Első fokon nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a német állampolgárságú Maja T.-t, akit a 2023 februárjában Budapesten elkövetett erőszakos cselekmények miatt állítottak bíróság elé.
Az antifasiszta aktivista többedmagával jobboldalinak vélt személyeket támadott meg a kitörés napi megemlékezések idején.
A német származású, magát transzneműként identifikáló Maja T. ellen súlyos testi sértés és bűnszervezetben való részvétel miatt folyt eljárás. A vád szerint társaival együtt szervezett módon hajtottak végre több támadást Budapest utcáin. Az elkövetők maszkot viselve, hátulról vagy oldalról rontottak rá áldozataikra, akiket földre vittek, majd botokkal és egyéb eszközökkel bántalmaztak.
A hatóságok megállapították, hogy a támadások akár életveszélyes sérüléseket is okozhattak volna. Több sértett súlyos, nyolc napon túl gyógyuló töréseket szenvedett.
Az elkövetők olyan járókelőket szemeltek ki, akiket jobboldalinak véltek, függetlenül attól, hogy részt vettek-e bármilyen megemlékezésen.
Maja T. tagadja bűnösségét, és állítja, hogy a magyar igazságszolgáltatás eleve elítélte őt. Szerinte az eljárást politikai szempontok vezérlik. Német baloldali politikusok sürgetik Németországba való visszaszállítását, kifogásolva a fogvatartás körülményeit.
Az aktivista korábban éhségsztrájkba kezdett jobb börtönkörülményekért, de egészségi állapota romlása miatt felfüggesztette azt.
Panaszai között szerepel a magánzárka, a rovarokkal fertőzött cella és az állítólagos megalázó bánásmód.
Az ügy kapcsán felmerült a kiadatás jogszerűségének kérdése is. Maja T. és védője szerint a Németországból Magyarországra történő átadás nem felelt meg a jogi előírásoknak.
Az ítélet nem jogerős, fellebbezésre van lehetőség.
kép: közösségi média


