék egyik legnagyobb gasztroeseménye lett: a Gardália. A 2002-ben megrendezett esemény fő célja a település halászmúltja előtti tisztelgés volt, mára már közönségsikeres látványosság és közösségi kaland lett. Az egész program a garda nevű halra épít, mely őshonos a Balatonban, de eredetileg egy tengeri, félsós vizet kedvelő halfaj, amely idomult a tóhoz. A rendkívül jellegzetes kinézettel és ezüstösen csillogó pikkellyel rendelkező hal egyik legfőbb tulajdonsága, hogy novemberben bandába verődve indul téli vermelőhelyére, a tihanyi öbölbe, aminek adottságai kifejezetten megfelelnek a fajnak. A víz alatt is kivehető gardarajt a helyi halászok régen egy bizonyos trükkel halászták: a hegyenjáró fentről figyelte az „ezüst-bandát”, és kéz-, valamint testmozdulataival irányította a vízenjárót, merre fordítsa csónakját, hogyan dobja hálóját. Ezt a régi szokást elevenítik fel a Gardália fesztiválon is, melynek végeredménye a tömegesen kifogott hal, amit különlegesen készítenek el: nyársra húzzák, és máglyatűz mellett sütik ropogósra.
Tihanyban, a falut keresztülszelő főúton, a Kossuth Lajos utcában található a Garda Akvárium, ami nemcsak ennek a népszerű halnak adózik kiemelt figyelemmel, hanem a Balaton egyéb halfajainak is, fellibbentve a fátylat az esetleges igazán pompás helyi halászlé alapanyagairól. Vagyis... hát igen, némileg elszomorító, hogy a tihanyi vendéglátók nagy része egyáltalán nem itteni halakból főzi a levest, hanem valamilyen mirelit terméket melegítenek fel, mert kedvezni kívánnak a szálkához és markáns halízekhez nem szokott turisták kényelmi ét-igényeinek.
Az akvárium külső falain a balatoni halászat múltját tekintheti meg az érdeklődő korabeli fotókon és írott dokumentumokon, a pompás klímával rendelkező „medencék” között pedig igazán elvarázsolt világ várja a látogatókat, ezernyi színnel és formával. A 23 ezer literes bemutatóakváriumokban megleshető természetesen a garda, a harcsa, a csuka, a szivárványos pisztráng, a kecsege, a süllő, a kősüllő, az angolna, a vörösszárnyú keszeg, a bodorka, a dévérkeszeg, a sügér, az ezüstkárász, a compó, a törpeharcsa, a naphal, a razbóra, a fehér- és a pettyes busa, a ponty, a balin és az amur. Ami a harcsát illeti, egy igazi monstrum tekinthető meg a pontyok között: a Döme névre hallgató, 13 éves, 170 cm hosszú és 33,4 kg súlyú bajszos hal, ami méltó büszkesége lenne bármelyik horgásznak.
Tihany egyébként vérbeli profiként használja természetes adottságait: kultuszt teremtve nemcsak a levendulának, hanem a gardának is. A fesztiválon kívül szobrot kapott a hal a rév-állomásnál és turistalátványosságnak számít, nagy melegekben felfrissülést nyújt az apátság lábánál csobogó Garda-kút, illetve számos ajándéktárgy is viseli formáját és pompáját.
fotó: Kalmár Csaba, Kovács Maja