2025. 03. 20. csütörtök - Klaudia, Víťazoslav, Klaudius
Keresés
FRISS

Félig tele, vagy félig üres?

„A pohár félig tele van, vagy félig üres?” - A kérdés, amit mindig úgy teszünk fel másoknak és önmagunknak, mintha olyan egyértelmű lenne rá a válasz. Pedig sokkal összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Az optimizmus-pesszimizmus példáját szoktuk szemléltetni ezzel a kérdéssel, de most mégis ássunk kicsit mélyebbre, lássuk meg a valódi lényegét ennek a kérdésnek.

A válasz, amit ilyenkor adhatunk nem csupán az optimista, vagy pesszimista gondolkodásmódon alapszik. Sokban közrejátszanak korábbi tapasztalataink, mintáink, élethelyzetünk. 

S néha előfordul az is, hogy ugyanazon poharat hol félig üresnek, hol pedig félig telinek látunk. Ilyenkor a perspektívánk az, ami változott a két helyzet között.

Mindannyian máshonnan jövünk, más a kiindulópontunk. Más utakat járunk be és a sebességünk is eltérhet egymástól. Minden tapasztalatunk befolyással van arra, hogy hogyan szemléljük világot, hogyan éljük meg az újabb és újabb élethelyzeteket. Egy ugyanazon helyzetet két ember akár teljesen másként is megélhet, de nem azért, mert az egyikük jobban látná, mint a másik, vagy az egyiknek igaza lenne, a másiknak pedig nem. Egyszerűen csak más út vezette őket az adott szituációhoz.

water-1821660.jpg

Vannak sikerek, amik egyeseknek hatalmas eredménynek számítanak, míg másoknak egy szokványos lépcsőfokot jelentenek. Vannak veszteségek, melyek valakinek feldolgozhatatlan traumákat okoznak, míg mások egy változásként fogják fel, amely elkerülhetetlennek tűnt. Tehát minden alkalommal, amikor meghalljuk, vagy feltennénk ezt a kérdést, gondolkodjunk el. Menjünk mélyebbre, érezzünk rá jobban a lényegre. 

Ne csak azt lássuk, hogy mi van a pohárban, hanem vegyük észre annak körülményeit is. Így sokkal jobban meg tudjuk érteni társainkat és önmagunkat is.

A valódi kérdés nem az, hogy hogyan látod a poharat, hanem az, hogy képes vagy-e elfogadni és meglátni a mögötte rejlő történeteket.

fotó: Pixabay