A koboldcápa egy különleges és ritka mélytengeri cápafaj, amelyet élő kövületként is emlegetnek. Körülbelül 125 millió éve létezik. Egyedi külseje és különleges vadásztechnikája miatt az egyik legérdekesebb mélytengeri cápa. Egyes példányok akár 1300 méter mélyen is lehetnek.
A koboldcápát először 1897-ben fedezték fel Japánban. 1898-ban írta le Mitsukuri Kakichi japán zoológus és a brit Alan Owston. Tudományos nevét róluk kapta: Mitsukurina owstoni.
A faj a heringcápa-alakúak rendjébe és a Mitsukurinidae családba tartozik. Ez a család a kréta időszak óta fennmaradt, a koboldcápa ezért úgynevezett élő fosszília. Közeli rokonai már több tízmillió évvel ezelőtt is léteztek, de mindegyikük kihalt. A koboldcápa az Atlanti-óceán, Indiai-óceán és Csendes-óceán mélyebb vizeiben található. A mélyben él, ezért mélytengeri halászatkor lehet vele találkozni.
A koboldcápát könnyű felismerni furcsa kinézete miatt. Bőre rózsaszínes árnyalatú, ami annak köszönhető, hogy a vékony bőre alatti erek átlátszóak. Hosszú, lapos orra van, amiben rengeteg elektroreceptor található. Ezek érzékelik a zsákmány által kibocsátott elektromos jeleket, így teljes sötétségben is észleli a prédát.
Az állkapcsa képes előreugrani, közben hegyes fogai megragadják az áldozatot. A kifejlett egyedek hossza általában 3-4 méter, súlyuk 200-300 kg. A koboldcápa lassú mozgású ragadozó, főként csontos halakat, tintahalakat és rákokat fogyaszt. Nem üldözi a prédáját, lebegve várja a megfelelő pillanatot. Elsősorban éjszaka aktív, inkább a fenék közeli vizeket kedveli.
Mivel a mélyben élnek, sok információ nem biztos róluk, például az, hogy talán ovovivipár faj. Ezt azt jelenti, hogy az embriók az anya testében fejlődnek ki, és élve jönnek világra. A kicsik önálló életre képesek születésükkor.
Neve a japán „tenguzame” szóból ered, mert a hosszú orra egy tengu-ra (japán természetfeletti lény) emlékeztet. A fogai hasonlóak a megalodon fogaihoz, mert ősi rokonságban állhat vele.
fotó: Flickr , Wikipédia
