Bajba jutott autóson segítettek a hős rendőrök. Egy férfi életét mentette meg a rendőrpáros. Közvetlen életveszélyt hárított el az egyenruhás hős. Dunából mentett fuldoklót a rendőr. Sürgősségi vérszállítást végzett a rendőrmotoros. Szalagcímek régiós újságokban. Hozzájuk szívhez szóló írások. Fotók, amelyeken komoly tekintetű, de nagyon szerethető rendőrök néznek a kamerába. Szolgálnak és védenek. És amikor hősként ünnepeljük őket, senki meg nem kérdőjelezné a mottójukat. Az újságcikkek, a közösségi oldalakon terjedő videó felvételek csak a jéghegy csúcsa. Előfordul, hogy a rendőrök naponta kerülnek olyan helyzetbe, amikor tudásuk és emberségességük legjavát kell produkálniuk. Nem hétköznapi hősök, nem hétköznapi szituációkban.
Nomen est omen. A név kötelez. Katona Roland őrnagy, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrparancsnokság négy hónapja kinevezett rendőrkapitánya mellettem áll, fölém magasodik. Jómagam 181 cm vagyok, mégis felfelé kell pislognom rá. Fel kell nézzek rá. Mindenféle értelemben. Tipikus példája a rendíthetetlen rendőrnek, akiket a kilencvenes évek filmjeiben láthattunk. Szélles vállak, kötött izomrostok. Hajsamponra nem kell költenie. Gesztikulál, miközben magyaráz a fegyverekről, azok használatáról. Mikor, hogyan, miért? Magam előtt látom James Bond kedvenc fegyverét, a Berettát, ahogyan szinte eltűnne a dunaszerdahelyi járási parancsnok hatalmas tenyerében.
fotó: a szerző
„18 éves koromban gondoltam legelőször arra, hogy rendőr akarok lenni. De már akkor annyira mélyen bebetonozódott bennem ez az elhatározás, hogy keresni kezdtem a megvalósítási lehetőségeket. Semmit nem tudtam még erről a hivatásról, legfőképpen azt nem, hogyan, merre induljak. Hozák Tibor, aki régebben a közlekedésrendészetnél dolgozott, egy időben a vezetőm is volt, és családunk barátja, elmondta, hogy a legelső lépés, hogy katonának kell mennem. Saját magamnak igyekeztem elintézni, hogy minél előbb berukkolhassak. A kötelező katonai szolgálat alatt hivatalosan teljesítettem az összes kritériumot: megcsináltam a testnevelési- és a szlovák felvételit, a pszichotesztet, az orvosi alkalmasságit. 1994 márciusának végén leszereltem, májusban pedig már beléptem a rendőrség kötelékébe”
– emlékezik vissza Katona Roland a kezdetekre. Tizennégy évig Pozsonyban szolgált, gyalogos rendőrként rótta a főváros utcáit. Büszke ezekre az időkre, és arra is, hogy a ranglétra minden fokát megmászta, míg eljutott mostani rangjáig és beosztásáig. Megérkeztemkor nem ő fogadott: „az igazgató úr házon belül van, bármelyik pillanatban megérkezhet” – jött a felvilágosítás.
„Éppen a pincében lévő régi dolgok szanálását kezdeményeztem. Néhány dolgot rendbe kell raknunk, helyre kell tennünk. Az egyik legégetőbb probléma – házon belül – a számítógéppark elavultsága. Szinte az összes készüléket újra kellene cserélni, hogy a minisztérium által fejlesztett applikációt használni tudjuk. Sajnos az állományunkból sok rendőr hiányzik, így a meglévőkre rengeteg feladat, munka hárul. Próbáltam hát ott lazítani, ahol megoldható volt: nem kell már mindenféle igazoló táblázatok szerkesztésével, kitöltésével, leadásával bajlódniuk. Haladunk a korral, megfelelünk a digitális elvárásoknak, igyekszünk minden elektronikusan kezelni”
– válaszol, mikor az éppen aktuális napi teendőkről faggatom. Megemlíti a baleseti helyszínelő autót. Sokszor találkozhatunk ilyen rendőrségi járgánnyal szerte az országban: a kisbusz, ami minden szükséges eszközzel van felszerelve, ami segíti és gördülékennyé teszi a a benne dolgozó egyenruhás munkáját. Hónapokon keresztül állt ez az autó, egy jelentős műszaki hiba miatt nem tudta a járási kapitányság használni. Időszerű volt már nagyon a szervizelése, amit elvégeztek.
„Legfőképpen emberhiánnyal küszködünk: országos szinten itt van a legnagyobb deficit az emberi erőforrásból, ezen belül az utcai rendőrből. Hogy mi az oka? Elsősorban gazdasági tényezők. A Dunaszerdahelyi járás jól profitáló, akár gazdag járásnak is mondható. Szinte karnyújtásnyira van a főváros, alig több, mint egy óra autózással elérhető Bécs, és Magyarország legjobban prosperáló térsége, Győr-Moson-Sopron vármegye a tőszomszédságunkban van. Ez rengeteg céget jelent, sok munkalehetőséggel, és bizony versenyképes, akár kiváló bérezési lehetőségekkel. De nem is kell ennyire „messze” menni, hiszen a Karcsai úti ipari telepen lévő vállalatoknál a belépő fizetés magasabb, mint a rendőrségnél. Hogyan lehetne ezzel konkurálni? Nem is beszélve a kimondottan hosszú, bürokratikus folyamatról, ami a rendőrségnél gyakorlatban van.
Előbb az ipari park vállalatait hoztam példának, maradnék is ennél. Jelentkezik oda egy munkavállaló, egy-két nap alatt betanítják, és máris felveheti a munkát. Hogy van ez nálunk? A legelső informális találkozótól a munkaszerződés aláírásáig majdnem fél év telik el! Előbb ugyanis a jelentkezőnek abszolválnia kell a bazini felvételit szlovák nyelvből és testnevelésből. Ha ez megvan, egy nagyon kemény, nyolcórás pszichoteszt vár rá, majd az orvosi alkalmassági vizsga. Ezzel még mindig nincs vége, ugyanis ha az előbb említett feltételeknek mind megfelelt a jelentkező, még hátravan a rendőri, titkosszolgálati átvilágítás. Ha mindezzel megvagyunk, mindkét fél aláírja a szerződést, ám ekkor következik a 10 hónapos iskolázás. Tehát reálisan 14-16 hónap után kapunk egy új kollégát, akinek azonban még nincs semmilyen tapasztalata, nem tudja, miként folyik a munka a szervnél”
– ejt gondolkodóba a parancsnok, és én nem bírom véka alá rejteni kétségeim: miként lehet hát meggyőzőerővel hatni? Hogyan lehet a testületet olyan színben feltüntetni a fiatalság körében, ami az esetleges nehézségek ellenére is csábítóan hathat? Mik azok az előnyök, pozitívumok, amik a rendőrség felé billenthetik a mérleg nyelvét?
„Elsősorban a fejlődési lehetőséget említeném. Utaltam már rá, hogy jómagam is gyalogos rendőrként kezdtem. Ez azt jelenti, hogy áldozatos, odaadó munkával a határ tulajdonképpen a csillagos ég. Ezt a különböző gyárak nem biztosítják. Ott a szalagmunkások maximum csoportvezetői szintre jutnak, ami nem jár kevesebb munkával, viszont több a felelősség. A rendőrség biztosítja és téríti állománya képzését is. Ezzel szintén nem lehet, vagy csak nagyon ritkán találkozni a civil szférában. Ott, ha valaki tanulni szeretne, lehetősége van rá, ám saját szabadidejét kell rááldoznia, saját zsebéből finanszíroznia. A testület egyenruhát biztosít, és – ezt azért említsük meg – ennek szerencsére ma is tiszteletparancsoló ereje van. Összetartó, jó csapat működik nálunk: tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, sőt számítanunk is kell! És az egyik legnagyobb húzóerő, már évek, évtizedek óta, a korkedvezményes nyugdíj. Huszonöt ledolgozott év után a rendőr kérheti a nyugdíjazását. Egy húszévesen egyenruhát öltő fiatal tehát 45 évesen elmehet a testülettől nyugdíjba, utána szabadon vállalhat más munkát vagy vállalkozhat, miközben a testülettől rendőri nyugdíjat kap.”
Katona Roland kiemelten fontosnak tartja a személyes találkozásokat a fiatalokkal. Középiskolák második-harmadik évfolyamaiban tart ő maga előadásokat, népszerűsítve a rendőri hivatást. CO-napokon a diákok részt vehetnek rendőrségi eligazításon is, betekintést nyerhetnek az egyenruhások munkájába. Ezenkívül prevenciót is tart a járási parancsnok, sorra keresi fel az iskolákat előadásaival. Szívügye ez, gyakran saját szabadidejét áldozva fel.
Beszélgetünk a jelenlegi legtöbb riasztást okozó ügyekről. Ezek elsősorban lopások. A tolvajoknak feltűnt, hogy a viszonylag könnyen eltulajdonítható közlekedési eszközök, a kerékpárok és elektromos rollerek minősége sokat változott, bizonyos darabok kimondottan nagy értéket képviselnek. Sokszor a zárt tárolók sem nyújtanak teljes biztonságot, szinte naponta kapnak bejelentést ilyen okokból.
Szintén sok riasztás érkezik közlekedési balesetek miatt. Az idei év statisztikáját jelentősen lehúzza az első félévben történt hét, halálos kimenetelű baleset.
„Sebességméréssel kiszűrjük a gyorshajtók 70-80%-át. Rendszeres ellenőrzéssel a tudatmódosító szereket használó sofőröket is. De ezenkívül még nagyon sok olyan probléma vezet balesetekhez, amiket a rendőrség még ellenőrzésekkel sem tud befolyásolni. Manapság nagyon sok a figyelmetlen sofőr – akár mobileszköz használat miatt, akár a rohanó világnak való megfelelés végett. Sokan fáradtan, kialvatlanul ülnek volán mögé, dekoncentráltak. Arra nincs lehetőségünk, hogy mindenki mellé beüljünk, és vigyázzuk az útját. Állandó kommunikációval, figyelemfelkeltéssel igyekszünk hatni a közlekedőkre.”
Rendőrnek lenni nem munka, hanem hivatás. Elkötelezettség. Ahogyan Katona Roland parancsnok mondja, „tökös legénynek kell lenni”, olyannak, aki nem ijed meg a saját árnyékától. A jó rendőr bajtársias, képes előre gondolkodni. Kitűnő helyzetfelismerési adottságokkal bír, s nemcsak felismeri, meg is oldja a felmerülő problémákat. Észnél kell lenniük az egyenruhásoknak, mert a világ sosem lesz meseország, teli csak és kizárólag kedves, jóravaló szereplővel. S hogy mégis mi adja az állandó adrenalint, mitől szép ez a hivatás, miért büszkék a rendőrök az egyenruhájukra?
„Nehéz ezt elmondani, talán nem is lehet. Meg kell élni. Az összes pillanatot, amikor segíteni tudunk. Amikor egyéneknek vagy akár tömegeknek tudnunk jót tenni. Megélni az összes hangos vagy csak elsuttogott „köszönöm”-öt. Azokat a helyzeteket és pillanatokat, amikor hősként néznek ránk, akként emlegetnek. Szerintem ez az egyik legszebb hivatás!”
– búcsúzik tőlem Katona Roland őrnagy, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság vezetője, majd újra fejest ugrik a munkába.
fotó: a szerző, Katona Roland archívuma, dunaszerdahelyi.sk
