Lustán elnyúltam a kanapén, találomra nyomkodtam a tévé távirányítóját. Film, mesefilm, beszélgetős műsor, ismeretterjesztő, valóságshow. Nem is emlékszem, melyik mellett törtem pálcát. Néztem talán 8 percig, amikor jött a reklámblokk. PH-érték – ahogyan Fábry Sándor nevezi. Sokan utálják, de miért?, de nem kell. Szükséges rossz. Ha nem lenne, csak állnánk a boltban a pokolian sok hasonló termék előtt, és fogalmunk sem lenne, melyiket vegyük-vigyük. Rendre ki kéne próbálni az összeset, hogy kábé képben legyünk. Ehelyett agyunk bejátssza a látottat, hallottat, és máris landol a kocsiban a Persil, a Puma meg a Parkside. Nem a reklámblokk, vagy annak gyakorisága, hossza verte ki nálam a biztosítékot. Sokkal inkább a tartalom. 13 különböző „PH-érték” fért a blokkba, ebből 7 patikai szerről szólt. „Gyógyszertárban, vény nélkül kapható, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény.” Mindenre. Mindenre IS. Fáj a fejed? Tabletta. Zsibbad a kisujjad? Tabletta. Ásítozol? Tabletta. Nem ásítozol? Tabletta. Szereted az anyósod? Tabletta. Aztán egyre gyakrabban találok a postaládában patikai szórólapot, és hallom a Lidlben a kasszánál, hogy Marika néni felhalmozza a Nurofent, mert most volt akcióban, jó lesz az majd jövőre is, mehet belőle a karácsonyfa alá akár, lila szalaggal átkötve. Megjegyzem: a nem krónikus fejfájásokra a meditáció (ingyen van!) vagy egy korsó tiszta víz (majdnem ingyen van) abszolút hatásos. De bedőlni a tömeg médiának sokkal divatosabb, sokkal egyszerűbb. Ez van: trend a lelke mindennek.
Miről olvashatnak a cikkben?
TIME magazin: Nyírjuk ki a TOJÁST!
Olaj a tűzre
Csak, aki hagyja magát, azt lehet hülyére venni
TIME magazin: Nyírjuk ki a TOJÁST!
1984-ben – zsenge koromból kifolyólag – még nem igazán láttam át az élet, a társadalom, a politikai vonulatok nagy összefüggéseit. Akkoriban még csak annyit láttam és tapasztaltam, hogy egyre több volt körülöttem a por. Mármint a tejpor. Mert bár a tej, akár frissen fejt változatban is, melegen, habosan, annak idején tulajdonképpen bárki számára elérhető volt: ezt itták egész családok a legkisebbtől a legidősebbig, de még a háziállatok egy része is, ráadásul a boltokban árusított zacskósok is kiváló minőségűek voltak, a fizetés mértékét tekintve nem is számítottak drágának, valahogy mégis sikerült begyűrűznie a tejpornak. Hát hogyne! Kicsit sárga, kicsit savanyú... DE. Sokan gondolkodtak róla egy csészényi meleg tej felett, hogyan lesz ebből por, amit zacskókba töltenek, viszont a praktikummal senki sem kelt vitába. Tény, hogy a tejport nem kell hűteni. Nem kell üvegbe önteni, nem kell óvatosan hozni-vinni. A kamrában bárhogyan tárolható, akár egy kosárba dobva is, ömlesztve. Tény, hogy egy hét, sőt akár hónapok múlva is felhasználható, nem úgy, mint folyékony változata, aminél a nagypapának mindig elő kellett kóstolni, vajh nem savanyú-e már? Mondom, praktikum szempontjából támadhatatlan volt a tejpor, de erősen kétlem, hogy a piac csak azért állt volna rá erre a változatra, hogy kényelmesebbé tegye a felhasználók mindennapjait.
Aztán egyszer csak megtudtuk, hogy a baromfiudvarban szaladgáló, kapirgáló, csak természetes táplálékot magukhoz vevő tyúkjaink tojása, amiből – ha nem gyűjtjük be a gyékénykosárkába – új élet születhet, veszélyes, sőt mi több – gyilkos dolog, amit azonnal ki kell iktatni, helyét sóval felszórni, emlékezetünkből is elüldözni, a történelem- és korabeli receptkönyvekben az említésüket cenzúrázni!
Történt ugyanis, hogy az Amerikában 1923-ban alapított, globális tekintélynek, de tovább megyek: elsőosztályú brandértéknek számító TIME magazin, mely olyan jelzőket aggattatott magára az évtizedek során, mint a széles látókör, a komoly, forrásalapú újságírás, a nem csupán hírközlés, hanem értelmezés is – nos, ez a világvezető újság, melyre nemcsak a tengerentúlon, hanem Európában is nagy szeretettel hivatkoztak, s teszik ezt mind a mai napig, címoldalán hozta a nagy hírt/felfedezést/kutatási tényt, hogy a tojás, mint élelmiszer, hozzájárulhat az emberi élet megrövidüléséhez, s mindezt nagyon kellemetlen tünetek formájában teszi.
1988-ban a TIME magazin arról cikkezett, hogy a tojás hatalmas veszélyforrás az esetleges szalmonella-fertőzés miatt. Hogy a különféle baktériumok hőkezeléssel kiiktathatók, azt már 1988 előtt is tudta az emberiség, ám ez a TIME cikkében nem jelent meg. Helyette a világvezető magazin inkább felhasználta véleményalkotó, és azt elfogadtató tekintélyét, hogy beültesse a rémület bogarát sok-sok fülbe, és egyfajta mumust csináljon az egyszerű tyúktojásból. '88-ban még „csak” a szalmonellával ijesztgettek, de eljött az 1999-es év, amikor címlapra tették a már egyébként is megbélyegzett ételt, és főcikkben („Eggs May Be Bad for the Heart, a New Study Says — But There's More to the Story” = A tojás árthat a szívnek egy új kutatás szerint – de a történet ennél árnyaltabb) közölték, hogy heti féltojás elfogyasztása esetén 6%-kal nő a szívbetegség és 8%-kal a korai halálozás kockázata. A TIME magazin a nagyvárosokban azonnal sikert aratott: ott eleve csak a boltok polcairól volt szokás a tojást leemelni, hát újabban már nem emelték le. Háztáji gazdaságok esetén már nem ment ennyire egyszerűen, de emlékezzenek csak vissza a bevezetőben összegzett reklámblokkok hatására: amit sulykolnak, azt mi bizony bevesszük, és még meg is köszönjük!
És most jön a csavar a dologban, mert azóta változott a szélirány. Képzeljék! Ugyanez a TIME magazin (véleményformáló, hiteles tényközlő!) 2018-ban már megkérdőjelezte a tojáskoleszterin vérkoleszterinre gyakorolt befolyását, idén pedig már egyenesen azt írják, hogy napi (!!!) 1-6 tojás elfogyasztása akár 29%-kal csökkentheti a szívbetegség miatti halálozást! Szintén idén több kisebb beszámolóban foglalkoztak olyan megállapításokkal, miszerint a tojás „nem a szív ellensége”, sőt magas minőségű fehérje jellemzi, fontos mikrotápanyagokat tartalmaz.
Olaj a tűzre
Hagyjuk most egy kicsit magára a TIME magazint, mert – természetesen – nem csak annak újságírói kívánták befolyásolni a széles közönséget – s tették lenyűgözően hatékonyan! Az éppen aktuális narratívák alapján az elmúlt években, évtizedekben olyan sok mindent kiáltottak már ki ördögtől eredeztetettnek, szalagozták fel az „ártalmas”, „káros”, „veszélyes”, „kerülendő”, „egészségügyi kockázatot jelentő”, „rák kialakulásához vezető”, „korai elhalálozást okozó” jelzőkkel, majd fordítottak hirtelen a kormánykeréken: nem ér a nevem, káposzta a fejem – felkiáltással, hogy az egyszeri fogyasztó már abban sem lehet biztos, életben lesz-e még egy perc múlva, ha gyanútlanul és óvatlanul levegőt vesz saját nappalija kényelmében!
Emlékeznek még a „nagy kenőkéses háborúra”? A kilencvenes évekre tehető ez az irányváltás is, amikor megjelent a reklámokban és a boltok polcain a margarin, majd különböző – nagyon hangzatos – szlogenekkel elhitették a nagyérdeművel, hogy ha nem akarnak pár éven belül érelmeszesedésben kimúlni vagy szívelégtelenségben elpatkolni, akkor azonnal dobálják ki a hűtőikből a tehénvajat, és helyettesítsék mindenféle – hú, de nagyon egészséges! – margarinokkal. Itt már érződött a növényi alapú élelmiszer térhódítási kísérlete az állati eredetűhöz képest. Azt nem tették hozzá, hogy a margarin – ahhoz, hogy olyan színe, állaga, akár íze legyen – kifejezetten nagy százalékban tartalmaz hidrogénezett részeket, melyekről már akkor is köztudott volt, hogy egészségkárosítók, valamint a korai (1990-es évekbeli) termékek tocsogtak a transzzsírokban. Erről pedig a legújabb kutatások megállapították, hogy jelentősen hozzájárulnak egy csomó betegség kialakulásához. Aztán, amikor a korábban a teavaj miatt gyűlölködő, a margarinokat ajnározó kutatók átfordultak a szebbik felükre, hirtelen egyre több lett a véleményformáló adatközlés, miszerint jól meg kell néznünk a margarinok csomagolását, mert csak a transzzsír mentes termékek elfogadhatóak, a tehénvaj pedig nem befolyásolja a koleszterinszintet.
2014-et írunk. Épp reggelimet készítettem budai bérlakásom konyhájában, amikor a Class FM reggeli műsorában Rákóczi Ferenc műsorvezető – hangjában abszolút megalapozott nemtetszéssel, sőt haraggal – kiakadt az Európai Unió egyik tervezetén, amiben feketelistára kívánták tenni a háztáji disznótorost. Merthogy épp arról szólt a fáma, hogy a zsírszalonna, a sonka, a kolbász, a hurka, a disznósajt, egyáltalán a belsőségek, és minden, belőlük készített másodlagos termék egészséget károsító, és egyáltalán: démoni! Tilost kívántak inteni a disznózsírnak, elvárván, hogy még a lábmosást is étolajban végezzük. Rákóczi Feri pedig, aki a toros ételek koronázatlan utazó nagykövetének számított, mindig ízesen mesélt egy-egy hétvégi gasztrofesztiválról, melyen jóllakott, egy személyben meghirdette az ellenállást, és elmondható, hogy Magyarországnak több mint a fele csatlakozott is hozzá. Nem véletlenül! Már megint az a fránya narratíva, de már kezdtünk átlátni a szitán! Már rég értjük a csíziót: nem kutatási eredményekre alapoznak, sokkal inkább piaci szereplőkre, akik hatalmas összegeket fizetnek azért, hogy véleményformáló szervek véleményeket és ajánlásokat vagy tiltásokat fogalmazzanak meg, hogy aztán a befizetett hatalmas összegnek a többszörösét kapják vissza, ha termékeikkel eláraszthatják a világot!
Csak, aki hagyja magát, azt lehet hülyére venni
A sor ennél sokkal hosszabb. Ott van az otelló szőlő, és a belőle készített rendkívül aromás bor. Hát persze, hogy démonizált lett, hiszen direkt termő, és ellenáll a különféle szőlőbetegségeknek. Piaci szempontból (főleg Franciaország és Spanyolország számára, akik termékei rohamozzák a közép-európai boltokat) egyáltalán nem kifizetődő, el kell hát lehetetleníteni! Palackozni már tilos egy jó ideje – csak mondom. Aztán ott van a pálmaolaj, amiről harminc éve ódákat zengtek, ma meg azért fizetnek milliókat, ha anélkül készülnek a termékek. De ugyanígy megbélyegezték már a kávét, az étcsokoládét, a sajtot, az olajos magvakat, a kenyeret és a krumplit is. Manapság arról is sokat hallunk, hogy a légszennyezésért, üvegházhatásért a tehenek a felelősek, és a kibocsátott gázaik. Mert még véletlenül sem például a kivágott hatalmas erdőterületek, melyeket azért irtottak ki, hogy műtrágyázott termőföldet hozzanak létre, ami kielégítheti majd a vegán életmód hatalmas igényeit.
Ne legyenek illúzióink: narratívák, ügyeskedők, köpönyegforgatók, szélirány változások, napraforgó-emberek mindig is voltak, vannak, lesznek. Kezükben a hatalom: uralják a döntéshozást, a piacot, a médiát. Majd ők megmondják, mit, hogyan, mi meg megzabáljuk. De azért próbáljunk mértékletesek lenni! Tudom, manapság az a divat, a trendi, hogy még oda is olívaolajat öntünk, ahol semmi keresnivalója! Lassan már ivóvíz helyett is azt nyeljük, azzal mossuk a hajunkat, az kerül húsvétkor a kölnis üvegbe, és miatta lesz csillogó a felmosott kőpadló. Meddig? Amíg megint nem változik a szélirány. Ember higgy, de gondolkodj!
fotó: Kalmár Csaba, TIME, pixabay
