„Emberről emberre nem terjed” – nyugtat meg Letrich Richárd, a párkányi Csücskék Productions életre hívója, afrikai dokumentumfilmes, digitális tartalomkészítő, vendéglátós (szóljon neki is hangosan a Punnany Massif célirányos dala), városi képviselő-jelölt, gasztrofesztivál műsorvezetője, a Harcosok Klubja sikermozi sajátos epizód-szinkonizálója, az egykori párkányi szórakozóhely, a Steel hang-marketingese. Speciel ő még nem egészen nyugodt. Fejben gyorsan összeadja a napokat, számolja a heteket, mikor lélegezhet fel, hogy biztosan nem kapta el a maláriát Sierra Leoneban. Bár most már jó kezek között lenne, ha mégis: a szlovákiai egészségügy – ha nincs is a helyzet és a korkövetelmények magaslatán – évszázadokkal előzi meg afrikai társait. De egyáltalán: mit keresni nagy fehér megmondó ember a világ legalacsonyabb emberi fejlettségű országai közé tartozó Sierra Leoneban? Erről és még sok minden másról is beszélgettünk párkányi lakásának napsütötte teraszán.
Kalandok és rácsodálkozások Afrikában
„Hihetetlen szemléletesen tudjuk szidni folyamatosan a saját itthoni rendszereinket, illetve azok hiányosságait: a közigazgatást, mindennapjaink megélését, köztereinket. Panaszkodunk, mert repedezett a járda, és nem lehet rajta tolni a babakocsit. Útjainkra, mert állapotuk miatt hosszabb ideig tart rajtuk a közlekedés, de legalábbis nagyobb odafigyelést igényel. Nos, ha összehasonlítjuk a Sierra Leoneban tapasztalt körülményekkel: minden azonnal átértékelődik. Hogyan kell elképzelni? Ami nálunk rossz, azt szorozzák be tízzel, ötvennel, és még akkor is csak az afrikai valóság felénél tartunk. Ebben az országban olyan kultúrsokkot éltünk át, amiből napokig nem tudtam felocsúdni! Teljes anarchia. Vannak ugyan szabályok, de azok csak a kirakatot szolgálják. A fehér ember pedig a helyiek szemében semmi egyéb, mint pénzeszsák. Amint megjelentünk, szinte fürtben csüngtek rólunk, lenyúzták volna az utolsó bőrt is, hogy meggyőzzenek, vásároljunk tőlük bármit és támogassuk őket pénzzel, mintha legalábbis ez bárkinek is a kötelessége lenne”
– válaszolt Ricsi arra a kérdésem, mi hiányzott neki legjobban a „kényelmes világból” az afrikai út során. Szavait azért tudom megkérdőjelezhetetlenül készpénznek venni, mert beszélgettem már pár kalandorral, akik saját akaratukból nekivágnak a Budapest-Bamako rallynak, de náluk a válasz erre a kérdésre inkább a puha ágy, a tiszta zuhany vagy éppen valamilyen étel volt. Ha valaki a közrend meglétét hiányolja leginkább, az tényleg belenyúlt a tutiba.
A véletlen műve, hogy a Csücskék eljutott Afrikába: Letrich Ricsi operatőrként csatlakozott az ipolysági származású Lukáč Erik vállalkozóhoz, akiknek üzleti és most már jótékonysági érdekeltségei is vannak Sierra Leoneban, valamint a szőgyéni Workoholic duóhoz – ők szlovák nyelvű dokumentumfilmet kívántak forgatni az afrikai helyszíneken, Ricsi pedig elkészítette a magyar doksi videósorozatot: bemutatva a kendőzetlen valóságot. Lukáč Erik küldetésének érzi, hogy vállalkozása hasznát az afrikai gyerekek, családok is ki tudják élvezni. Több mint ezer gyermeket fogadott örökbe: árvákat, mélyszegénységben élőket, akiket támogat. Nemrég megvásárolt egy telket, amin hamarosan iskola épül majd. Szabadidejét nem kímélve szerez ruhaneműket és élelmiszert, amit rendszeresen eljuttat az ott élő gyermekeknek. Egy vállalkozás mindig nyomot hagy, és ez a nyom nem feltétlenül pozitív kicsengésű. De máris más a leányka fekvése, amikor a vállalkozás nemcsak elvesz a világból, hanem hozzá is ad. Ez a felfogás, ez a hozzáállás őszinte szimpátiát szült Letrich Richárdban, emiatt csatlakozott a csapathoz, és élte át kalandok és megdöbbentő felismerések sorát.
„Sierra Leone nyugati partjait az Atlanti-óceán mossa. Jobban mondva ezekhez a partokhoz érkezik az a mérhetetlenül sok hulladék és kosz, amivel világszerte szennyezzük élő vizeinket. Hosszú kilométereken keresztül vastagon himbálózik a hullámokon a több mázsányi vagy tonnányi műanyag szemét. És most ne egyszerűen ilyen »klíma-pornós, National Geographicos beszámolót, Greta Thunberges vonalat« képzeljen el bárki is! Ez a megfogható, megdöbbentő, bűzlő valóság! Ezt nem az afrikaiak dobálják a vízbe, hiszen ők nincsenek olyan anyagi körülmények között, hogy megengedhetnék maguknak bármilyen, műanyag csomagolásba zárt termék megvásárlását is! Ez bizony a nyugati fejlett civilizáció »ajándéka«. Ezt egyértelműen a negatív élmények közé sorolom, nem úgy, mint a helyi gyerekeket. Ugyanolyanok, mint az itthoni kölykök, csak láthatólag alultápláltabbak, és mivel a miénkkel összehasonlítva teljesen más minőségű kultúrában szocializálódnak és nőnek fel, válnak vállalhatatlanná például épp Európában. Rendkívül fogékonyak és okosak: hallásra tökéletesen leutánozták és előadták a magyar népdalokat, amiket tanítottam nekik.
Ami a legfájdalmasabb és legelszomorítóbb látvány és tudat volt, hogy Sierra Leonenak és a hozzá hasonló, harmadik világbeli országoknak nincs jövőjük: a globális világversenyben, ebben a már évek óta tartó nagy világpolitikai átrendeződésben egész egyszerűen fel fognak morzsolódni.”
Veszélyből is kijutott bőven a Sierra Leonet bejáró, dokumentumfilmet forgató különítménynek. A dzsungel naponta szolgáltatott riadalmat keltő meglepetéseket, érkezzen az kígyó vagy éppen szúnyog formájában. Ricsi elmondta, hogy rettegett attól, nehogy megsérüljön vagy megcsípje, megharapja olyan élőlény, aminek még a nevét sem tudja, mert az ottani egészségügyi rendszer, vagyis annak szinte teljes hiánya, akár életveszélyes helyzeteket is teremthetett volna.
Csücskék Productions
„2005-ben, még a youtube hazai beindulása idején készítettem két hangjátékot. Akkoriban ennek nálunk még nem volt igazán műfaja, pláne nem a felvidéki palóc nyelvjárás világában. Az egyik a »Párkányi cigányok« volt, ami a Szikla című amerikai akciófilm – Hanz Zimmer szerzeménye – zenéjére készült. Imádtam ezt a mozit! Mindig filmes akartam lenni, és úgy gondoltam, összerakok egy kép nélküli, de hangban nagyot menő akciófilmet, teljesen helyi stílusban, olyan jó párkányiasan. A másik hangjáték pedig a Harcosok Klubjának paródiája: egyik jelenetét, Brad Pitt és Edward Norton bárbéli párbeszédét átszinkronizáltam – meglehetősen alpári, semmirekellő humorral és nyelvezettel. Ez a mém is rengeteg kattintást megélt. Ezután több éves kihagyást követően néhány pilot-epizóddal elindítottam a Csücskék realityt, amit azonban a szereplők az egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtak hosszú távon vállalni”
– mutatott rá a korai stádiumokra az ötletgazda. De hogy miért éppen ez a pejoratív hangzású „Csücskék” lett a produkció címe? Nos, megtudtam, hogy maga a szó a magyar-roma nyelvvilágból származik, a csücske ember egy semmirekellő, ócska, alpári, neveletlen egyént jelent. Ricsi azt mondja, hogy ez a jelző az ő generációjának közel ötven százalékára igaz lehet. Nem üzenet ez, hanem az internet világában egy nagyon ritkán használt kifejezés, ami a keresőmotort (SEO) azonnal rá irányítja.
„Mozgalmat szeretnék indítani a Csücskékkel. Szociális kérdésekről lenne szó, a hétköznapok kihívásairól. Teljesen másként gondolkodom, gondolkodunk, mint a fősodor: saját, kendőzetlen, nem finomkodós, nem fainkodós nyelvezetünkkel tárgyaljuk ki az egyes témákat. Ezek fogyasztói pedig vagy elgondolkodnak, vagy esetleg bennük is elindít egy olyan kommunikációt, aminek segítségével megszabadulhatnak a felesleges koloncoktól. Természetesen teljesen politikai háttér mentes platform lenne, ami azonban beleszól, vaskos gondolatokat és ténymegállapításokat tesz a közéleti témákban, hiszen nem mehetünk el szótlanul amellett, kik és milyen szempontok mellett döntenek rólunk, felettünk.”
A vlogoló képviselő meg a kapitalizmus-pornó Temu-vásár
„Valahová 2016 és 2020 közé tudom tenni globálisan azt a törést a világban, amikor elkezdett minden hitványulni, és ez az élet minden dimenziójára rányomta a bélyegét, így a párkányi Simon-Júdára is. Ennek a vásárnak korábban mindig is volt egy nagyon szerethető romantikája: a barátkozó árusok, az érdeklődő vásárlók, nézelődők, az interperszonális kapcsolatok, melyek igazából megkerülhetetlenek egy igazi vásár során – eltűntek. Mi van most? Temu meg Shein meg Aliexpress meg Alibaba. A kézműves, igazi értéket hordozó portéka szinte teljesen eltűnt. Kizárólag a profit maximalizálásáról szól az egész: hogyan lehet eladni úgy egy cigánypecsenyét vagy egy sajtos-tejfölös lángost, hogy az eredeti ár 2-3-4-szeresét kaszálja rajta az árus. Kapitalizmus-pornó lett a Simon-Júdából: teljesen elveszítette az identitását”
– fogalmazta meg Ricsi – hiszem – tömegek ki nem mondott gondolatait. Lehet, idén inkább más programot választ magának, annak ellenére, hogy kampány van, két hét múlva önkormányzati választások: helyi képviselő-jelöltként az ő nevével is találkozni fognak a választók a karikázós listákon.
„Ha bárki megteheti, hogy jelölteti magát, aztán négy éven át ott mereszti meg vakargatja a seggét a testületben, akkor én miért ne tehetném ugyanezt? Miért több nálam az az ember, aki úgy gondolja, képviselni tud engem? Megmérettetem magam, de ha megválasztanak, ugyanazt akarom képviselni, amit eddig is csináltam: a Csücskék platformon vlogok formájában akarok beszámolni minden tapasztalatomról, minden kérdésről és témáról. Biztos vagyok benne, hogy szükség van erre a reformra, a mikropolitikai kommunikációs formára. Megvannak a szlogenek? »Emberarcú politika. Emberközpontú kommunikáció.« Ugyan már: soha nem valósultak meg! Azért nem, mert a valóságban ez sosem volt a politikusok célja. Csak jól mutatott – szlogenként – a választási plakátokon. Én ezt meg akarom fordítani: előbb legyenek eredmények, teljesítések, és aztán majd jöhetnek a szlogenek, amiknek akkor viszont már értelmük sem lenne, hiszen a munka mindig utánkövethető.”
Beszélgettünk még vállalkozásáról, a párkányi Pixel Pubról, ahol kézműves pizzák és pompás steakek készülnek – utóbbiakhoz a kiváló minőségű alapanyagot a szalkai Góra Farm biztosítja. Szóba kerültek a „kocsmabölcsek”, akik valószínűleg minden település söntésében megtalálhatók, és érdemes velük eltársalogni a világ nagy dolgairól. Búcsúzóul még eszembe jutott első találkozásunk alkalma, a nemesócsai Lecsó- és Gasztrofesztivál, ahol immár második éve vállalta a műsorvezetői szerepkört. Be nem állt a szája, még a legszégyenlősebbek is lelkesen meséltek neki a készülő finomságokról. Talán azért, mert Letrich Richárd nemcsak hang, hanem fül is: őszintén érdekli minden és mindenki, amivel, akivel kapcsolatba kerül. Most őszintén: hány ilyen embert ismernek?
fotó: Letrich Richárd/Csücskék Productions