A hatalmas szárazság borzalmas károkat okoz. Nem csupán a mezőgazdaságban, hanem mint láttuk a hajózásban és az energiatermelésben is. Ugyanakkor az alacsony vízállásnak köszönhetően számos érdekesség is fényre kerül – s ezt akár szó szerint is érthetjük! Ilyen például Nagy Britanniában, a Romsey közelében fenntartott Mottifsont épületegyüttes udvara, mely a kiégett gyepnek köszönhetően felfedte egy 16. századi monostor falainak alapjait. A fű egyszerűen annyira elgyérült, hogy az alatta lévő épület falmaradványainak alapjai teljes egészében kirajzolódnak.

Német hajóroncs Szerbiában
Szerbián a Duna alacsony állása energetikai gondokat okoz. A száradó mederből azonban, Prahovo mellett előbukkant egy második világháborús német folyami hajó roncsa. Bulgáriában a víz hiánya állati maradványokat hozott napfényre, melyről szakértők úgy vélik, egy mamut teteméhez tartoznak. A leletek Ryahovo község területén mutatkoztak be, hosszú ezredévek után.

Mamut és római híd Bulgáriában, figyelmeztető kövek Németországban
Szintén Bulgáriában emelkedtek ki I. Konstantin római császár hidjának alapjai, melyet 328-ban avattak fel. Az átkelő szintén a Duna két partját kötötte össze, Gigennél. Németországban, Worms városánál apadt el a Rajna vize olyan mértékben, hogy ún. „éhező kövek” bukkantak elő. Ezeket éppen olyan időszakban készítették, mikor hasonló szárazságok nyomán, a termés elégtelen lett és a környék népe éhezni kezdett. Ezek a kövek figyelmeztetésül szolgálnak az utókornak: ha látod azokat, nehéz idők következnek!
fotó: facebook, unsplash
