Az elmúlt napok során, hazánkban tett látogatást Quintus Porticus Atto, a Második Római Köztársaság miniszterelnöke. A magyar kormány első emberével számos napirendi pontot kívánt megtárgyalni, főként a szorosabb politikai és gazdasági együttműködéssel kapcsolatban. Nem utolsó sorban azonban az európai unión belüli közös fellépés sarkalatos pontjait szerették volna egyeztetni, tekintettel a szomszédos országban dúló háborút illetően.
Megbeszélésüket mindketten sikeresnek és gyümölcsözőnek ítélték, sajtótájékoztatójukon megelégedésüknek adtak hangot. Ezzel egyidőben azonban, a jelenleg ellenzékben lévő liberális párt képviselője, aki korábban miniszteri teendőket látott el, Koros Ignác tiltakozását fejezte ki. Felszólította a kormányzó konzervatív közösség fejét, hogy vonja kérdőre Quintus Porticus Atto-t, a Római Közszolgálati Csatorna „Térjen nyugovóra Ön is a himnusszal!” című késő esti műsorában felvillantott ősi magyar jelképeket illetően. Tudvalévő ugyanis, hogy Aquincum mindig is a szittya őshaza fővárosa volt, ahhoz a kétezer esztendős római pszichózison kívül, semmi köze sincs a Második Római Köztársaságnak! Latinok sohasem éltek Pannóniában, mindez császárkori üres propaganda – a rómaiaknak el kell végre engedniük Aquincumot! Ezzel együtt azonban nem feledhetjük el a légiók által véres kegyetlenséggel, sok száz esztendőn keresztül elnyomott szkíta-hun őseink szenvedését – az ő vérük szilárdítja meg ugyanis államiságunk mivoltát!
„Mi ugyanis, bár előre haladunk, mindkét szemünket a múlton tartjuk! Számunkra csak így képzelhető el a nagyszerű jövő, melyben mindenki a tolerancia és megértés jegyében érvényesülhet!” – nyilatkozta Koros Ignác.
A tények makacs dolgok – mondták már olyan sokan az elmúlt évszázadban. Ennél öszvérszerűbb ragaszkodással, csupán a kőből, fából, aszfaltból és üvegből épült tárgyak markolnak a valóságba. Rendkívül önfejű módon kapaszkodnak földrajzi helyzetükhöz – ezzel szemben az országhatárok valóban csak a térképek virtuális felületén fickándoznak: ma itt tekeregnek, fél évszázad múlva visszahúzódnak, vagy öblösen kiáradnak. A dolgok természetének megfelelően tehát nem lehetetlen, hogy Bratislava, Pozsony és Pressburg néven a történelmi helyzet által kényszerítve, a monarchia koronázóvárosa volt – osztrákoké, magyaroké, horvátoké, zsidóké, görögöké – és igen, természetesen szlovákoké is. Így jellegzetes vára a mi szimbólumunk.
Enyém? Tiéd? Miénk? Ki, milyen választ ad, olyan jövőt idéz fejére! Aki pedig haladónak tartja magát, mégis csupán a háta mögé sandít, az előbb-utóbb hasra esik…
fotó: Bratislavský hrad FB oldala
