Azt mondják, nemcsak boldogabbak, kreatívabbak is a világlátott emberek. Kétségtelenül közéjük tartozik Touati Karen, aki Dunaszerdahelyen született, és szülővárosában töltötte ifjú éveit. Saját YouTube-csatornával rendelkezik, egyszerűségével, intelligenciájával és széles látókörével méltán lenyűgözi követőit. Vele beszélgettünk.
Bemutatkozásként mit tartasz fontosnak elmondani magadról?
Felvidéken, Dunaszerdahelyen születtem, itt is nőttem fel. A tanulmányok szempontjából a gimi nálam kifejezetten meghatározó élmény volt. A dunaszerdahelyi Magángimnáziumba jártam, csodálatos négy évet töltöttem ott, a tanáraimra a mai napig szeretettel gondolok. 18 évesen Budapestre költöztem az egyetemi évek idejére, a város és az intézmény is a szívem csücske azóta is. Nemzetközi tanulmányokat tanultam, élveztem az órákat, az előadók és a szaktársaim közt élmény volt tapasztalatokat szerezni. Az itt töltött 5 év alatt világossá vált, hogy a diplomácia nem az én utam. Bár a tanulmányokat a végletekig imádtam, úgy tűnt, a szakma nem lenne testhezálló számomra. Munka szempontjából már egyetem alatt is egész változatos utakat bejártam, a beszerzéstől kezdve a bérszámfejtésig foglalkoztam mindennel, ami éppen érdekelt.
Jelenleg az anyaság mellett videósként dolgozom. Ez egy régi hobbim, ami mára munkává avanzsálódhatott a legnagyobb örömömre. Időközben Pest környékéről egy vidéki kis faluba költöztünk a férjemmel, ahol megszületett az első gyermekünk is, jelenleg pedig úton a második. Nagy szakadék van a fővárosi nyüzsgés és a falusi gazdálkodás között, de rettentően élvezem, hogy mindkét végletet megtapasztalhattam. Most pedig úgy érzem, a helyünkön vagyunk, talán jobban is, mint valaha.
Nevedből ítélve vegyes családban nevelkedtél. Hogy élted meg ezt a kettősséget? Egyik videódban említetted, hogy otthon szlovákul beszéltetek, ennek ellenére mégsem szlovák iskolába írattak be a szüleid. Ha jól érzem szavaidból, bátran vallottad magad felvidéki magyarnak.
Ez így van, édesapám algériai származású, anyukám felvidéki magyar. Ennek megfelelően négy nyelvet beszéltünk otthon, ebből volt az egyik a szlovák, amit azonban elsősorban a szüleim használtak egymás között. Az anyanyelvem a kezdetektől a magyar, anyukám felől a család is magyar, így az ovi- és iskolaválasztás nyelve nem okozott különösebb fejtörést. A többnemzetiségű család mindig is érdekes identitáskérdésként jelent meg az életemben. Nem mondanám, hogy pontos válaszom van rá, ki is vagyok ilyen szempontból, a felvidéki magyarság viszont egyértelműen egy alapkő az életemben. Életem első 18 éve nagyban meghatároz engem a mai napig. Szeretek Felvidékre hazajárni.
A már említett videódban arról is beszéltél, hogy a magyar iskolába járó gyerekek nehezebben sajátítják el a szlovák nyelvet, mint például az angolt. Szerinted miért?
Az iskolai nehézségeket elsősorban szerintem a tananyag felépítése okozhatja. Az angolt ugyanis idegen nyelvként, tehát az alapoktól tanították nekünk, míg a szlovák órákon tisztán emlékszem kötelező versmagolásra már az első évektől kezdve. A szlovák tananyag mintha egy, már szlovákul egyébként beszélő gyermeket feltételezett volna, legalábbis ez volt a benyomásom. Arról, hogy ez azóta változott-e, nincs releváns tapasztalatom, bízom benne, hogy igen.
Milyennek látod a felvidéki magyarság helyzetét?
Felvidékről nagyon nehéz együttesen beszélni, mert szerintem rendkívül különböző lehet a magyarok megélése az egyes területeken. Gondolok itt arra, hogy milyen arányban élnek magyarok és szlovákok például keleten vagy nyugaton. Mennyi és milyen magyar oktatási intézmény elérhető számukra, mennyire erős a magyar kultúra és összetartás, milyen a szlovák nyelvhez való hozzáállás. Részben emiatt, részben pedig azért, mert mára már csak közvetetten vannak információim a felvidéki aktualitásokról, nem mernék átfogó kijelentést tenni a témában.
Egy korábbi interjúban olvastam, hogy hat nyelven beszélsz, és számos országot bejártál. Milyen helyeken jártál? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél?
Igen, a nyelvtanulás egész életemben a szenvedélyem volt, bár az elmúlt időszakban némileg háttérbe szorult sajnos. Európa nagyrészét bejártam, illetve Ázsia és Afrika néhány országába is volt szerencsém eljutni. Ezek leggyakrabban saját indíttatású utak voltak, és azok is a mai napig. Két alkalommal önkéntesként is eltöltöttem 6-6 hetet Ázsiában. Az első egy malajziai önkéntes út volt, ahol középiskolás gyerekeknek tartottunk fenntarthatósági, környezetvédelmi kérdésekben workshopokat, programokat. A második utam pedig Indiába vezetett egy évvel később, itt 4-6 éves gyerekekkel foglalkoztunk - angolt tanítottunk sok-sok játékkal fűszerezve. Visszatekintve azt gondolom, mindkettő jelentősen személyiségformáló élmény volt, a miénktől teljesen különböző kultúrát, társadalmat és szokásokat ismerhettem meg, sokszor sokkoló módon. Az élethez, tárgyakhoz, világhoz való hozzáállásomat alapjaiban változtatta meg ez az összesen három hónap, amiért a mai napig hálás vagyok.
Mi inspirált arra, hogy saját YouTube-csatornád legyen?
Egész véletlenszerű a történet, eredetileg ugyanis a malajziai önkéntes úthoz köthető a Youtube csatorna ötlete. Itt gondolkoztam el először azon, hogy a világ egy érdekes szeletét tudnám bemutatni. Végül azonban nem éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy nyilvános szereplőként belecsöppenjek az online világba. Jó döntés volt szerintem, örülök, amiért átgondoltan kezdtem bele ebbe a tevékenységbe. Egy évvel később India volt az, ahol késznek éreztem magam, és feltöltöttem az első videókat az országról és az utunkról. Eleinte utazós csatornaként képzeltem el a folytatást, ez valahogy azonban nem jött össze. Fokozatosan elkezdtem más, hétköznapi témákkal foglalkozni, amiket az életem és az engem foglalkoztató kérdések inspiráltak. Mára nagyon sokat változott a csatorna, sokféle utat bejárt, sokféle témát felölelt. A videóim velem együtt változnak, és szerintem ez így is van rendben, ettől tud szenvedély maradni ez a tevékenység számomra.
Megkérdezhetem, hogy egy feltételezhetően keresztény édesanya és az iszlám vallású édesapa gyermeke milyen vallást követ? Vagy ezt magánügynek tartod?
Sosem volt tabutéma nálunk a vallás, szerencsére kényszer vagy nyomás sem ért egyik oldalról sem. Saját érdeklődésből mindkét vallásba belekóstoltam (és még továbbiakba is egyébként), végül azonban egyik elkötelezett követőjévé sem váltam. Nagyon sokat tanultam szerintem a vallásokból, és tanulok is a mai napig, kifejezetten releváns tudásnak tartom ezek tanulmányozását. A hitem egyébként nagyon erős, csak nem intézményesült formában mutatkozik meg.
Mi az, amit nem kérdeztem, de fontosnak tartod elmondani?
Az, hogy minden változik, én is, a gondolataim is. Visszatekintve gyakran látom új perspektívából a dolgokat. Nem egyszer utólag veszem észre a tévedéseimet is, de ez nem bizonytalanít el, a jó pap is holtig tanul. Ez talán a tökéletes végszó.
fotó: Touati Karen archívuma
