Életünk folyamán minden, amit ismerünk, a makro mindenségben működik. Természetes tapasztalataink az atomok feletti, az azokból összetett világra vonatkoznak. Megszoktuk és megtanultuk törvényeit, melyek Kopernikusz, Newton és mások megfigyelése alapján vált magyarázhatóvá. A 20. század elején, az anekdota szerint, tanítója azzal akarta lebeszélni Max Planckot arról, hogy a fizikát válassza tudományos területéül, hogy ott szinte már mindent felfedeztek. Csupán néhány lyukat kell még befoltozni… Planck azonban ragaszkodott hozzá és világhírű tudóssá vált. Nem csupán réseket toldozott, hanem egy átjárót ütött a fizika egy egészen más dimenziójába: megalapította a kvantummechanika tudományát. Az elmúlt csaknem száz esztendőben elképesztő mértékben fejlődött, ismereteink tárháza az atomoknál kisebb részecskék világáról hihetetlenül gyarapodott. Ennek ellenére még mindig csak néhány totyogó gyermeki lépést tettünk benne. És minden egyes felfedezés újabb csodákat rejt, mint Willy Wonka csokigyára…
Anyagi létezésünk megszokott dimenziójában az idő – általános tapasztalatunk szerint – egy irányba folyik: a múltban ered, a jelenben van és a jövő felé halad. Maga a folyik kifejezés is arra utal, hogy olyan, mint a medrében áradó víztömeg. Sodor, halad – forrástól a tengerbe ömlő deltavidék felé. Egy újabb tudományos elmélet szerint azonban a kvantum részecskék világában ez nem törvényszerű. Bizonyos körülmények között, egyes matematikai tényezők arra utalnak, hogy az idő mindkét irányba közlekedhet.
A lehetőségeken az angliai Surry egyetemén "okoskodtak" az intézet kutatói. Arra a felismerésre jutottak, hogy bár a mindennapi életünket irányító megfigyelés szerint az időt jelző képzeletbeli nyíl egyirányba mutat, bizonyos kvantum rendszerekben ez megváltozhat. A természet alapvető törvényei ugyanis nem kedvezményezik egyik irányt sem. Hogy az idő ebbe, vagy abba az irányba halad, a fizikai folyamatot leíró képlet változatlan marad.
A projektet vezető tudós, Dr. Andrea Rocco, a fizika és a matematikai biológia professzora a következőképpen magyarázza a jelenséget: Nyilvánvaló, hogy a pohárból kifolyó tej az asztalon szanaszét terjed. A valóságban nem látjuk a folyadékot visszahúzódni az üvegbe – ha így volna, valami turpisságot sejtenénk a dolog mögött. Amennyiben azonban az inga mozgását figyeljük, semmi bajt nem találunk abban, hogy egyik pillanatban erre lendül, a következőben a másik irányba. A legalapvetőbb szintjén a fizikai valóságnak az inga-mozgás hasonlat érvényesül. Egységes emberi tapasztalatunk ellenére, az idő egy irányba való haladása nem szükségszerű.
A kutatók két elméletet vetettek fel. Az egyiket úgy vizsgálták, hogy csupán a kvantum rendszerre összpontosítottak, annak környezete nélkül. A másikban ugyanezt a rendszer környezetének figyelembevételével, mely nem más, mint a világmindenség. Ez olyan nagy, hogy az energia szétszóródik benne, vissza nem tér. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer ugyanúgy működik, ha az idő előre, vagy visszafelé halad. A fizikában használt rendszermag (angolul memory kernel) azt írja le, hogy egy rendszer múltja milyen hatással van annak jövőjére. Esetünkben bármerre is fordítjuk az idő haladásának nyilát, a rendszer minden esetben ugyanazt az eredményt mutatja…
fotó: pixabay.com
