Álmok nélkül mindannyiunknak nehéz motivációt találni a mindennapokban, hiszen szükségünk van valamire, ami a sötétebb időszakokban is kirajzolja előttünk utunkat. Ahány ember, annyi féle álom ütheti fel a fejét. Sokan megegyezünk abban, hogy egészséges és hosszú életet szeretnénk, bár már ez is mindenkinek mást jelent. Emellett valaki hatalmas karriert, vagány sportkocsit, luxusnyaralót álmodik meg magának, esetleg a világ beutazását vagy a tudományokban való kibontakozást. A mókuskerékben könnyű azonban szem elől tévesztenünk mindezt, és csak úszni az árral. Ha azonban apró lépésekre bontjuk terveinket, kevésbé leszünk hajlamosak rossz felé sodródni, hiszen hamarabb fel fog tűnni, hogy irányt tévesztettünk.
A technika nem is olyan nehéz, mint gondolná az ember. Vegyük alapul a saját álmainkat. Ezeket legtöbbször óriási távolságra gondoljuk a jelenlegi helyzetünktől, különben nem is álmoknak hívnánk őket. Most kicsit alakítsuk át a perspektívát. Gyermekként a szüleink sokszor úgy tanítottak minket járni, hogy kezüket nyújtották felénk, mintha mindjárt elérhetnénk őket, azonban folyamatosan és lassan hátráltak közben, ezzel is haladásra bírva bennünket. Ezt akkor észre sem vettük, hiszen rendkívül összpontosítottunk anyukánk arcára, valamint kitárt karjaira, hogy ismételten a biztonságot adó ölben találhassuk magunkat. Az álmaink olyanok, mint a szülők, akik bár féltik a gyerkőcüket, mégis minden nap apró próbatételek elé állítják, hogy fejlődjön. Mi magunk pedig a kis ártatlan, totyogós kisbabák vagyunk, akiknek sokszor a mindennapi kihívások fel sem tűnnek, hisz mindig csak a célra összpontosítunk.
Ugyanezt a hasonlatot fel lehet vázolni a saját álmainkkal kapcsolatban is. Lehet, hogy sokan azt érzik, hogy az álmaik csak szorongásban tartják őket ahelyett, hogy a biztonságot adó ölelést jelentenék. Fontos azonban felismerni, hogy az álmok azért vannak, hogy minden nap újabbnál újabb kihívások elé állítsuk magunkat, és mindig egy karnyújtásnyira legyünk tőlük, majd, amikor észre sem vesszük, egyik napról a másikra elérjük őket. Legtöbbször, mire oda jutunk, már fel sem tűnik, hogy mekkora utat jártunk be, sőt, talán a végső cél is módosul idő közben. Ahogy nő fel az ember, úgy komolyodnak az álmok is, így érthető, hogy néha elhatalmasodnak felettünk. Jó, ha nem a nulláról akarunk rögtön mindent elérni, hanem megtanuljuk a fokozatosságot alkalmazni.
Nagy segítség lehet, ha terveinket a lehető legkisebb lépésekre lebontjuk, úgy, hogy egy lépés már szinte triviális legyen, és véletlenül se ijesztő. Hagyjuk magunkat kicsit beleveszni a részletekbe, ha így könnyebb elindulni, mint az út végét nézve. Érdemes azonban időkeretet szabni 1-1 részfeladatra, hiszen, ha aprókat lépve is, de az előrejutás a cél. A legkisebb álmoktól kezdve a legnagyobbakig minden lebontható kicsi lépésekre, visszanézve azonban erősíteni fogja az önbizalmunkat, ha látjuk, hogy már mennyit haladtunk előre. Érdemes nem csak a legfélelmetesebb célunkat, de más egyéb terveket is kisebbekre bontani, ezzel is erősíteni magunkban ezt a metódust.
Ne feledjük el az út során, hogy a kisbabák is néha lehuppannak megpihenni, majd újra felállnak és elindulnak a kitárt karok felé. Lehet, hogy az ezredik nekifutásra, de végül mindig célba érnek.
fotó: Freepik
