Sokan ismerjük az érzést, amikor benne vagyunk egy olyan szituációban, élethelyzetben, ami egykor komfortos volt, de már túlnőttünk rajta, vagy soha nem szerettünk benne lenni, de túl könnyen beletörődtünk a helyzetünkbe.
Legyen az egy rossz kapcsolat, egy olyan munka, amit nem csinálunk szívesen, vagy egy olyan helyzet, amikor nem merünk valamire igent, vagy nemet mondani. Egy dolog biztos: mindannyian voltunk már ennek az érzésnek valamilyen formában a megtapasztalói.
„Vagy megszoksz, vagy megszöksz”
- nevelik belénk a mondást és tudatosan, vagy tudattalanul, de adjuk mi is tovább a következő generációnak. Egy újabb példa arra, hogy milyen következményekkel járhat, ha kisarkított gondolatok között szocializálódunk. Ezek az elvek lehet, hogy szokási, de lehet, hogy „csak” gondolati szinten vannak jelen az életünkben, viszont az egészen biztos, hogy nagyban befolyásolják a mindennapjainkat. Véleményem szerint ez a mondás hagy maga után egy olyan érzetet, ami negatívan határozza meg a döntésünket, akármit is teszünk. Hiszen sem a beletörődés, sem a megfutamodás nem hosszútávú megoldás. De gondoljunk csak bele, tényleg csupán ez a két opció van? Tényleg egyiket, vagy másikat kell választanunk?
Ha nem akarunk megszokni egy számunkra kedvezőtlen szituációt és továbbállunk, akkor az szökésnek számít? Vagy ha nem szökünk meg egy szituációból, hanem benne maradunk, az egyből azt vonja maga után, hogy meg kell szoknunk és nem tudunk változtatni rajta? Ha mélyebben belegondolunk ezekbe a kérdésekbe, rájöhetünk, hogy ezek nagyon szélsőséges állítások lennének.
Mindig van egy arany középút, csak nem mindegy, milyen gondolatot társítunk hozzá. Ha csupán a gondolataink által képesek vagyunk meggyógyítani önmagunkat, akkor megváltoztathatjuk általuk a valóságunkat is.
Ha szeretnénk kilépni valamiből, mert már nem szolgál minket, nem fejlődünk általa, akkor sokkal több pozitív töltete van, ha nem megszökésnek tituláljuk. Ez sokkal inkább egy hatalmas, bátor lépés, hogy nem voltunk tovább valahol, ahol már nem volt helyünk, hanem elindultunk valami más felé. Még akkor is, ha picit bizonytalan a jövőkép és nem látjuk tisztán, nem tudjuk biztosan, hogy mit hoz ez a lépés, akkor sem választjuk a pillanatnyilag könnyebbnek tűnő utat.
Ha pedig azt érezzük, hogy benne vagyunk valamiben, ami nem igazán működik jól, nem tudunk azonosulni vele, de mégis látunk abban potenciált, hogy kellő munka hatására olyanná formálhatjuk, ami kedvezhet a számunkra, az koránt sem számít megszokásnak. Hiszen dolgoztunk rajta, mi alakítottuk, mi változtattuk meg akár a körülményeinket, akár a hozzáállásunkat.
A lényeg, hogy meg tudd különböztetni, hogy mikor kell maradni és mikor kell továbbállni. Ez sokszor nehéznek tűnhet, viszont, ha az ember igazán a mélyére néz (vagy épp nem néz mélyre, hanem az intuíciói szerint cselekszik), és őszinte önmagához, akkor pontosan tudja a választ, még akkor is, ha megjelennek gondolatok formájában a kifogások, a rábeszélések, vagy épp a lebeszélések. És ne feledd, ha meghoztad a döntésedet, mindig változtathatsz rajta, hiszen a Te életed, a Te felelősséged. Vállald önmagadat önmagadért!
fotó: Pixabay
