A nemrég elhunyt Jánoška Sándor Denisára emlékezünk egy 2022-es interjúnkkal. Nyugodjon békében!
Denisa a csallóközi zenei élet egyik nagy csillaga volt. A Fortissimo zenekar énekesnőjeként ismerhették őt a felvidékiek. A zenekart 2016-ban alapították férjével, Jánoška Tiborral. Rengeteg helyen megfordultak, minőségi élőzenével szórakoztatták a közönséget. Denisával 2022-ben beszélgettünk többek közt a gyermekkoráról, a zene iránti szeretetéről, és a zenekarról is.
Hogyan jött a zene az életedbe? Kitől örökölted a tehetséged?
Nagyon pici voltam, körülbelül 4-5 éves, mikor a dunaszerdahelyi kultúrházban felléptem egy énekversenyen, melyet Tilajcsik Imi szervezett. Én jelentkeztem utoljára és meg is nyertem azt a versenyt. Imi mondta, hogy rólam még biztosan hallani fognak, ott kezdődött el a barátságunk is. Ezután édesanyámék beírattak zeneiskolába, folyamatosan nyertem a kerületi és országos versenyeket. Szőke Mária volt a tanárnőm, akit nagyon szeretek a mai napig. A Slniečko nevű kórushoz kerültem. Jártuk Európát és a világot, miközben rengeteget tanultam. Nagy élmény volt, hogy együtt énekelhettem Michal Dočolomanský-val a Biela Zima című dalt. Mikor felnőtt lettem, huszonévesen abbahagytam. Egyszer Tibor eljött hozzánk látogatóba és meghallotta, hogy éneklek. Meglepődött, hogy milyen jó a hangom, mondta, hogy énekeljünk együtt, azóta újra az életem része az éneklés. Édesanyámtól örököltem, ő szinte mindenben tehetséges, szépen fest, szép a hangja, tud harmonikázni, szájharmonikázni. Neki sosem volt elég önbizalma, nekem szerencsére van. Anyukám felől a család nagyon muzikális emberekből áll, rokonom Pavol Hammel és Soňa Horňáková is.
Mit jelent számodra a zene? Mi motivál téged, mint zenészt?
A zene az én gyógyszerem. Akkor tudtam mindig a legnagyobbat énekelni, mikor nagyon bánatos vagy nagyon boldog voltam. Megnyugtat, feltölt, létfontosságú elem számomra. Mindig énekelek otthon, a férjemmel rengeteget gyakorlunk.
Zenészként az motivál, hogy felállok a színpadra és meglátom az embereket, mindegy hányan vannak, a maximumon kell teljesítenem. Ha nem halsz meg elégszer a színpadon, lehet, az a produkció nem volt elég jó. Én mindig igyekszem meghalni, nagyon érzelmes ember vagyok. Sokszor előfordul, hogy elcsuklik a hangom, lehet, nem vagyok mindig pontos, de a szívem egész nagyságában ott van. Mindig pörgős ember voltam, régen sokkal inkább, de aztán jött a betegségem, amit egy jelnek vettem, hogy vissza kell venni. Bízom benne, hogy egyszer visszakapom azt az erőt, amim volt. A zenével egyensúlyozom minden gondomat.
Ki a példaképed?
Emberileg és énekesként is a tanárnőm, Szőke Mária. A magyar előadók közül a legnagyobb inspirációm Cserháti Zsuzsa és Szekeres Adrien, szerintem ők Magyarország legnagyobb kincsei. Balázs Fecó zenéje is nagy hatással van ránk. Egy álmunk vált valóra, mikor felléphettünk vele. Nagyon hiányoljuk őt, ezért a koncertjeinken mindig előadunk egy-egy dalt tőle.
2016-ban alakult a Fortissimo. Hogy találtatok egymásra?
A zenekar alapító atyja a férjem. Tibi szeretett volna egy nagy zenekart létrehozni. Felkereste a régi osztálytársait a győri konzervatóriumból és még pár barátot Dunaszerdahelyről. Így alakultunk meg. A Fortissimo mert nagyot álmodni, azóta is rengeteget dolgozunk. Minden nap egyre stabilabb lábakon állunk. Már nem csak Csallóközben, de Pozsonyban és Bécsben is ismernek minket. Sok munka vár még ránk, de nagy szeretettel csináljuk.
Mennyire nehéz ennyi emberrel együtt dolgozni?
Minden banda csiszolódik, aki nem volt idevaló, azzal egy idő után elváltak útjaink. Úgy működünk, mint egy család. Keressük egymás társaságát, nem csak a zene tart össze. Én a testvéreimként kezelem őket. A gitárosunk, Pusztai Tony szerintem a legjobb zenész. Jengis énekel, ő egy különleges, tisztaszívű ember, akitől öröm tanulni. A dobosunk Szlovákia legjobb dobosa, Banyák Józsika, aki az elejétől kezdve zenekari tag. Sipos Dávid szaxofonon játszik, ő is velünk van a kezdetektől, nagyon ügyes, bármit kivitelez. Testvére Sipos Yanko, aki kongán viszi a show-t. Martin Kapusnik (basszusgitár) jelenleg kint dolgozik külföldön, de várjuk őt vissza. A sikerünk titka az, hogy szeretjük egymást és nagyon szorgalmasak vagyunk.
Mit alapján döntitek el, hogy mit játszotok egy adott koncerten?
Próbálunk koncertről koncertre valami mást hozni. Mindig én állítom össze a dallistát úgy, hogy érdekes legyen, legyen jól felépítve. A végén kell a robbanás, hogy az emberek álljanak fel a székekből. Az is fontos szempont, hogy a többiek mit szeretnének játszani.
Szeptemberben a Csaplár Benedek Művelődési Központban volt egy különleges nagykoncertetek. Hogyan éltétek meg? Milyen dalokkal készültetek erre az alkalomra?
A koncert két felvonásos volt, három órán keresztül voltunk színpadon. Az összes nagy filmslágert elővettük és egy egyedi fényshow-t találtunk ki hozzá. Játszottuk például az Endless Love-ot, a Love Story-t, a Nagy utazást, illetve a You Are So Beautiful című dalt is. Nagyot álmodtunk, amihez sok segítséget kaptunk, Dunaszerdahely polgármesterétől és a Kultminortól is. Vadkerti Imre és a The Ladies Ensemble emelte a koncertünk fényét, fenomenálisak voltak mindannyian. Szerettem volna, ha mindenki, aki eljön, sokáig táplálkozzon belőle. A visszajelzésekből ítélve sikerült ezt elérnünk. A közönség szinte végig tombolt, néha pedig a könnyeivel küszködött. Az utolsó dal a Dirty Dancingből a Time of my life volt. Ekkor már senki sem maradt ülve, a közönség tapsvihar közepette énekelte végig velünk. Libabőrös voltam, hatalmas élmény volt számomra, nagyon kellett a lelkemnek. Rengeteg munka van a produkció mögött, de megéri, és érzem, hogy a hátralévő életünkben nekünk ezt kell csinálnunk. Ha minden jól megy, továbbvisszük ezt a műsort, már kaptunk is felkéréseket.
Csallóköz egyik nagy zenekara vagytok. Nehéz itthon zenésznek lenni? Szeretnétek egyszer külföldön is ismertek lenni?
Nehéz az igazán jó zenésznek, egyszerűbb haknis zenésznek lenni. A vendéglátózás az egyik legnagyobb iskola, én is sokat tanultam, ott ismertem meg az emberek zenei ízlését. Itthon még mindig bizonygatnunk kell, hogy tudunk zenélni, miközben Bécsben tárt karokkal fogadnak minket mindig. Reméljük, máshol is megismernek minket, de sosem fogjuk elfelejteni, honnan jöttünk. Azt szeretnénk, hogy minél több ember tudja szerte Európában, hogy ki a Fortissimo, és hogy mi csallóköziek vagyunk.
fotó: Fortissimo zenekar archívuma
