A gödör alján nem vár újabb esély, csak célt vesztett sötétség és reménytelenség. A gödör alján egyedül lenni minden ember életében az egyik legtragikusabb időszak. Környezetünk gyakran emlékeztet bennünket arra, hogy vigyázzunk, mit teszünk, nehogy gödörbe lépjünk, mert az nagyon mély lehet, és esetleg nehezen tudunk onnan kimászni.
Nagyon sok okot tudunk felsorolni a tapasztalatainkból, hogy mért kerültünk mélypontra életünk útját járva. Van, amikor túlozott óvatlanságból, van, amikor figyelmetlenségből, de a gödör alján találjuk magunkat. Könnyen ott találhatjuk magunkat, amikor elveszítettünk valakit, esetleg nagy szerelmi csalódás ért bennünket, nincstelenség, vagy éppen a kilátástalan jövőnkön nem nyit ablakot ránk a „kutya se". Olyan időszak is lehet, amikor úgy érezzük, céltalanul sodródik csónakunk az élet viharos tengerén, keresve egy biztonságos kikötőt, de csak a vihart látjuk és a partot sehol sem.
Valójában mindegy, mi az, amit rövid vagy hosszú távon úgy élünk meg, mint az életünk részecskéinek széthullása, egyformán fájdalmas mind. Ilyenkor nem csak az érzelmek szintjén, de erős, fizikai fájdalom is jelentkezhet. A csüggedés megbetegít.
Ne vergődj a hiábavalóságokon, mert az nem segít rajtad! Lehet, hogy már többször gondoltuk azt az élet során, hogy ránk omlik a világ, aztán egy nap megjelenik egy fénysugár, és mutatja az utat.
Gyermekkorban, ha valami nem várt esemény történt, legtöbbször a felnőttektől vártuk a biztonságot és iránymutatást, akik azt mondták, legyünk mindig erősek, határozottak, hogy valósítsuk meg önmagunkat, álmainkat, ne törődjünk másokkal, hogy mit mondanak, csak éljünk a mának, a most pillanatának.
Az 1990-es évekig a felnőttek világa, a szülők, a tanárok nem késztettek hárompercenként választásra senkit, és nem a gyermeknek kellett döntenie még a legalapvetőbb élelmiszerekről sem (kifli vagy zsemle, energiaital, vagy víz, stb.).
Ekkor még nem mondták el naponta, hogy nem akarnak uralkodni a gyermekek felett, mert nekik jogaik vannak. Kemény küzdelmes életet éltek, dolgoztak, a hétköznapok örömében és keserűségében. Nem nagyon törődtek azzal, hogy a felnövekvő generációk felnőttként majd mire is lesznek képesek. Hittek és bíztak abban, hogy mindazt, amit tanítottak példájukkal, jól fogják kamatoztatni a nagybetűs életben. Ők maguk is átérezték a gyermekeik csalódását és fájdalmát, de tudták, nem élhetik helyettük az életet, és nem oldhatnak meg minden problémát.
A kétségbeesés, a fájdalom nem visz előre, nem ad semmit, csak húz visszafelé. A ma embere tudja, hiszen megtapasztalja nap, mint nap, hogy nem lehet kikerülni a váratlan helyzeteket és nehézségeket. Ebben a világban minden csak időleges és mulandó: a helyszín, ahol él, a család, amiben él, a munkahely, ahol dolgozik, az életre/halálra szóló barátság és sajnos sokszor bizony az egészség is. A segítség a nehéz helyzetekben leggyakrabban nem a részvétlenség miatt marad el, inkább azért, mert minden élethelyzet annyira egyedivé vált, ambivalens módon ebben az uniformizált és uniszexizált világban, hogy senki sem érzi igazán kompetensnek magát.
Legtöbben azt érzik, nem ismerik a teljes sztorit, ezért nem tudnak segíteni. Az örömben és önfeledt boldogságban tapasztaltuk már, hogy mindenki szeret osztozni, örömünk napsugarában fürödve ilyenkor szeretnek mellettünk lenni az emberek. Ám a nehézségben, személyes fájdalomban, lelki vívódásunk sötét óráiban még a madár sem jár felénk, talán, mert a „mindent megtehetsz, minden lehetsz a mindenségben" világunkban a tehetetlenségünkre ráébredni és azt elviselni a legnehezebb.
Kevesen lesznek azok, akik osztozni akarnak és jelenlétükkel vigaszt és támogatást nyújtva ott lesznek a szomorúságunkban és gondjainkban mellettünk. Ha teljesen őszinték vagyunk, akkor látjuk, hogy gyakran ott vannak a segítő kezek, ott vannak a „lélekgyógyítók", csak nem kérjük segítségüket. Ilyenkor leggyakrabban magunknak kell megtalálni a megoldást és a kiutat a nyirkos gödörből, kapaszkodni, mert nincs, aki húzna és tolna felfelé. Nem szabad elcsüggedni, gyere ki a fényre, annak ellenére, hogy úgy érzed az erőd elfogyott és senki sincs melletted. Tenni kell annak biztos tudatában, hogy az élet szép. Most talán nem látod, valahol a felhők felett mindig süt a nap. A mélyben nincs esélyed megtölteni a szíved annak örömével, hogy megcsináltad, kijutottál életed egyik nehézségéből, ezért annak ellenére is állj fel és kapard ki magad a gödörből, hogy nincs, aki kihúzzon.
fotó: Pixabay
