A D1-es autópálya Lietavská Lúčka és Dubná Skala közötti szakaszának megnyitásával Szlovákia közlekedésének új korszaka kezdődött el.
A 7,5 kilométer hosszú felsővisnyói alagút, amely több mint negyedszázados építkezés után végre elkészült, jelentős mérföldkő az ország infrastruktúrájának fejlesztésében. Robert Fico miniszterelnök nem mindennapi módon ünnepelte az átadást: görkorcsolyával suhant végig az új alagúton, ezzel is demonstrálva a beruházás jelentőségét. A kormányfő hangsúlyozta: "A szakasz átadása szó szerint áldás a régió és egész Szlovákia számára.
Sztrecsény (Strečno) alatt naponta 20 ezer jármű halad el, negyedük teherautó, így mindenki el tudja képzelni, mekkora megkönnyebbülést jelent ez a régiónak és az erre utazóknak."
Jozef Ráž közlekedési miniszter bejelentette, hogy az alagút megnyitása a forgalom előtt 19 óra után várható, de nem zárta ki a korábbi időpontot sem. Az új szakasz jelentősen tehermentesíti a sztrecsényi utat, és várhatóan megnöveli a forgalmat a Hričovské Podhradie-Lietavská Lúčka szakaszon is. Az 1998-ban kezdődött próbaalagút fúrásától kezdve számos akadályt kellett leküzdeni, beleértve a kivitelezők cseréjét is. A Skanska cég által befejezett 13,5 kilométeres autópálya-szakasz most kulcsfontosságú összeköttetést biztosít a Pozsony-Kassa útvonalon.
kép: közösségi média


