Megérkeztem a rancsra világiasan, abszolút nem helyhez és hangulathoz hűen. Pedig – higgyék el – szelleme van! Ereje és veleje. Varázsa. Igaz, a kapu távirányítóval nyílt, de fából volt: a mozgatórendszer küzdött is vele valamicskét, mire a súlyos tömeget húzódásra bírta. Ez van: a haladásnak nem lehet útját rekeszteni. Odabent karám mögött gyönyörű fekete ló. Okos szemeit rám szegezte, mintha várna valamilyen parancsot vagy utasítást. Megközelíteni sem mertem, olyan fennkölt volt, annyira nemes, pompás obeliszk. A csapatnyi gyermek körülöttem kevésbé tűnt meghatottnak. Megszokták már: a rancsot, a lovakat, a hátsó udvar állatait. Megszokták a faluvégi friss levegőt, a jószág mindenféle hangját, a western hangulatot. Szinte ebben nőttek fel, s lettek jövendőbeli szabadság vándorai. Program szerint halloween-napra mentem, valójában részesévé válni egy nem mindennapi tradíciónak.
„2018-ban érkezett a területre az első ló, aki lavinát indított: több telek került felvásárlásra, összekapcsolásra. Egyre nőtt a Western N Ranch, míg elnyerte mai formáját. Hogy miért western itt, a Felvidéken? Ez egy életérzés, aminek lényege és mozgatórugója maga a szabadság! Lovakkal foglalkozni eleve élmény, valami egészen más, mint amit az ember a hétköznapjai során megtapasztal. Egyik célkitűzésünk, hogy ennek megélését minél fiatalabb korban lehetővé tegyük, ezért várunk, hívogatunk minél több gyermeket magunkhoz. Minden éveben kiemelt figyelmet fordítunk a táboroknak, kapcsolódjék az a húsvéthoz, a nyári szünethez, akár a Halloweenhez. A lurkók ilyenkor aktív részesévé válnak a rancsnak: western-házunk szállásként és közösségi térként is szolgál. Kocsikázunk az erdőben, ismerkednek a lovakkal, megülik őket, együtt mozognak velük. Megismerik az állattartás-, illetve az állatokkal való együttélés minden oldalát. Nemcsak a szórakozást mutatjuk meg, hanem a munkát, a felelősséget is”
– mesélte kicsattanó lelkesedéssel beszélgetőpartnerem, a madari származású Ďurčiš Róbert, a marcelházi Western N Ranch egyik éltetője. A rancs családi vállalkozás: Németh Imre alapította, Németh Abigél Mária lovasoktató, a tábor vezetői pedig Németh Mária és Németh Amanda. Mielőtt leültünk volna beszélgetni, Róbert körbevitt a virti úton található farmon. Tizenöt ló, kecskék, birkák, láma, papagájok, kacsák, tengeri malacok, pávák, csincsillák, emuk és egy csodaszép juhászkutya alkotják a rancs élővilágát. Robi gyermekkori szenvedélyére vezeti vissza a western-létet. Az mondja, családi hagyomány már náluk, hogy a western életérzést magukévá tegyék. Ez nemcsak magában a lovaglásban nyilvánul meg: öltözékükben, szokásaikban is a vadnyugati formát követik. Nem parádéznak, nem mutatnak be elképesztő forgásokat, szinte akrobatikus mozdulatokat a nyeregben, de megjelenésükkel, kiállásukkal a mindannyiunk által „rongyosra nézett”, klasszikus filmeket idézik, ahol a férfiak még talpig délcegek voltak, ahol a kalap nem kiegészítője volt a viseletnek, hanem lélektanilag is meghatározó alapkellék. Emlékeznek? Legyen szó régi western filmekről, vagy akár a rengeteg részt megélt Dallas sorozatról: a lovaik nyergében feszítő szereplők, ha épp semmit sem tettek, mégis tisztelet parancsoltak és ámulatra adtak okot.
„Öten vagyunk, akik nap mint nap működtetjük – teljesen önerőből – a Western N Ranchot. Itt is lakunk, és mindennapjaink legnagyobb részét idekint töltjük, azzal együtt, hogy természetesen más elfoglaltságaink is vannak: bevételt jelentő állások, iskolai tanulmányok akár. Marcelházán nagy népszerűségnek örvend a rancsunk, de a környékbeli településekről is sokan és gyakran látogatják, sőt Komáromból, akár a Selye János Egyetemről is kijárnak hozzánk, ezenkívül Magyarországról, távolabbról is. Büszkén mondhatom, hogy rancsunk kiemelkedő a rendszeres programokban, és nem igazán tudnék egyetlen napot sem mondani indulásunk óta, amikor ne lettek volna látogatók nálunk, valamint olyanok, akik számára a lovakkal való foglalkozás egyenesen szerelem!”
Állandó fejlődés és fejlesztés alatt áll a rancs: épülnek a boxok a bértarott lovak számára, gabonatárolókat is létrehoztak, hogy minél több takarmányt tudjanak tárolni a hátasoknak. Ottjártamkor épp halloweeni tábort ültek a majd húsz gyerkőccel: kincskeresésre készültek, sok játékra, kézműves foglalkozásokra, sötétedés után alkalomhoz illő, ijesztgetős bandázásra. Meg persze lovaglásra, hiszen a pacik éppúgy élvezik a kacajt és a kicsik jelenlétét, ahogyan a gyerekek a lovak csodaszép szemeit, a sörényükbe túrást, a nyeregben való megnyugtató ringatózást.
„Édesapám nagy lovas volt, büszkén tekintettem rá, és általa alakult ki bennem is ez a szerelem. Hatévesen kaptam az első saját lovamat, egy kis pónit. Sajnos akkoriban – időszűkében – nem sikerült a megálmodott időt töltenem vele, lovagolni rajta, így őt eladtuk. De a szenvedély a szívemben megmaradt: két éve visszatértem ebbe az életvitelbe. Tavaly megvettem a lovamat, akit westernben lovagolok. Kiegészítjük egymást: társammá vált”
– tudtam meg az idén 18. életévét töltő fiatalembertől. Mesélt még a rancs talán legmeghatározóbb személyiségéről, Rodeo Senátorról, a lóról, aki köré tulajdonképpen felépült az egész farm. Robi azt mondja, ő olyan igazán belevaló, szinte tapintható a karaktere. Pompás a kiállása, szinte sormintája a Western N Ranchnak: szilajsága magában hordozza a stílus minden jellemző jegyét.
Megtudtam, hogy nyílt nappal egybekötött Mikulás-mulatság is várható még ebben az évben: a marcelházi gyerekek a rancs lova által húzott kocsiban felhalmozott ajándékoknak örülhetnek. Mert valljuk meg őszintén: kedves meg látványos is, ha az önkéntes tűzoltóság villogó, szirénázó autója vontat egy hintót, benne a Mikulással, manókkal meg a krampusszal, ám vidékünkre, történelmünkre, hagyományainkra sokkal jellemzőbb a lovasszekér, mint közlekedési eszköz. Ha ehhez ráadásul társul egy pompás cowboy kalap, szegecsekkel kivert csizma meg a fejben dúdolt „On the Road Again” country zene, az izgalmak fokozódását eredményezi. Nem kell elmenni Amerikába, nem kell hosszú órákon, akár napokon át utazni, mert a vadnyugati életérzés igazából karnyújtásnyira van, Marcelháza végében.
fotó: Kalmár Csaba, Ďurčiš Róbert
