2026. 04. 12. vasárnap - Gyula, Estera
Keresés
FRISS

Sötétségből a tengerbe

Véget ért az Egyesült Államok és az emberiség egyik legjelentősebb küldetése a világűrben. Az Artemis II. felfedezőút során, négy asztronauta, tíz napon át utazott a Hold túloldalára és vissza. Ember még sohasem járt olyan távolságban, és olyan magányban, mint az Orion utazó-kapszula legénysége. A kaland azonban április 10-én szerencsésen véget ért: a jármű Kalifornia közelében, a Csendes Óceánban ért vizet, miután a Föld kisérőjének sötét oldaláról hozott üdvözletet…   


Az Artemis II. teljesítménye nem merül ki magában az utazásban. Technológiai szempontból már az is kiemelkedően jelentős tény, hogy a NASA új Space Launch System rendszere a legénység életben tartásáért felelős utazóegységgel működőképesnek bizonyult. Ez volt a főpróbája az elkövetkező esztendők tervezetének, melynek célja nem más, mint ismét embert küldeni a Hold felszínére – sőt, belátható időn belül, akár állandó bázis építése.

Az amerikai űrügynökség emberei, hazatérést követően először az űrhajósok hogylétét ellenőrizték. Mindannyian egészségben és épségben megérkeztek, annak ellenére, hogy csaknem negyed órán keresztül zuhantak keresztül a Föld légkörén, minek során a kapszula felülete 2760 Celsius fokos hőmérsékleten izzott. A 122 kilométeres zuhanás kezdetét hangrobbanás jelezte, melyre akkor került sor, mikor a visszatérő űrjármű átlépte a megfelelő határvonalat. Ez alatt az utasok testére a gyorsulás elképesztő erővel nehezedett, mely teljesen mozgásképtelenné tette őket. 
Az asztronautákat búvárok szabadították ki, majd helikopterrel szállították egy nagyobb hadihajóra. Minderről, többek között a Scientific American is beszámolt.

https://www.scientificamerican.com/article/nasas-artemis-ii-moon-mission-splashes-down/?utm_source=Klaviyo&utm_medium=email&utm_campaign=MKTG%20-%20%5BBreaking3%5D%20Artemis%20Spashdown&utm_term=Read%20More&_kx=2M-0mQIIFKUicINVDm1eDHuPOw4MqNqKK6gFS_CJX4U.WEer5A

Trump nagyobb dicsőségére! 
Megint nagyot álmodik az elnök… 

Az amerikai elnök nem akármilyen módon kívánja megörökíteni hivatalának teljesítményeit! A Fehér Ház egy 76 méter magas diadalív építésére készíttetett terveket, melyet a fővárosban emelnek majd a jövőben. Donald Trump szerint a „legnagyszerűbb és legcsodálatosabb diadalíve lesz a világnak” – ezt a szociális fórumokon jelentette be. A szerénynek sem mondható államfő már az amerikai elnökök hagyományos lakjának átalakításával is elég vihart kavart: míg országát újabb és újabb fegyveres összetűzésekbe sodorja, ő szükségét érezte egy előkelő bálterem kialakításának. 

freepik_white-marble-arch-of-triu_2762092503.jpg
Forrás: freepik

Az „Arc de Trump”-ként becézett projekt, az elképzelések szerint magasabb lenne, mint a Capitolium épülete, illetve a Lincoln Emlékmű. Nem hiányozna róla az arany: e nemesfémből készülne a felirat, „Egy Nemzet az Isten alatt” (One Nation Under God), valamint két angyal, két oroszlán és a szabadság szárnyas női allegóriája. A dicsőség (vagy hiúság) márványba és aranyba álmodott szimbóluma nem csupán az élők lenyűgözésére szolgálna. A Fehér Ház szóvivője, Davis Ingle szerint az Arlingtoni Nemzeti Temető felől is előkelő látványt nyújt majd, hogy emlékeztesse a hazafiakat elődeik két és fél évszázados, szabadságért való küzdelmeire. Hogy minderre milyen anyagi források állnak rendelkezésre, Donald Trump még nem tette világossá…  
fotó: freepik

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes