Hidrogén szivárgás miatt leállították az Artemis II. űrutazásának gyakorló rajtját a floridai Kennedy Űrközpontban. Az új típusú rakéták hibája miatt a NASA bejelentette, hogy a négy fővel tervezett Hold körüli repülés kezdete későbbre tolódik. Kapu Tibor utazásával kapcsolatban már hallottunk az ún. "kilövési ablakokról" mely a kedvező körülmények meglétének időszakaszát jelzi. A jelen hónapban esedékes lehetséges start, az Artemis II. esetében tehát elmarad. A legközelebbi ablak március 6-án, 9-én, vagy 11-én teszi lehetővé egy újabb Holdra szállást előkészítő tanulmányi küldetés távozását a Földről.
Az előzetes vizsgálatok és állapotfelmérés érthető módon kiemelkedő fontossággal bírnak. Annál is inkább, mivel az SLS rendszerű rakéták és az Orion űrjármű még sohasem repültek emberi legénységgel, és a legutóbbi útjuk is három évvel ezelőtt történt. Ennyi idő elegendő arra, hogy különféle új gondok merüljenek fel, és az idő is megtegye a maga káros hozzájárulását. Maga a start szimulációja több óra hosszú folyamat, melynek során a hatalmas mennyiségű, nagyon alacsony hőmérsékletű hajtóanyaggal telített szerkezet, minden egyes működési fázisát tesztelik. A szóban forgó hibára az üzemanyag feltöltése közben derült fény.
A négy asztronauta, akikkel korábbi írásunkban már megismerkedtünk, január 21-től él karanténban Houston területén.
fotó: pixabay.com


