Hiába folyik manapság a csapból is a mentális egészség és az önszeretet hangsúlyozása, a lényegről még mindig könnyen elfeledkezünk: a depresszió nem válogat. Nem csak annál fordulhat elő, aki éppen elvesztette az állását vagy egy szeretett személyét - a legsikeresebb, látszólag legboldogabb emberek is szenvedhetnek tőle. A nemrégiben megjelent Avicii-dokumentumfilm éppen erre próbál rávilágítani: nem az a lényeg, hogy milyen fényesnek tűnik valaki élete kívülről. Ha ő nem találja meg benne önmagát, elveszettsége könnyen a végzetévé válhat.
Mi az a depresszió?
Maga a depresszió egy hosszú távon fennálló hangulatzavar, mely rossz közérzettel, izolációval, motiváció- és örömérzet-csökkenéssel jár. Ilyenkor azok a dolgok sem okoznak boldogságot, melyekért régebben élt-halt az illető, s a célok elvesztik inspiráló hatásukat. Mindez nem egy átmeneti állapot, mely néhány nap alatt elmúlik, hanem heteken, akár hónapokon vagy éveken keresztül is fennállhat, ha valaki nem rántja ki ebből az állapotból.
Gyakran jár mindez szociális visszahúzódással, ürességérzettel és letargiával, de a bűntudat és az önvád sem kerüli el az érintett személyeket.
Ki lehet depressziós?
Bárki. Él a fejünkben egy kép, hogy az merülhet bele ebbe a hangulatzavarba, kinek látványosan kisiklott az élete. Ez azonban tévhit- a legsikeresebb emberek küzdenek általában a legrosszabb mentális egészséggel. A kiegyensúlyozottsághoz mindenkinek szüksége van egy megfelelő szociális hálóra, emberekre, kik elkapják, ha zuhanna - a siker azonban sokszor eltaszítja a barátokat. Hiába a sok pénz, a fényűzés vagy akár a világsztár életmód, ha nincs senki, aki nem a hírnevünkért, csakis önmagunkért szeret, magányosak leszünk. A magánynak pedig egy idő után szinte velejárója a depresszió, melyet sokan megtanulnak hibátlanul leplezni. Ők általában azok az emberek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy nyilvánosan összeomoljanak - legyen szó hírességekről vagy egyszerű halandókról.
Hogyan vehetjük észre?
Bár sokan mindent megtesznek, hogy leplezzék hangulatukat, vannak univerzális jelek, melyeket akarattal sem lehet eltüntetni. Az alváshiány igen jellemző erre az állapotra, így, ha valakin hosszútávon krónikus fáradtság jeleit érzékeljük, érdemes fokozottan odafigyelni rá. Hasonló ehhez az, ha valaki feltűnően extrovertált vagy mókamester - az álarc gyakran rejt sebeket. Ha feltűnik, hogy valaki rendszerint felszínes beszélgetéseket folytat másokkal, s rögtön eltereli magáról a szót, könnyen lehet, hogy bizony mélyen belül magánytól szenved. Szintén, ha elveszti szeme csillogását mindazoknál a tevékenységeknél, melyeket régebben élvezettel csinált, s azokat nem helyettesíti semmilyen új szenvedély, ott fennáll a depresszió lehetősége.
Mit tehetünk?
Ilyenkor a legjobb, ha biztosítjuk az illetőt a jelenlétünkről és a feltétel nélküli elfogadásunkról. Érezni kell, hogy értékesnek tartjuk, mint ahogyan azt is, hogy felvállalhatja nehéz érzéseit, akkor sem fordulunk el. Indikáljunk minél több mély beszélgetést, hol szabadon megnyílhat problémájáról. Ha úgy érezzük, hogy kicsúszott már a kezéből az irányítás, és esetlegesen öngyilkossági gondolatok is megkörnyékezik, ne legyünk restek cselekedni. Ajánljunk neki szakmai segítséget, kísérjük el szakemberhez, adjuk meg neki segélyhívók számait. A legfontosabb ilyenkor az, hogy mellette legyünk, és a legnehezebb pillanatokban se érezze magát egyedül.
Ne feledjük - a depresszió nem válogat. Figyeljünk oda szeretteinkre, és ismerőseinkre magunk körül, hogy, ha senki sincs körülöttük, ki megfogná kezüket, megtehessük mi.
fotó: Pixabay