„Mit jelent a 18? Így ránézésre simán mondanám a korotokat annak” – udvaroltam a Vesztergom Pince standja előtt felállított padoknál a nekünk háttal ücsörgő három fiatalembernek (naná, hogy kábé a 18 duplájának néztek ki). Tettem mindezt azért, mert a pincészet fabódéjában szolgálatot teljesítő lányt és fiút egy-egy kedves szóért cserébe meghívták egy finom fröccsre, gondoltam, hátha nekem is csurran-cseppen. Nem mintha bírtam volna: na nem a már elfogyasztott mennyiség miatt, hiszen akkor még csak a második kisfröccsömnél tartottam, de kifejezetten mozgalmas nap állt mögöttünk meg előttünk is balatonfüredi kiruccanásunk alkalmával, és bizony az időjárás ezen a szombaton sem engedett a 35-ből!
A fentebb említett tizennyolcas triótól aztán megtudtuk, hogy valóban nagykorúsági ünnepet ülnek, még ha nem is saját évjáratukról van szó. Idén van ugyanis tizennyolcadik alkalommal, hogy ellátogatnak a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozatra, és kóstolják végig a felvonult, több mint 20 borászat mindig megújuló tételeit. Közben nosztalgiáznak: felidézik az első alkalmakat, a nagy találkozásokat, ismerkedéseket, és rábámulnak újra meg újra a Balaton fővárosaként elhíresült és emlegetett Balatonfüred szépségeire, újdonságaira.
„Nem bírunk betelni vele! Olyan sok szépség van ebben a városban. Szinte le sem kell térni a Tagore sétányról, vagy csak egy kicsit nyújtogatni a nyakat, hogy az ember nagyon büszkén nyugtázza elei szépérzékét és főúri életét.”
Nehéz volt azonban figyelni a szavukra, mert balra tőlünk, egy oszlop tetején hangszóróból süvített a Parno Graszt egyik slágere, jobbra pedig, a sétány közepén ütötte fel szétnyitható székes zenestandját egy tangóharmonikás úriember, aki éppen a Bella ciao népszerű dallamát játszotta, boldog vigyorral az arcán. S ha mindez nem lett volna elég: a parton felállított hangládákból pedig a III. Országos Rendőr Sárkányhajó nyíltvízi verseny résztvevőit buzdító műsorvezető próbálta túlkiabálni a hajók orrában veszett ritmust és tempót dobolókat.
Ennél több programot igazából a Borhetek műsorfolyamából nem is láttunk, mert valójában felfedezni érkeztünk át Füredre Tihanyból, ráadásul a Fonyód nevű menetrend szerinti hajójárattal. Aki még nem járt volna a Balaton északi partjának e csodaszép városában, elárulom, hogy szinte minden sarkon egykori híres-neves magyarok villái, palotái, kastélyai állnak. Nyáridőben a leglátogatottabb helyszín a Tagore-sétány, ami nevét azonban éppen nem magyar személyiségről kapta. Rabindranath Tagore Nobel-díjas indiai (bengáli) költő, polihisztor, világutazó, aki több kontinenst bejárva kutatta a boldogság forrását. Idős korára szívproblémái lettek, melyeket a Balatonfüredi Szívkórházban kezeltetett. Egyik írásában visszaemlékezett, hogy valószínűleg soha, sehol nem fogadták még olyan szívélyesen, mint épp Füreden. A sétány a hajóállomás tőszomszédságában kezdődik, ott, ahol Bujtor István húzza keményen az evezőlapátokat.
De nekem most nem az a célom, hogy helytörténeti kiselőadást tartsak, pedig valójában a nyomozójáték, melybe bekapcsolódtunk, épp ezt hivatott szolgálni. Ez egy remek kezdeményezés, ami nemcsak Balatonfüreden, hanem Visegrádon, Szekszárdon, Kecskeméten is elérhető, természetesen mindenhol helyi specifikumokkal, ám állandó (képzelt) főszereplővel: dr. Rendek Vince kardiológus, borásszal, aki – akaratán kívül – nem mindennapi kalandokba bonyolódik. Füreden épp egy családi tragédiát kell megelőznie, mivel lányát hamiskártyások rabolják el, ő pedig – a magyar Liam Neesonként – kissé borgőzösen és szerelmesen ered a rejtély nyomába. A játékban résztvevők követik útján, közben kvízeket oldanak meg, bebarangolják Balatonfüred népszerű helyeit, és igyekeznek kevésbé macskajajosan ébredni, mint a sztori főhőse. Miközben nyomoztunk és boroztunk, képzeletben már Komáromban jártunk: fejben összeraktunk az itthoni nyomozós játékot, bevonva intézményeket és vendéglátókat, elkápráztatva a Duna-partjára érkező turistákat városunk történelmi kalandjaival és kalandos jelenével.
Hogy mennyire voltunk menők a kvízfejtésben? Nos, a Jókai Mórt illető kérdések (a Nagy Mesemondónak pompás villája volt a városban, ma helytörténeti kiállításnak ad otthont) nagyon mentek. Nem csoda, hiszen a Kárpát-medencében éppen tavaly ültük meg az író születésének 200. évfordulóját, és szülővárosa, Komárom jelentősen kivette a részét a programfüzérből, ellátva a kíváncsiakat nem csak lexikális tudással. A többi kérdés nagy része pedig azért nem okozott nagy nehézséget, mivel épp előtte jártuk be az Esterházy-kastély Nyaralástörténeti Látogatóközpontjának interaktív kiállítását, ahol be lehetett kukucskálni az egykori női- és férfi öltözők résein, meglesve a századforduló úszódressz-divatját; táncot lehetett tanulni a Füredi Anna-bál résztvevőitől; kötelet feszíteni a magyar tenger legelső hajójának, a Kisfaludy Lapátkerekes Gőzhajó fedélzetén.
A kiállítás nagyon sok újdonsággal szolgált, melyekre nemcsak a messziről jött látogatók csodálkoztak rá. Elhinnék-e például, hogy Kossuth Lajosról elnevezett savanyúvizes kútnál nem ülőalkalmatosságokat, nem poharakat vagy palackokat, nem kéztörlőket helyeztek el a városiak és jótékony hatásairól híres vízhez zarándokolók nagy megelégedésére, nem bizony panaszkönyvet, ami a megújulást és az állandó javulást hivatott szolgálni. A kiállításban a legmeghökkentőbb bejegyzések külön falfelületet kaptak. (A savanyúvíz egyébként a nem egyszer pikáns humorral átszőtt nyomozós játékban is komoly szerepet kapott, például a gumicukrokkal együtt eltűnt hamis igazgyöngyök újbóli napvilágra kerülése kapcsán.)
Természetesen a játék részleteit nem árulom el: bárki számára elérhető e fentebb felsorolt városokban, érdemes belevágni, mert általuk a legjobb helyekre lehet eljutni, idegenvezető igénybevétele nélkül, nagyokat kacagva, és ismereteket gyűjtve nemcsak az adott látványosságokról, hanem több remek vendéglátóipari egységről is, ahová így szinte már ismerősként tér be az ember. Nekünk ez a Hatlépcsős volt, ami régebben még Muskátli Borozó névre hallgatott. A hely bejáratában textilsorompó: az utcán félhosszú sorban a várakozók. Szelleme van meg jó nagy hírneve. Többek között épp az új neve miatt: hat lépcsőfok vezet az étterembe, és ezt a számot igencsak érdemes megjegyezni, hogy kifelé orra bukás-mentesen érkezzen a fröccsözéstől mámoros látogató.
Balatonfüred egyébként egy bizonyos dologban olyan, mint a mi Párkányunk: a helyi szlogen szerint legszebb épülete az esztergomi Bazilika. Füred is így van ezzel a Balaton partjáról nézve: legmonumentálisabb látványa a Tihanyi Bencés Apátság.
fotó: Kalmár Csaba, Kovács Maja