Vannak vallási rítusok, melyeknek része a tánc. A zenére és ritmusra való mozgás többnyire szociális rendezvények, társadalmi és közösségi események pillére. De előfordul talán olyan is, hogy valaki pusztán csuda nagy jókedvében, vagy a telihold romantikájának hatására kezdi járni a pillanat koreográfiáját. Ritkán kezd viszont a (normális) ember csak úgy, minden ok és előzmény nélkül kerengeni az utcán!
A leghírhedtebb „utcabál”
Tűz ellen tüzet, tánc ellen zenét!
Lehetséges okok – modern tudományos fejtegetések
Dinga Dinga
A leghírhedtebb „utcabál”
A történelem leghíresebb (a hírhedtebb szó talán megfelelőbb) spontán táncos összejövetelére 1518 júliusában került sor, Strasbourg városában. Senki sem szervezte; a polgárok percekkel Troffea asszony, látszólagos kitörő jókedvének kitöréséig nem is gondoltak ünneplésre. Arra főként nem, hogy az esemény csaknem két hónapig tart majd, és ha valaki örömteli emléket őriz majd róla, az maga a Kaszás lesz! Erről készítettünk egy rövid összeállítást a britannica.com honlap alapján.
Tűz ellen tüzet, tánc ellen zenét!
Az említett hölgy minden magyarázat nélkül perdült táncra, éppen az utca közepén. Addig mozgott, míg kimerülten össze nem rogyott. Ahelyett azonban, hogy magához tért volna különös őrületéből, pihenés után ismét visszatért megszállott őrjöngéséhez. Ő két napig bírta, egy héttel később azonban már harminccal nőtt a „bolondok” száma. Az egyre növekvő csapat felett idővel teljesen elvesztette uralmát a helyi közösség. A gyarapodó sérülésekkel és eszméletvesztéssel járó jelenség a birodalmi város vezetőit is komoly aggodalommal töltötte el. A Német-római korona településének világi és egyházi elöljárói arra a következtetésre jutottak, hogy a különös bál „áldozatainak” úgy segíthetnek, ha még nagyobb vigadalmat rendeznek! Ezért összegyűjtötték a helyi zenészeket, kiürítették a közösségi tereket – sőt, hivatásos táncosokat is bevetettek az elmebaj elleni csatában! Az eredmény azonban nem egészen az volt, amire számítottak: a hívásnak egyre többen engedtek, s a rögtönzött báltermekben egyszerre több százan kerengtek-vonaglottak éjjel és nappal. Nem is kevesen szó szerint a végső kimerülésig ropták – ők holtan dőltek a többiek lábai elé… A mánia csak szeptemberre látszott alábbhagyni.
A 16. században zajló eseményt a hatóságok már nagyon alaposan dokumentálták – ezért is van róla, egészen részletes tudomásunk. Hasonló ördögi mulatságra azonban az ezredfordulótól kezdve sor került Európa országaiban. A második legismertebbre 1374-ben ütötte fel a fejét, szintén a német nyelvterület több városában. A korabeli tanúk az okok között felsorolták ugyan a démoni hatásokat; ám sokan kissé tudományosabb, ám még mindig rendkívül spekulatív elméletekkel álltak elő – mint például a túlzottan felhevült vér. A mai orvostudomány által „koreomániának” nevezett állapot főként a Rajna-vidékén, Hollandiában és a mai Belgiumban volt ismertebb jelenség. Itália déli részén a 15-17. századokban is fennmaradt egy „tarantizmusnak” nevezett változata, melyet a hiedelmek szerint a tarantulapók mérgének hatása okozott - írja forrásunk.
Lehetséges okok – modern tudományos fejtegetések
A 20. század során születő magyarázatok többsége természetes drogokat sejt a háttérben. A gabonát gyanúsítják, melyet gombás fertőzés támadott meg – ennek pszichoaktív mellékterméke okozta az önkéntelen rángatózást, kényszermozgást. Szociológusok és más társadalomtudományok beavatottjai inkább tömeghisztériát, esetleg eretnek szekták vallásos rituáléit sejtetnek. Lehet, hogy egyszerre több tényező összejátszása váltotta ki a táncos rögeszmét: tömeges éhezés; betegségek, mint a himlő és az előrehaladott szakaszában őrületet okozó szifilisz – az adott esetben pedig a táncosok és epilepsziások védőszentjéhez, Szent Vitushoz fűződő babonák is szerepet játszottak…
Dinga Dinga
Valami hasonlóval ma is találkozni Ugandában, ahol a kiváltó kórokozót Dinga Dinga vírusnak hívják. Elsősorban és szinte kizárólag nőket és fiatal lányokat támad meg. Magas lázzal jár; valamint ellenőrizhetetlen, táncmozdulatokhoz hasonló ritmusos rángással. A kutatók aggasztóan sok hasonlóságot vélnek felfedezni az 1518-ban leírt „táncos-pestissel” – bár a kettő azonosításától elzárkóznak. Bár a járvány kevés halálos áldozattal jár, az orvosok óvatosságra intenek. A tényekhez hozzátartozik az, hogy Uganda nyomorúságos körülményei közt az átlagos női életkor nem éri el a 60 esztendőt! - hívja fel a szomorú tényre figyelmünket szakforrásunk.
fotó: pixabay.com