Ahogy egy kimutatásban olvastam, lassan növekszik Szlovákia lakosságának várható élettartama. A férfiak átlagosan 72 évig élnek. Erre alaposan rácáfol az Ipolynyéken élő Nagy Sándor, mindenki kedves Sanyi bácsija, aki idén július 7-én tölti be 102. életévét. Mit mondjak, nem látszik rajta, hogy túl van századik életévén. Korához képest szellemileg friss, emlékezőképessége meglepően jó, és fizikailag is még viszonylag jól tartja magát. Legalábbis ezt tapasztaltam, amikor nemrégiben nála jártam. Hát miről is kérdezhettem volna őt, mint arról, hogy mi minden fért bele életének több mint 100 esztendőjébe?
Hogyan is indult az élete?
Négyen voltunk testvérek. Én 12 éves koromban elmentem szolgálni a szomszédos Csallra juhokat őrizni, harminc darab birkát kellett legeltetnem. Nagyon jó népek laktak ott, csak a korai kelés volt borzasztó. Máig érzem, hogy hiányzik az az alvás.
Tanult-e valamilyen szakmát a kötelező iskolalátogatás után?
Nem tanultam semmilyen szakmát, mégis többféle szakmában dolgoztam. Akkoriban a szomszédom kőműves volt, és elhívott maga mellé munkásnak, segítkezni házépítésnél. Egészen jól beletanultam a kőművesmunkába. Később befogadtak maguk mellé az ácsok házfedelek készítéséhez. Nagyon belejöttem a födémcsinálásba is, bár a mesteremberek nemigen akarták megtanítani velem az ácskodás fortélyait, de én igyekeztem ellesni, mit hogyan csinálnak.
Édesapám lovas kocsival fuvarozó embert volt, de mellette böllérkedett is a faluban. Miután súlyosan megbetegedett, fel kellett hagynia nemcsak a fuvarozással, hanem a disznóvágással is. Nekem kellett folytatni a fuvarozást meg a böllérkedést is. Apám megtanította, hogyan kell megszúrni, szétszedni a disznót. Tizenhat éves voltam, amikor először kellett mennem disznót vágni. Emlékszem, egész éjjel nem aludtam az izgatottságtól. Hát beletanultam a böllérkedésbe is, és sokáig jártam henteskedni, még Ipolyságra is elhívtak. Aktív életem során biztos, hogy levágtam vagy 500 darab sertést.
A második világháború idején töltötte tényleges katonai szolgálatát. Nem esett fogságba?
Hála Istennek nem, pedig a fronton motoros hírvivő voltam, ami nem volt éppen veszélytelen beosztás. A katonaságnál szereztem meg a hajtási jogosítványomat.
Amikor leszerelt, itthon mihez fogott hozzá?
Gazdálkodtunk, mindent magunknak kellett csinálni a gazdaságban. A szövetkezetesítés idején egy darabig nem álltam be a közösbe, amíg nem volt muszáj. Amikor elvették a földjeinket, jobb híján én is beadtam a derekam. Századiknak álltam be a szövetkezetbe. Egy nap ácskodtam, egy nap kőműveskedtem. Egyszer szólt a zootechnikus, hogy menjek állatgondozónak. Hát ott is korán kellett kelni. Ezt a beosztást akkor hagytam ott, amikor az egyik teherautó vezetőjének elvették a jogosítványát, aki minden nap szállította a tejet a korponai tejüzembe, és nekem kellett a helyére mennem. Hat évig hordtam tartályos teherautóval a tejet Korponára, de sokáig traktoroztam is.
Ipolynyéken mindig is sokan foglalkoztak, és foglalkoznak máig is szőlőtermesztéssel. Sanyi bácsi közéjük tartozott?
Szerettem foglalkozni szőlővel. A szövetkezetben 1968-ban tértek át a magas vezetésű szőlőtermesztésre. Utána nekem volt itt elsőnek ilyen magas vezetésű szőlőm. Volt olyan esztendő, amikor több hektoliter borom is volt a pincében, mégpedig „ojtvány “borom. Előtte csak a szövetkeznek volt ilyen bora.
Sanyi bácsi szeretett futballozni.
Hát, mit mondjak, nagy bolondja voltam a focinak, 40 éves koromban akasztottam szögre a futballcipőmet.
Úgy tudom, a Csemadok helyi szervezetében is aktívan tevékenykedett.
Lehetőségeimhez mérten igyekeztem hasznossá tenni magam kulturális szervezetünkben, melynek 1962 óta vagyok tagja. Sokáig énekeltem a férfikórusban, tagja voltam a folklórcsoportnak, és mostanáig eljárok a Csemadok évzáró taggyűlésére és rendezvényeire. Idén is ott voltam az évzárón meg a helyi színjátszó csoport bemutatóján is.
Korábban a Csemadok-szervezet vezetősége a Magyar Kultúráért Díjat adományozta Sanyi bácsinak.
Sanyi bácsi világ életében szorgalmas, dolgos ember volt. 1949-ben kötött házaságából három fiúgyermeke született: Ernő, Sándor és László, aki a legfiatalabb. Nem kis büszkeséggel árulta el, hogy a faluban negyedikként vásárolt televíziót, és a faluban övé volt a negyedik személyautó. Régebben hosszú évekig volt nagymotorja, de még néhány évvel ezelőtt, hajlott kora ellenére is Bebetta kismotorral járta a falut.
Régebben Sanyi bácsi sok könyvet elolvasott, de látogatásomkor is újságot láttam az asztalán.
Csaknem szemüveg nélkül olvas?
Igen, okuláré nélkül...
Ezt bizonyítandó, kezébe vette az újságot, és gond nélkül olvasta az éppen szeme elé került szöveget. Mit mondjak, lehet, hogy nekem, szemüveget viselőnek sem lett volna könnyebb elolvasni.
Mi mást is kívánhattam volna neki, amikor elköszöntem tőle?
Sanyi bácsi, Isten éltesse még sokáig jó erőben, egészségben!
fotó: a szerző
