Az ókori görög városállamokban az oligarchák, azaz a leggazdagabb polgárok irányították a városállamot. Ezek a városállamok szuverenitással rendelkeztek. Ilyen volt pl. Athén, Spárta, de a későbbiekben Velence vagy Genova is.
Van, aki azt mondja, ilyen városállam van a Csallóközben is. Nem teljes mértékben működik úgy, mint az ókorban vagy a középkorban. De van némi hasonlóság.
A városállam, ha jól működik, akkor rengeteg támogatást tud szerezni, hiszen embereik mindenütt ott vannak. És a gyárak, termőföldek, gazdaságok, bor, sör - ez mind adott. Aztán kastély, vendéglő. Ízek: mi szem szájnak ingere.
Van sajtó. Ilyen is, olyan is. Reklámhadjárat. Liberális és konzervatív vonal. Minden, amire szükség van a mai korban.
Sokan felháborodnak egy-egy ilyen “városállam” sikereit látva. Pedig nem kell felháborodni. Hiszen “mindig így volt e világi élet”. Voltak és lesznek “városállamok”. Voltak és lesznek oligarchák. Voltak… És lesznek. Újak és újabbak… Nincs ebben semmi különös. És akinek több adatott, az még többet akar. A hatalom mámorító. Ha valaki embereket taposhat a sárba vagy magas trónra ültethet - jóleső érzéssel tölti el egóját.
Vannak gazdag emberek, akik nagylelkűek. Akik adakoznak, akik betegeket támogatnak, akik éhezőknek juttatnak kenyeret. Akik a nincsteleneknek reményt adnak. Akik jót tesznek. Akik felkarolják a kultúrát, az oktatást… S el sem várják, hogy nevüket márványba véssék.
Jó lenne, ha sok oligarcha lenne. Olyan, akikről néhány sorral feljebb szóltunk. Akik másokról sem feledkeznek meg. Akiknél a szükséges, mulandó anyagi nem írja felül a szükségesebb emberit. Mert! Mert ők lehetnének a “városállamok” megmentői.
fotó: pixabay
Nagy László
