„Semmi cicó, csak a cici!” vagy „MÉREGDRÁGA balatoni lángos!”, esetleg „Sexy és fancy garnélanyárs”, sőt: „Finom reggelit és egyforma pöcsöt mindenkinek!” – ilyen és ehhez hasonló, gazdag mottó- és megállítótáblás szlogenek tárházával csábította vendégeit Badacsonyban, a 71-es főúton a négycsillagos Badacsony Camping tőszomszédságában lévő K Bisztró. Legénysége csupa fiatalember – nemtől függetlenül rózsaszín köténykében – és egy örökifjú, az ételek elkészítési módját, akár fűszerezését tekintve rendkívül kreatív szakács, aki – szerencsére – megrögzött híve a farm to table vonalnak, nem fukarkodván az éppen a kertben szüretelt finomságokkal (így került a fish and chips köretébe füge és sárgabarack is). Környezet- és természetvédők: papír alapú ét- és itallappal nem rendelkeznek, de asztalaik sarkán QR-kódok virítanak, melyek honlapjukra vezetnek. Tartozik még hozzájuk egy gazdagon berendezett kisbolt meg dizájn pólók, pulcsik, fürdőlepedők és fémbögrék: emlékbe – nem mintha gasztronómiai kínálatuk nem lenne kellően feledhetetlen.
Ezen a ponton indult hát hosszú hétvégés gasztrotúránk: bentlakó vendégeivé váltunk a fentebb említett kempingnek. Megérkezésünkkor néhány részlet rögtön szembetűnő volt: a közös konyhából friss lecsóillat szállt, a fedett padoknál badacsonyi olaszrizlingből épp fröccsöt spriccelt magának két fiatalember, miközben kissé fanyar képet vágtak a saját hangszórójukból dübörgő Lagzi Lajcsi nótára, és feltűnt a fal mellett sorakozó, ingyenesen bérelhető/odébb gurítható kerti grillek színpompája.
Halkan jegyzem meg: erre a kempingezésre nem készültünk hűtőtáskával. Úgy voltunk vele, a gasztronómia ezen egyik legkiválóbb fellegvárában nem szeretnénk otthonról hozott kiflit enni pástétommal, sokkal inkább vágytunk ébredéstől elalvásig helyi ízekre. De azért a már szokásos túránkat megelőző reggeli mégis bolti kaja volt: a kemping melletti boltocskában vásárolt, vadkovásszal készült zsemlébe parasztos májkrém került, füstölt-főtt tarja meg húsos zöld paprika. Hozzá a zalai dombok verőfényében érlelődött bazsalikomból készült házi ecetből és bubis vízből összehozott ecetfröccs, valamint a kempinges felszerelésből kihalászott kis gázpatronos főzőn kotyogtatott eszpresszó. Itt írom le további napjaink reggelijeit is. Vasárnap a szigligeti Kisbolt delikáteszben hódoltunk a helyi termelők termékeinek kóstolási oltárán: szintén vadkovásszal „hizlalt” bucikra szigligeti körözött került, szürkemarhából készült, olaszos eljárással érlelt szalámi szeletek és illatos zöld paprika. Hozzá környékbeli kertészet narancsligetéből frissen facsart rostos, desszertként pedig áfonyás muffin: naná, hogy helyben sütött! Itt még annyit dobjunk bele a pakliba, hogy alig egy-kétszáz méter séta után rátaláltunk a Kenyérbár nevű helyre, ami pincészet és pékség egyben. Ugyan a focacciajuk nagyon csábító volt tűzpiros paradicsomával és méregzöld olívabogyójával, de az emberi gyomor sajnos nem rendelkezik a szarvasmarhák előnyeivel, így szilárd táplálék nem csúszott már. Helyette jegeskávé jött és rizlingből pezsegtetett nagyfröccs. Búcsúnapunk (hétfő) reggelijét a K Bisztró kínálatából választottuk ki: volt tükörtojás – ránézésre tihanyi vagy kapolcsi kerámiatányérban és luxi rántotta, ami dúskált a kolbászban, sonkában, cukkiniben. Hozzá sajtreszelékkel pirított barna veknit kaptunk és sok zöldséget, hogy gyorsabban nőjön a hajunk.
De most nézzük az ebédeket. Túrás napunkon, szombaton előbb megmásztuk a Badacsonytördemic szőlőhegyéről induló Bujdosók lépcsőjét (460 lépcsőfok megállókkal, melyek a Rákóczi szabadságharchoz köthető személyek neveit viselik), majd a Ranolder-keresztnél legurítottunk egy-egy korty Birkás barackpálinkát, elismerve kiváló teljesítményünket. Ezután a Rózsakő felé vettük az irányt, és megérkeztünk a Kisfaludy Sándor utca tetejére: a Hertelendy borozóban egymás után gurultak garatunkba a citromos limonádék meg a viceházmesterek. Következő megállónk a Félúton Bisztróban volt. WOW!-élmény kilátásban, hangulatban és ízekben egyaránt. Ropogós csülökre esett a választásunk, amihez idézőjelbe tett tökfőzelék dukált – töksaláta, ami hihetetlenül friss és mennyei volt, illetve vörösboros kakaspörköltre tojásos galuskával. Utóbbi étel körete, a galuska szinte mesélt és csábított egyben. Azt mondják, aki jó nokedlit tud szaggatni, férjhez mehet. A szakács családi állapotát nem ismerem, de ha még szingli, hát sok boldogságot kívánunk!
Jöjjön a vasárnapi ebéd, ami Szigligeten ért: a helyi strandhoz ragasztott bódék egyikében foglaltunk helyet. Oszi bácsi halsütödéjének mennyei illata és a googlen fellelhető rendkívül pozitív visszajelzésekből táplálkozva érkeztünk meg korgó gyomorral, és választottuk a harcsatörzset fullos körettel, ami magában foglalta a hasábot, gazdag zöldség válogatást, tejfölös és fokhagymás mártogatókat. Oszi bácsi ezenkívül még süllőt, keszeget és pisztrángot is tart étlapján. A pincér figyelmeztetett: az adag inkább kétszemélyes. Igaza volt: ketten is alig bírunk a balatoni óriással. Kiválóan elkészített étek volt olyannyira, hogy az uszonyok szinte chipsként voltak fogyaszthatóak a pompás sütést követően. Az asztalra kihelyezett fűszertartók érintetlenek maradtak: nem igényelt sem plusz sózást, sem borsozást a csodaszép harcsa.
Hétfőn aztán kifogtuk az érem másik oldalát is. Kedvenc strandunkon, a badacsonytomajin süttettük csodaszép vagy futottak még kategóriás idomainkat a napon, a helyi büféből klasszikus hamburgert kértünk és gyrost pitában. Sajnos egyik sem ütötte meg az általunk elviselhetőnek tartott mérték legalsó szintjét sem. Kár érte, mert addig a pillanatig tényleg elismeréssel adóztunk a badacsonyi gasztronómiának.
Vacsorára kíváncsiak még? Ha csak fél szemmel is, de pillantsanak ide egy kicsit. Első esténket a K Bisztróban töltöttük, ott grillcsirke fogadott grillezett zöldségek ágyán. Második napon a badacsonyi pincészetek közül kiválasztottuk a Kéknyelű Borászatot, ahol – a megfelelő mennyiségű fröccs kíséretében – szalonnás sült kiflit és zsíros deszkát választottunk, utóbbit édes-nemes paprikaszórással és lilahagyma félkarikákkal. Vasárnap este pedig – mivel bizony azt kellett tapasztalnunk, hogy hiába a nyár, a vakáció, a szabadságukat töltő százak, ezrek, tízezrek, bizony idejekorán bezártak vagy ki sem nyitottak a pénteken, szombaton még csibészkedő helyek – ismét megajándékoztuk magunkat a Félúton Bisztró kínálatával. Terítékre került egy tejszínes friss tészta tökmaggal, rukkolával, aszalt paradicsommal és Balaton sajttal, ami egy érlelt, intenzívebb ízű kézműves csoda, valamint egy klasszikusnak egyáltalán nem nevezhető cigánypecsenye, ami paradicsommártással érkezett és parázsburgonyával. Előbbi mennyei volt, utóbbinál talán a tarjára halmozott sült-pirított hagyma némileg keserítette az amúgy pompás paradicsomot. Bevallom férfiasan: cigánypecsenyémhez halkan, szinte suttogva kértem a pincértől egy korsó Pilsner Urquellt. Ugye, értik: Badacsonyban sört? Biztos vagyok benne, hogy joggal tartottam a megkövezéstől.
A hétfő este már idehaza, Komáromban ért bennünket, de magunkkal hoztuk papírzacskóban a Balaton-felvidék ízeit: vadkovászos veknire fűszeres májkrém került és nápolyi felvágottal tettük még izgalmasabbá. Na jó, elismerem, itt már a zöldség-szekciót a naszvadi termesztésű csípős zöld paprika adta, ami elérte, hogy az emlékek felidézése némileg sziszegősre sikeredett. Közben meg lapozgattuk a naptárat, és igazán jó hírekkel szolgálhatok: legközelebb megkóstoljuk, majd „papírra vetjük” a Dörögdi-medence, pontosabban a Művészetek Völgye fesztivál gasztrokínálatát, de ezen a nyáron jelentkezünk még Tihanyból, Balatonfüredről, Örvényesről, Balatonalmádiból, Szántódról és Zamárdiból is. Addig is kiváló étvágyakat és pompás jóllakásokat kívánunk!
fotó: Kalmár Csaba, Kovács Maja