2024. 04. 20. szombat - Tivadar, Marcel
Keresés
FRISS

Saját ágyában gyilkolták meg az orosz cárt

Pál cár (1754-1801) nem tartozott a szerencsés sorsú uralkodók közé. Gyermekkora után is anyja, II. Katalin befolyása alatt állt, és még feleségeit is ő választotta ki neki.

Az erőskezű anyát – akit Nagy Katalin néven ismer a történelem –, azzal is gyanúsították, hogy megölette férjét, III. Péter cárt. Pál csak édesanyja halála után, 1796-ban foglalhatta el a trónt, és rögtön bekapcsolódott a franciák elleni háborúba.

Sokan elmebetegnek tartották mert a kis sziget, Málta megszállottja volt, és a Máltai Lovagrend nagymestere szeretett volna lenni. Ennek érdekében felszabadító csapatokat is küldött arra a területre, de miután a szigetet a britek Napóleontól visszavették, azt nem engedték el többé.

I. Pál cár még magával Napóleonnal is tárgyalásokba kezdett, ami nyilvánvalóan nem tetszett a szövetségeseknek. A megbuktatását Szentpétervár kormányzója eszelte ki, és orgyilkosokat bújtatott el a cár hálószobájában. Ők 1801. március 23-án végeztek a 46 éves uralkodóval. Megöléséről állítólag fia, a későbbi I. Sándor cár is tudott, bár valószínűbb, hogy csak megbuktatni akarta apját.

fotó: wikipédia

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes