Az ábrázolás története egyidős fajunkkal. Sok évezreden keresztül a láttatás egyszerre volt művészet, mesterség és társadalom-politikai szolgálat. Hogy a szobrász, vagy festő hogyan és mit örökített meg az számtalan körülmény feltétele volt. Mivel tevékenysége jelentős energiát, időt és költséges alapanyagokat vett igénybe, csupán azt a témát örökítette meg az utókor számára, aminek történelemformáló jelentősége volt, vagy melyre a kor tehetős és fontos személyiségeitől megbízást kapott. Sőt, a fotótechnika megjelenése előtt, az ábrázolás tárgyának fontosabb eleme volt a szimbólum, a metafizikai, vagy absztrakt jelleg. A képalkotás ma már teljesen hétköznapi, sőt ipari jelenség. Az erre alkalmas berendezések minden telefontkészülék alapfelszerelései, naponta száz-, és százmilliónyi felvétel készül óránként a világon. Azt híhetnénk tehát, a modern technológiai tévedhetetlen megbízhatósággal láttatja velünk a valóságot. A valóság azonban egészen más!
Az agy mindenhez hozzáadja saját tartalmait
Sajnos mindennapos tapasztalat, hogy az említett elmélet hibás. Úgy tűnik, a valóság mindenek ellenére egyéni tapasztalat marad, függetlenül attól, hogy egy videó-felvételen mindenkinek ugyanazt kéne látnia. Az ember erősen vizuális lény, aki ősidőktől elsősorban látására támaszkodik a túlélésben. Ezért az emberek többsége hitelesnek tart egy felvételt, nem tudatosítva a tényt, hogy ha maga a mozgókép valódi és nem mesterkedtek vele; több idegrendszeri folyamat is elindul az agyban. A Colorado Boulder Egyetem (University of Colorado Boulder) munkatársa, Sandra Ristovska szerint a szem által szerzett információhoz ösztönösen csatolódnak a néző tapasztalatai, benyomásai és gondolatai.
Ristovska kutatási területe összefügg a problémával. Arra keresi a választ, miként torzítja az igazságot a képi anyag a bírósági és más hivatalos jellegű eljárásokat. Dokumentumfilmesként figyelt fel arra, hogy a képi bizonyítékok alkalmazása, megfelelő keretek, valamint irányelvek nélkül pontatlan, vagy téves eredményeket szülhet – ezek pedig az emberi jogok megsértését eredményezhetik. Sandra Ristovska Macedóniában született. Kommunikációs tanulmányait Pennsylvaniában, Kansasban és a Londoni Filmakadémián végezte. Tanulmányai magába foglalják a film-, és színházművészet tudományát. Munkája során számos amerikai és nemzetközi szervezet megbízásából készített tanulmányt.
Torzító tényezők
A mozgóképes bizonyítékokkal kapcsolatban a következő kétségeket és eddig feltáratlan tényezőket dokumentálta:
Egyáltalán nem mindegy, milyen sebességgel vetítenek egy felvételt! Bírósági tapasztalatok alapján, a fegyverhasználathoz kötődő esetekben, a nézők nagyobb mértékben tulajdonítottak tudatosságot a lövöldözőnek, mikor a felvétel lassabban pörgött. Amennyiben a felvételkor mozgott, remegett a kamera, a megfigyelők jóval erősebbnek találták az érzelmi élményt.
Vallomásos felvételek esetében a kísérletek kétféle felállásban történtek: az egyik alkalommal a vallomást tevő arca volt a kép központjában, máskor a vallatóé. Az eredmények azt mutatták, hogy a szemlélők sokkal inkább tulajdonítottak önkéntes hajlandóságot a vallatottnak, amikor a felvevőgép annak arcára összpontosított.
Talán nem annyira meglepő, hogy az emberek önkéntelenül és tudat alatt is befolyásolják egymást. Egy csoporton belül, mely elvárások elé állíttatott, a megfelelési kényszernek köszönhetően, a tagok azonosulni próbálnak. Gyakran veszik át egymás gondolatait, elsajátítják a dominánsabb véleményeket. Hasonló történhet akár élményekkel, emlékekkel is!
Az emberi ösztönök úgy működnek, hogy bizonyos részleteknek nagyobb figyelmet tulajdonítson a személy, mint másnak. Nagyon jellemző ez a jelenség a vizualitásunkra is. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a képeknek kiemelt pontjait, tartalmát szemléljük tüzetesebben, míg más részletek egyszerűen elvesznek a számunkra! Nyomás alatt ráadásul az ember hajlamos elhitetni magával, hogy azt látta, amit a reá nyomással lévők elvárnak tőle…
Bizonyos szempontból állíthatjuk, hogy nincs közös realitás – még abban az esetben sem, amikor azt híhetnénk, a valóságot a leghitelesebb formában csaltuk csapdába. A tárgy, az érzékszerv és az agy között hosszú az út. Két személy, ugyanazt a dolgok akár ellentétesen is megítélhet – holott ugyanazt a felvételt nézi! Méghozzá azért, mert a tudatot befolyásolja az értékítélet, az eszmerendszer, az előítélet. Sajnos az Egyesült Államokban különösen időszerűek a rendfenntartó szervek és civil állampolgárok közti halálos kimenetelű nézeteltérések. A közelmúlt eseményei is azt bizonyítják: ideológiai, politikai meggyőződéstől függően, az állampolgárok a sajátjuknak tartott szereplő tetteit látják igazoltnak – vagy legalábbis csillapítani óhajtják azok hibáinak és bűneinek súlyosságát.
Azt a tévképzetet, hogy a modern képalkotó és felvevő eszközök az objektív igazságot továbbítják felénk, az amerikai Neal Feigenson jogász-professzor, "naiv realizmusnak" nevezte.
forrás: www.colorado.edu, scientificamerican.com
fotó: pixabay.com
