Minden ember vágyik az élet adta biztonságra legyen ez egzisztenciás vagy szellemi lelki eredetű. A bizalomból fakadó biztonságos életfeltételekre vágyunk a családban, a baráti kapcsolatokban, a társadalomban és a munkahely világában. A valakihez és a valahová tartozás vágya folyamatosan hatalmába kerít minden embert, mert nem élhetünk remete életet, közösségi igényünk és hiányunk következtében mindig keressük a másik emberrel a kapcsolódási pontot.
Az elfogadottság érzése segít abban, hogy viszonylagosan kiegyensúlyozott életet tudjunk élni. Minden emberben időről időre felmerülnek különböző igények és hiányok az emberi kapcsolatai, életkörülményei, egzisztenciája tekintetében. Ilyenkor a bizonytalanság veszi át a biztonságérzet helyét, mert szorongással tölt el bennünket az, hogy valamit elveszíthetünk, vagy nem tudjuk megnyerni/megszerezni.
A szorongás elégedetlenséget és félelmet szül, a félelem haragot. Ekkor önsorsrontó módon elkezdi az ember önmagát, vagy másokat kárhoztatni a bizonytalanságáért: pl.: 2bizonytalan vagyok a tudásomba, mert a tanár nem adta át jól az anyagot, bizonytalan vagyok a szerelmemben, mert Ő mással is kedves, bizonytalan vagyok a munkahelyemen, mert a főnök csúnyán nézett rám” stb... Azért fontos leszögezni, hogy a tudomány mai állása szerint az ember közösségi lény, önmagát a másik szeme tükrében vizsgálja és látja meg, az ember önmagától sosem tud eljutni az emberi teljességre, legfőképpen, ha önző a hozzáállása magához és másokhoz, vagy ha mindig kivenni akar a lehetőségből, de önnön maga soha nem tesz másokért semmit.
Az ember figyelmét ma gyakran a nyugati jóléti „fogyasztói hedonista" kultúra tömegigényeit kielégítő eszközszerűség köti le. Lássuk be megszerezni ezt, azt vagy amazt könnyebb, mint saját magát megvizsgálni és formálni egy mások számára nyitott, elfogadó és támogató közeggé. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az „adok-kapok" játszma sosem szűnik meg, lényegében tartósítja az ember életében a feszültséget, az elégedetlenséget, a hiányérzet, a minden negatív kínzó érzetét. Ördögi kör, amelyet nagyon nehéz megszakítani. A valódi kiteljesedéshez túl kell szárnyalnia az embernek önmagát, túl kell lépnie a bűvös záróvonalat az életében.
Messze önmagán túli célra, értékre, motivációra van szüksége, hogy meglegyen az elégedettség és a „jól van ez így, ahogy van" érzése. A ma embere gyakran abba a hibába esik, hogy ha sikerül elérni a vágyait, és elképzeléseinek teljesítését, szinte azonnal ugrik a következő szintre, tartósan sosem tud megnyugodni és elégedetten élvezni a végre megszerzett javait. A vágyak és igények, valamint a szükségleteink kielégítésének útvesztőjében sokan bolyonganak a multinacionális kínálat és kereslet bevásárló központjában!
Szeretnék az emberek kielégíteni szellemi, lelki, anyagi szükségleteiket, de sose felel meg az, ami van, mindig az kell, ami nincs, és soha nem is lesz az, amire ténylegesen vágynak! Mert amire legbelül mindenki vágyik a bizalom, a biztonság és elfogadottság nem vásárolható termék, az a család és környezet elfogadó, ragaszkodásból, de mindenképpen szeretetből fakadó gondoskodásából ered. A bizalomteli ráhagyatkozás nem fakad akarnokoskodásból (az legyen, amit én akarok, punk-tum), vagy kizsarolt jelenlétből (ha nem jössz el velem a bálba én sem megyek el veled kirándulni).
A bizalomteli biztonságérzet nem a pillanatnyi személyes önző érdekek találkozásából ered, mert az leginkább csak a hálóban vergődő pillangók táncára hasonlít. A biztonsághoz, melyre alapvetően mindenki vágyik idő, figyelem, törődés és jelenlét kell. Ajándékozzuk hát meg szeretteinket az időnkkel, a figyelmünkkel és így biztonságos kapcsolatokra és körülményekre tehetünk szert.
fotó: pixabay
