Trauma. Egy pillanat, ami megváltoztat mindent. Egy pillanat, ami után már semmi nem ugyanaz. Egy sorsdöntő válaszút, ahonnan már kötelező jobbra, vagy balra fordulni.
Egyikőnk sem úgy kel fel reggel, hogy tudja, hogy valami sorsfordító fog vele történni aznap. Természetesen megérzéseink lehetnek, de azt a pillanatot nem tudjuk megjósolni előre, ami ilyen, vagy olyan irányba el fogja mozdítani az életünket. Vágányt váltunk egyik pillanatról a másikra.
Amikor éljük a hétköznapi életünket és megcsörren a telefon, bekopog egy szomszéd, vagy olvasunk egy hírt. Amikor rosszul lépsz le a járdáról, vagy figyelmetlen vagy vezetés közben.
Egyetlen pillanat és tudod, hogy minden megváltozott. Az emberi agy egy nagyon különleges szerkezet. Képes lezárni egy hirtelen ért történésben, hogy fokozatosan adagolja el a tudatodig a történéseket. Képes még a sokkos állapotban is egy olyan gondolkodásmódba átkapcsolni, amitől képes leszel az adrenalintól olyan dolgokra is, amiket te sem gondoltál volna magadról. Túlélési üzemmódba váltasz és kis túlzással hirtelen egy hegyet is el tudnál mozdítani a helyéről.
Azonban amikor ez a köd eloszlik, és egyre jobban tudatosul az, ami történt, akkor jön el a dolog legnehezebb része.
Attól a pillanattól kezdve, hogy traumatizálva lettél, millió dolog raktározódik el benned és ezek a későbbiekben reflexként elő-elő jöhetnek olyan szituációkban, amiket talán fel sem fogsz ismerni, csupán azt érzed, hogy van egy negatív érzésed a helyzettel kapcsolatban és máshogy reagálod le, mint korábban.
Az agyunk minden információt elraktároz, főleg azt, amit nehezen éltünk meg, hiszen a túlélésre van programozva. Ha kaptál egy rossz hírt telefonon, onnantól kezdve, ha meghallod azt a csengőhangot, rögtön összeugrik a gyomrod.
Azonban ez sokkal rejtettebb dolgokkal szemben is így van. Minden reakciódnak meg van az oka és amíg nem derül rá fény, hogy mi a kivezető ok és hogyan lehet feloldani, addig ezek úgy is maradnak.
Sok ember elnyomja magában a traumáit és azt mondja, hogy már túl van rajtuk. Azonban ameddig el vannak nyomva, amíg nincsenek ténylegesen feldolgozva ezek a történések és átprogramozva a belső világunk, addig ez csupán terelés.
Kellő segítséggel túl lehet lépni a fájdalmon. Valahogy mindig velünk fog maradni az, ami történt, de nem mindegy, hogy, ha eszünkbe jut, egy nyitott seb fájdalmát érezzük, vagy csak tudjuk a jelenlétét, és látjuk a heget.
„A fájdalom örök, de a szenvedés opcionális”
- szokták mondani.
Ne féljünk segítséget kérni. Sokszor azt gondoljuk, hogy egy adott szituáció, érzés, csak velünk történik meg, azonban ez nem igaz. Kisebb nagyobb eltérésekkel ugyanazokat a csatákat vívjuk meg, és ha ki merjük nyújtani a kezünket, először egy barát, egy családtag, vagy egy szakember felé, már egy lépéssel előrébb vagyunk a gyógyulás útján és a feldolgozás kezdetét veszi.
fotó: Pixabay
