Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) az utóbbi években egyre gyakoribb jelenség a gyermekek körében. Diagnosztizálása nem egyszerű feladat, így sokszor rejtett marad. Ennek általában a gyerekek látják kárát, akiket „rossz kölyökként” skatulyáznak be. Sokan csak felnőtt korukban jönnek rá arra, hogy valószínűleg ez a zavar náluk is fent áll.
A betegség eredete nem teljesen ismert. Egyesek szerint genetikai, mások szerint pedig fejlődési rendellenességről van szó, de a környezeti hatások is közrejátszhatnak. Ilyen a terhesség alatti alkoholfogyasztás, a passzív dohányzás vagy az alacsony születési súly.
Legfőbb tünete a figyelemzavar – a gyerek gondolatai könnyen elterelhetők, és csak kis ideig köthető le.
Rendetlen, és félbehagyja a tevékenységeit, szétszórt. A hiperaktivitás szintén gyakori tünet, amit leginkább véget nem érő nyüzsgéssel lehetne jellemezni. Szaladgál, mászik, fészkelődik, nyugtalan – úgy tűnhet, sosem fárad el. Az impulzivitás alacsony önkontrollban nyilvánul meg, a gyermek könnyen dühbe gurul és nem hallgat végig másokat.
Az ADHD diagnózisa ijesztő lehet, és a gyógyszeres kezelés sem kecsegtet jóval. Önmagukban nem hatásosak a viselkedészavar ellen, emellett pedig kellemetlen mellékhatásokat és függőséget okozhatnak.

Szerencsére viselkedésterápiákkal és életmódbeli változtatásokkal javíthatunk a panaszokon. Fontos, hogy tisztában legyünk a lehetséges módszerekkel. A rendszeres testmozgás nem csak a hiperaktivitáson segít, de segíthet a figyelem fenttartásában és az alvásban is. A megfelelő, egészséges táplálkozás pedig hozzájárul az agy megfelelő fejlődéséhez. Az omega-3 és cink megfelelő bevitele emiatt kifejezetten fontos. Az időbeosztás és szervezettség fejlesztése szintén segíthet, ezt akár napi teendőlistákkal is bevezethetjük.
Elérhetőek alternatív terápiák is, amiket a zene vagy állatok segítségével végeznek. Emellett fontos a szülők és tanárok oktatása is, hogy megfelelően tudják kezelni az egyes helyzeteket.
Az ADHD diagnózisa sok szülőben aggodalmat kelthet. Szerencsére rengeteg módszer érhető el a gyógyszerek mellett, amik segítenek kordában tartani a tüneteket. Kellő odafigyeléssel és szeretettel segíthetünk a legtöbbet szeretteinknek.
fotó: Freepik