Csendesedj le egy pillanatra, és gondold át az életed eddigi alakulását. A mérföldköveket, a buktatókat, a kapcsolataidat, és mindent, mi formált téged. És most nézz rá más szemmel. Ha holnap hirtelen véget érne, egy szempillantás alatt - mit bánnál, hogy nem tettél meg?
Szem elől téveszteni a lényeget…
A mindennapi szokások hálójában igen könnyű szem elől téveszteni a lényeget; azt, hogy nem elég létezni, élni is kell. Időnként persze érkeznek hozzánk emlékeztetők váratlan események vagy személyek formájában, de ezek is csak ideig-óráig tartanak ki. Ilyenkor bakancslistát írunk és a változásra esküszünk, ám gyakran ez ennyiben is marad. Telnek-múlnak az évek, s sokszor már túl késő, mire észbe kapunk - egy esélyünk volt, s mi elszalasztottuk azt.
Megélni vagy megbánni?
Eddigi leélt éveim alatt rendkívül ritkán hallottam valakitől, hogy megbánta volna a kockázat vállalását. Az ellenkezője azonban igen gyakori - az elszalasztott lehetőség gondolata sokáig kísérti az embert.
Gondoljunk csak bele: egy kudarcból vagy sztori, vagy tanulság születik. A hiányából azonban csak üresség, és véget nem érő "mi lett volna, ha…" pillanatok.
Mintha a mai lenne az utolsó…
Klisé vagy nem, élni valóban csak úgy érdemes, ha megvalósítjuk vágyainkat és kitöltjük a kérdőjelek helyét. Úgy tartja a mondás, hogy álmaink nem véletlen fogalmazódnak meg bennünk. Ha megfogalmazódik a gondolat, hogy el szeretnénk érni valamit, akkor bennünk van minden ahhoz, hogy sikerülhessen.
Sokszor elég egy nagy adag bátorság és egy apró lépés, s a többi már alakul is magától.
Nézzünk hát kicsit mélyebbre, hogy mi is hiányzik igazán. Majd döntsük el, hogy ma végre úgy teszünk, mintha nem lenne garantált a holnap. Írjuk meg azt az üzenetet, jelentkezzünk arra az állásra, vagy foglaljuk le azt a repjegyet. Teljesen mindegy, mit teszünk - csak végre ne félelemből, hanem kíváncsiságból cselekedjünk.
fotó: Pixabay